Érzelmi hiányokat kompenzálok az evéssel, jártatok már így? Mi lehet a megoldás?

Egyszer kell elhatározni magad. Az első néhány nap lehet, hogy nehéz lesz, de ha akkor megacélozod az akaratodat, nem térsz el attól, amiben megállapodtál magaddal, utána már természetes lesz, hogy nem csábulsz el, könnyebb lesz minden. A boltban ne is vedd meg a szemét kajákat, ha nincs otthon belőlük, akkor egyszerűbb lesz az egész! :)

Találj magadnak valami hobbit, lehet ez mondjuk egy kis sport, mikor el tudsz szabadulni a gyerekek mellől, így nem az evés lesz az egyetlen örömöd. :)

A gyerekek előtt mi volt a motivációd? Maga a gyerekvállalás?

Találnod kell valami olyan fajsúlyú motivációt magadnak, mint ami anno ösztönzött.

Szerintem kicsit elfásultál az otthon ülésbe, nem?

Biztos van vmi olyan mozgásforma, amit élvezettel csinálsz! Kezdd el, addig Apuka elvan a gyerkőcökkel és azt az időt csak magadra szánd.

És mindenképpen beszélj a férjeddel, bármilyen nehéz is. Sokkal könnyebb minden egy támogató társ mellett, mint magadban szenvedni. Valld be neki zugevéseket is, meg fogsz könnyebbülni és hidd el, nem fog benned csalódni emiatt! Te magad is azt mondtad, hogy szeret Téged és korábban is támogatott. ;)

hűű mintha rólam írtad volna. én is a kaja evésbe menekülök..aztán meg jön a lelkifurdalás.

én is már többszőr elhatároztam hogy abba hagyom és odafigyelek-de mindig újra kezdtem.

pár napja megint elhatároztam,hogy teszek ellene-mert elegem lett magamból,és utálom magam ez miatt. eddig még nem csaltam-és azon vagyok hogy végigcsináljam.

esetleg rakj ki magadról a hűtőre egy régi képet,amin csini voltál,hátha az motiválna-amikor nassolna

A részletekbe nem belebonyolódva..

Meditálhatsz, amin keresztül az érzelmi kompenzációs fölösleges evést megszüntetheted.

Most ezt kifejteni.. csinálni kell, megérteni hogy az érzelmi hullámzások, evés mind gyakorlatilag értelmetlen testi szintű dolgok. Ezeken felül lehet emelkedni (nem az evés szükségességén, hanem az étkezési zavarokon)

huhhh ez komoly lelki kérdés, és dilemma, akár mondhatni krízis is, egyrészt van egy titkolózás a párod előtt, és szégyenkezés /megfelelési kényszer???!/, illetve saját magaddal szemben egy akaratgyengeség, egy nagy hiány a kitartásodban, azt látom, hogy ennek lelki okai vannak.

nekem is volt ilyen srácként pedig, méghozzá akkor amikor az első diétámat csináltam 10 éve, ugyanez volt szinte, nyilván gyerek nélkül, hogy igenis jár a chips meg a pizza, én is érdemlek ennyit ha már görizek annyit mint az állat és este 11 ig is bennt vagyok az irodában stb.

aztán megváltozott valami, több tényező függvénye is volt, ha szeretnéd elmesélem

egyrészt brutálisan rossz vérképet pordukáltam diéta előtt, nyilván ez nem ok a változtatásra, de pl az előző párkapcsolatomban az exem egyáltalán nem támogatott semmilyen sportban, sőt, kifejezetten manipulált és nyomasztott, hogy ki se menjek, mert ugyebár ő sem sportol / ne vedd magadra, ahogy olvasom nálatok más a helyzet/.

aztán nehéz volt bevallanom magamnak, hogy egyrészt aki nem támogat a dolgaimban az nem is szeret, ezért véget vetettem a kapcsolatnak többszöri nekifutásra is, hátha lehet vele beszélni, nem lehetett.

aztán célok kezdtek motiválni sportszerű célok, olvastam egy könyvben Matt Fitzgerald: Racing Weight, hogy azok akik sportspecifikus célokat tűznek ki, és ez kering a szemük előtt /pl 1 ó 30 p alatt futni a félmaratont stb/ és mellé rendszeresen edzenek 80, igen 80% al jobban tudják tartani a diétájukat, mint azok, akik testsúlymotiváltan csak a külsőjüket szem előtt tartva próbálják elérni ugyanezt mindenféle célok nélkül.

Utána is néztem ennek a neten, állítóag azért van ez, mert mint motiváció, hogy vékony legyek nem rossz, de két típus van:

- volt már korábban is vékony, így az illető úgy van vele, hogy áááhh ezt bármikor elérem, mindenféle gond nélkül, hisz korábban is ment, szóval jöhet a kaja

- nem volt még korábban még vékony, de mivel eddig kövér volt, és igazából megvolt valamennyire, párkapcsolatnál a párja sem panaszkodott és végülis ő is úgy vagyogatott a testével eddig, ezért nincs igazi mozgató kényszer, hogy változtasson,

- aki sportágspecifikus célt tűz ki maga elé úgy gondolom azért tudja jobban tartani a diétáját, mert feltehetően még nem volt olyan állapotban, pl még sosem futott másfél óra alatt félmaratont, és mint szükséges alacsony testsúly muszáj fogyni és tartani a diétát, ha az eredményt is akarja, másrészt nem napi szinten azon agyal, hogy most vajon fogyott-e, a sportteljesítmény mérése és annak fejelesztése lobog a szeme előtt, mint cél, így könnyebben éri el azt, lévén a versenysúly mint fogalom nem más, mint az a testsúly, amin a legnagyobb a teljesítményed, viccesen egyszerű, de ha belegondolsz...

és még valami : mivel az edzés és a sport az életed részévé válik, ha abbahagyod hormonálisan is hiányozni fog, szó szerint hiánytűneteket produkál, depi stb, csak csinálni kell, másrészt a boldogsághormon termelésre is jó hatással van a rendszeres testmozgás - ezért nem hiszek a csak diétázom és semmi testmozgás fogyni vágyóknak, nem fog működni igazán .

Magyarán szerintem ki kéne tűznöd egy célt, akár megbeszélni a pároddal hogy passzívan, de segítsen - pl . vigyáz a gyerekekre míg edzel stb, és akkor nyert ügyed lesz. és ami fontos olyas valamit sportolj amiben tényleg örömödet leled hosszú távon, lehet az elején még nem, de aztán a kis sikerélmények után egyre többre vágysz, nálam anno futással volt így, 1 kmt sem tudtam futni, aztán készültem az 5 km, re 10 re 21 re 45 re 50 re, mind mind sikerélményt ad, és a fogyás, mint zsírvesztés csak egy ajándék bónusz lesz mellé, mint járulékos plusz.

nekem még az is segített, hogy az edzőmet fizetem, ezért mindig azt mondogatom magamban, hogy egyrészt luxus lenne nem elmenni ha már fizetem, hogy személyre szabott edzéstervet írjon, másrészt, mivel olyan élethelyzetben vagyok hogy szinte annyit edzek amennyi jólesik tartozom ezzel magamnak, más azoknak akik szeretnének ennyit edzeni de körülményeik miatt nem engedhetik meg maguknak, + mivel az adottságaim nem jók, ezért minden olyan tényezőt, amin lehet változtatni 110 % ot nyújtok, a többit meg majd hozza az élet. van is egy ilyen mondás: - a tehetség 70% szorgalom.

a lelki tényezőket kell rendbe tenned első körben, aztán a többi menni fog hidd el!