Nem tudok már mit kitalálni, folyamatosan éhes vagyok. Mit tegyek?
23 éves fiú vagyok, kb. 40 kilót fogytam az elmúlt években, viszont sajnos visszajött kb 20. Az a bajom, hogy ha eszem (akármit), akkor csak éhesebb leszek és egyszerűen nem tudok úgymond eltelítődni, vagy ha mégis, az csak 1-2 óráig tart. Amikor lefogytam, az magánéleti problémákra volt visszavezethető, mert szinte hetekig nem ettem vagy csak éppen, ekkor nem is voltam éhes. A problémám ott kezdődik, hogy mondjuk reggelire eszek valami hideget, viszont jön a főtt kaja ebédre és utána olyan éhes leszek, hogy azt elmondani nem tudom.
Próbáltam már fogyókúrákat, ezek hosszú távon nem váltak be, mozgást is próbáltam és nem tudom, mit lehetne tenni. Olvastam betegségekről, amik összefüggnek pl. a hormonrendszerrel, hogy az agyamban az éhségérzékelés rosszul működik vagy valami ilyesmi. Semmilyen ismert betegségem nincs.
Amikor jártam konditerembe, még éhesebb voltam (mondjuk ez nyilvánvaló, hiszen plusz energiára volt szükségem).
Nagyon el vagyok keseredve, mert azt érzem, hogy csomó dolgot megpróbáltam, de egyszerűen nem megy.
188 centi és kb. 120 kg vagyok.
Mit lehetne tenni? Gondolkoztam orvoson is, de nem tudom, milyen szakemberhez kéne fordulnom. Nem kioktatást szeretnék kérni.
Miket eszel ?
Ne szénhidrátot meg cukrot
Egyél húst , tojást, túrot,zabot
Kenyeret nem eszek (max teljes kiőrlésűt), lisztet és cukrot nem használok, nyilván sajnos van olyan élelmiszer, amiben alapból benne van, de én külön semmibe se rakok. Szerencsére az üdítőket is tudom mellőzni, bár néha megkívánom, de nem gondolom, hogy mondjuk 1,5 liter Ice Teától híztam volna meg 120 kilóra (ez mondjuk havonta 1 alkalom, maximum 2).
A mozgással az a bajom, hogy nem vitt előre, jártam direkt terembe olyan társaságában,aki ért hozzá és még éhesebb lettem, hiszen elveszett egy csomó energiám.
Én is iszom csomót, pont azért, hogy telítsen, mert azért valamennyit az is segít, de ahogy mondtam, az éhség leginkább délután, az ebéd után tör rám, mikor rendes főtt ételt eszek. Reggelire zabkását szoktam enni vagy a tojás különféle formáit (rántotta, tükörtojás, lágy tojás), kerülöm a közismerten magas szénhidrát-tartalmú dolgokat.
Viszont van egy olyan problémám - és erre lehet mondani, hogy akaratgyenge vagyok és ebben van igazság -, hogy ha pl. szüleim esznek (és ők nem vetik meg) mondjuk valami édességet, akkor egyszerűen nem bírom megállni, mintha bekapcsolna valami az agyamban, ami arra ösztönöz, hogy egyek. Tudom, ez viccesen és szánalmasan hangzik, de tényleg ez van. Most volt egy fogyókúrám, kipróbáltam, fogytam 3 kilót és két hétig nem ettem csokit, viszont itt volt a húsvét és természetesen kaptam is, de már szombat este csokiról álmodtam (nem vicc).
Igazából picit aggódom is, hogy nincs-e valami betegségem, meg sokat segítene, ha egyedül laknék, mert a boltban meg tudom állni, hogy ne vegyem meg, de otthon már nem, mikor ott van előttem.
Szerintem nálad az a probléma, ami nálam is volt. Ez pedig az, hogy nagyon ki van tágulva a gyomrod.
Hiába ettem rostos ételeket, amik elvileg telítenek, ugyanolyan farkas éhes voltam utána, és egyáltalán nem telítettek el.
Amik nekem segítettek:
-Sok sok pici étkezés. Nem baj ha utána 1 óra múlva éhes leszel, de ilyenkor megint csak 1-2 falatot egyél. Szépen lassan így össze fog szűkülni a gyomrod és át tudsz állni napi 3 étkezésre úgy, hogy egy normál adag is eltelít.
-evés előtt egy nap pohár víz, édesítőszeres üdítő, vagy bármi ami folyadék, kalóriamentes és telít. A lényeg, hogy ne teljesen üres gyomorral kezdj neki étkezni, mert úgy hajlamos vagy habzsolva enni, és sokkal többet, mint amennyire szükséged van.
-Lassan egyél. Beszélgess közben, tv-zz, nyomkodd a telefonod, a lényeg, hogy evés közben valamivel teljen az idő. Körülbelül 20 perc kell ahhoz mire az agy kapcsol arra, hogy te már jól laktál, és nem vagy éhes.
-Ha nassolni szeretnél, azt mindig főétkezés után tedd, és ne 2 főétkezés között vagy helyett. Ha teli hassal állsz neki nassolni, sokkal kevesebbet tudsz belőle enni, mintha üres gyomorral kezdessz neki.
-És ami a legfontosabb. Légy kitartó. Az első 2-3 hét a nehéz, utána teljesen összeszűkül a gyomrod annyira, hogy kevés kajától is úgy érzed, mintha telezabáltad volna magad.
"-Lassan egyél. Beszélgess közben, tv-zz, nyomkodd a telefonod, a lényeg, hogy evés közben valamivel teljen az idő. Körülbelül 20 perc kell ahhoz mire az agy kapcsol arra, hogy te már jól laktál, és nem vagy éhes."
Pont azt nem ajánlják, hogy tévézés, telefonozás közben együnk, mert így könnyebb túl sokat enni. Lassan kell enni, de odafigyelve az evésre, az ízekre, jól megrágni mindent.
Ne vizet/üdítőt igyál evés előtt, hanem egyél egy tányér sós levest.
Édességet csak naponta egyszer (vagy még ritkábban), főétkezés után egyél, és akkor is csak keveset, ha iszol rá egy kis vizet, ami elveszi az ízét a szádból, könnyebb leállni.
Ha ebéd után 1-2 órán belül leszel éhes, lehet, hogy kevés volt benne a fehérje, rost (esetleg túl sok a szénhidrát). Egyél több zöldséget, bármilyen formában!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!