Azoktól szeretnék kérdezni, akiknek olyan 0-2 éves gyerekük van, aki nappal/este már önállóan a kiságyban alszik el. Hogy és mikor sikerült ezt elérni?
19 hónaposan kezdte el átaludni az éjszakát. Önállóan nem aludt el, a mai napig ott kell ülni mellette amíg elalszik (2,5 éves).
Ő akkor kezdte átaludni, amikor várandó lettem a tesóval és a progeszteron miatt elment a tejem. 20 hónaposan le is választotta magát. De addig is csak 1x kelt éjjel, gyors cici és aludtunk is tovább.
Nekem a lányom (2,5) és a fiam (1,5). Mind a ketten 1 évesen kaptak normál ágyat. Most egy szobán osztozkodnak. Mind a kettő kiságyba aludt először a mi szobánkba, és amikor már csak 1-2x kellett kelni hozzájuk, akkor kikerültek másik szobába.
Egyébként mind a kettő tápszeres volt, és én amikor már tudták fogni, hagytam hogy próbáljanak egyedül enni a cumisüvegből, így nagyon hamar megtanultak abból enni, így nekünk csak oda kellett nekik adni este, és utána ki is jöttünk a szobából.
Most az este úgy néz ki, hogy 6 körül vacsi, aztán fürdés, fogmosás, mese. Mindenkit betakarok, puszi, elköszönünk, és alszanak. Ha még esetleg nem akarnak, akkor hallom, hogy egymással “dumálnak”. Én mindig is ehhez szoktattam őket. Sose volt másképp, és ha volt nehezebb nap, akkor is következetesen így fektettem őket.
Maguktól aludtak el egyedül, már a kórházban is le tudtam tenni őket a kiskocsiba és ez itthon sem változott meg. Eleinte 1-2 alkalommal keltek, kb 2 hónapos koruk óta egyszer sem, 10-12 órát aludtak egyhuzamban. 3 éves koruk körül csökkent az alvásigényük, azóta 8-10 órát alszanak. 😊
Az este menetrendje nagyjából így néz ki:
8 körül fürdés apával, utána vacsi ötösben. Vacsi után választanak mindhárman 1-1 diamesét/könyvet és olvasunk, általában felváltva a férjemmel. Ezután fogmosás, mindenki elbúcsúzik mindenkitől, a nagyok lefekszenek, a kicsit betesszük az ágyába, puszi, ölelés, utolsó pár korty víz és kijövünk. Amikor egyedül volt a nagy, akkor is hasonló volt, az esti utolsó szoptatás közben olvastunk mesét, a kicsik pedig az első naptól kezdve becsatlakoztak.
3 gyerek. Első perctől kezdve saját kiságyban aludtak. Leraktam és aludtak.
Mindhárom 2 hónapos kortól aludta át az éjszakát.
Az már más tészta, hogy 1 éves kor felett a 2.szepánál mindegyik az ágyunkban landolt kisebb nagyobb időszakokra 🤪
1 hónapos korától alszik a most 5 hónapos kisfiam a saját kiságyában.
Az első hónapban végig rajtam vagy mellettem aludt. (tápszeres a kezdetektől)
A kiságyban óránként ébredt az elején míg egyszer megpróbáltam hasra rakni aludni, onnantól csak hason alszik és átaludja az éjszakákat.
Kb este 9-10től alszik reggel 8-9ig. Maximum 1xer kel fel enni hajnal 3 körül,de van hogy egyáltalán fel sem ébred.
Nincs különösebb rutin
Este 7-9 között van valamikor a fürdés attól függően mikor jön az alvás idő. Úgy szoktam fürdetni hogy utána már vacsi és alvás legyen és játék abszolút ne. Szóval ha szundizik 1et 6kor és 7kor ébred akkor fel 9kor furdetem és akkor 9kor már vacsi és alvás.
Ez így megy nálunk majdnem 4 hónapja már.
2 éves ikreim vannak.
A kezdetektől önállóan alszanak el.
Mikor kicsik voltak, tápszer, böfi, kiságyba be, zenélőt bekapcsoltam és kijöttem.
Most fél 7kor vacsi. 8kor fürdés. Ágyba beteszem őket, kapnak tejet, bekapcsolom a zenét(a körforgónk projektoros zenélős) és kijövök.
Hasonlóan mint a 8-as, csak nekem nem ikrek. Az első naptól tápszer, böfi, és a kiságyba lettek lerakva aludni. Soha semmi bajuk nem volt vele, és ringatást/fenékpaskolgatást/stb-t sem igényeltek. Hamar átaludták az éjszakát is, 1-2 hónaposan.
5,5 éves fiú, 1,5 éves lány.
Sosem ringattam álomba a babámat. Kialakítottuk a napi rutinját, és ehhez szokott hozzá.
1 éves kora után este igényelte, hogy mellette legyek amíg elalszik, de ez annyi volt, hogy lefektettem a kiságyába, én pedig a széken ültem, nem is mindig látott. Csak annyira kellettem neki, hogy ha kiesik a cumi vagy nem találja a kisüveget, akkor segítsek 😅 kicsit énekelt, bohóckodott, de elfáradt és aludt…
2 éves kora után már csak lefektetem, betakarom, puszi és megyek. Elaltatja saját magát, napközben is 1x alszik, az is ebéd után napirend szerint.
Régebben a délelőtti és délutáni alvása volt hogy babakocsiban zajlott, szerette. Nekem is praktikus volt, mert bevásároltam vagy nyugodtan tudtam ügyet intézni vele, vagy csak sétáltunk a jó levegőn. Az sem zavarta ha utána kivettem, levetkőztettem vagy bármi, ő egyénként is jó alvó :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!