Mi a véleményetek, ha egy kövér férfinek és szintén teltkarcsu párjának gyereke születik van esély rá, hogy ő ne legyen kövér?
Szia!
Mi ilyenek vagyunk. Nem kövér még a 6 éves fiunk, de az átlagnál húsosabb. Én a problémát a család táplálkozási szokásaiban látom. Hiszen a gyerek tőlünk tanulja ezt meg.
Már észbe kaptam, és átalakítottam az evéssel kapcsolatos dolgokat, de nem mondanám,hogy könnyű. Hisz már megszokott dolgokat, ahogy mi is. De igyekszem. És ezt tudom tanácsolni is. És közös labdajátékok.
Örülök, hogy ilyen kérdés is kerül ide ! Mert ideje lenne tisztázni a dolgokat.
Amerikában számos kutatás készült arról, hogy a genetika tudod mennyit nyom a mérlegen súlynyerés szempontjából ? 10%-nál kevesebbet. Itt nem arra kell gondolni, hogy van egy vékony pár és azoknak a gyereke zabál nagyokat és mégis vékony marad. Ez más tál tészta , viszont erről felesleges beszélni, mert erről ugyebár nem panaszkodik senki.
Kövér emberek esetében viszont szerte a világon fennáll az a tévhit, hogy a született gyermek genetikailag túlsúlyosnak van itélve, pedig ez nincs igy és ezt nem én mondom, hanem több száz tudós, de persze , hogy az ilyeneket senki sem akarja meghallani, nemhogy még elis hinni. Bezzeg a legújabb fogyási módszereket kitaláló " tudósok " . . .
Tehát, arról van szó, hogy születéskor egyikünk sem születik mohó zsirraktározó cellákkal , de természetesen azokká tehetjük őket, sőt mi több, még a számukat is megduplázhatjuk, megtriplázhatjuk és ez már független attól , hogy milyenek a szüleink teste. Ezt sokan nem értik, nem tudják , nem hiszik, de igy van.
Készült egyszer egy kutatás, melynek során egy túlsúlyos pártól elvették a csecsemő korban lévő gyermeket és pár évig egy másik családnak adták, hogy ott éljen és igy nyomon követhessék, hogy normális testű emberek mellett hogyan fog a gyermek fejlődni. És tudod mi volt az eredmény ? A gyermek egészséges lett, nem lett túlsúlyos, sőt még egy fit, magas teste is volt amikor visszatért a szüleihez. Ez a kutatás bizonyitja, hogy a genetika NEM, azaz NEM BEFOLYÁSOLJA EGY GYEREK TESTI FEJLŐDÉSÉT SEM, viszont a környezet igen.
Senki se vegye rossz néven, aki magára ismer, de egy túlsúlyos gyermekről csak a szülők tehetnek és nem a testük miatt, hanem a szokásaik miatt. Azért, mert általában a kövér emberek nem a levegőtől hiznak, ahogy sokan elhitetik magukkal. Akinek pajzsmirigy alulműködése van az nem tehet róla, persze, és lehet, hogy még a szokásaival sincsenek gondok, de a kovér emberek nagy része nem betegségben szenved, hanem berögzült szokásokban, kényszerevésben s még sorolhatnám.
Viszont egy szülőnek legyen lelkiismerete és áldozzon fel bizonyos rossz szokásokat, ha nem akarja, hogy a gyereke is oda jusson, ahova ő. Ti , akik túlsúlyosak vagytok, ti tudjátok a legjobban mit érez egy ember akkor, amikor már szinte saját maga sem képes a tükörbe nézni, azt akarjátok , hogy a gyereketek is ilyen sorsra jusson ? Mert a ti kezetekben van a megoldás, van választásotok, a gyereketek sorsa nincs megpecsételve, értsétek meg. Ha egy gyerek elhizik az a túl sok és túl rossz minőségű kajától van és a túl kevés sporttól és nem a genetikától !
Szóval én nem kényszeritek bárkit is semmire, csak jegyezzétek meg: hogyha a gyermeketek elhizik, akkor abban csakis ti vagytok a hibások. Ha ti elvagytok hizva felnőttként akkor ugyancsak ti vagytok a hibások. Fájdalmas igazság, amit viszont elkell fogadni, de még mindig jobb, hogy tudjátok azt, hogy van esélyetek, hogy a gyereketeknek egy kiegyensúlyozottabb és egészségesebb jövője lehet, ha ti is akarjátok és tesztek érte. És véleményem szerint egy szülő ne dugja a fejét a homokba és ne éljen ábrándokkal, hanem annyi kudarctól és csapdától védje meg a gyerekét, amennyiben neki volt része, különben hiába szeretitek a gyerekeiteket. Ne tegyetek a vállára egy olyan felesleges súlyt, amit egész életében kellesz a hátán hordjon, és ne rakjátok bele ebbe a világba egy olyan ismertetőjellel ( = súlyfelesleggel ), aminek köszönhetően egész élete során szenvedni fog.
Egyetértek és a saját példámat tudom felhozni:
Szüleim elváltak, apám nagy evő és súlyosan elhízott, cukorbeteg. A velük nevelkedett féltestvérem szintén, pedig sokat sportolt gyerekkorában és most is.
Én pedig ,-szintén sportolok szálkás, izmos testalkatú vagyok. Igaz, ha vendégségbe megyek hozzájuk, mindíg elszörnyülködök, miket esznek.
Ha olyanokat ennék, én is elhíznék, mert azért oda kell figyelnem....tudom, hogy hajlamos vagyok a hízásra.
Aki viszont kizárólag a genetikát okolja a saját elhízásáért, az csak kifogást keres.
én kövér voltam (szules utan megint az lettem), és nagyon szerettem volna, a babánk nem lesz az (és mondjuk ropi sem, mint az apukaja).
minden az első par evben dol el, mert akkor alakul ki az anyagcsere sebessége, meg ugye a szokás, meg minden.
nagyon ugyeltem arra, hogy mit eszik, és nagyon csunyan raszoltam a nagyszulokre, meg figyeltem mindenre.
most másfél éves, és a korához képest soványabb, de ha a magassagahoz merem a sulyat, akkor hozza az "idealist"
ismerosnel szinten latom, hogy szep, nem kover kislany, kinnvan mindig a ropogtatnivaló, apukajaval egyutt ugy megesznek egy zacskónyi nasibol, hogy eszre se veszik, most 7 eves, es bizony látszanak a hájacskák. (de az apukajan is).
Én nem azt mondom, hogy ne egyen a gyerek, csak hogy teljesen mas, hogyha répa van kitéve nasinak, meg alma, és abbol eszik a gyerek/szulo, mintha chips, vagy sutemeny.
szoval szerintem az elejen kell nagyon ugyelni, es jo szokasokat kialakitani, és akkor semmi gond nem lesz.
Bár csak minden szülő így gondolkozna.
Aki chipszet ad a gyerekének, meg Mcdonalsba viszi enni, szerintem fel sem fogja, hogy mennyit árt a gyerekének.
Az étkezési szokások helytelen beidegződésével éveket-évtizedket vesz el a gyereke életéből.
Sajnálom az ilyen gyerekeket, mert nem tehetnek róla, hogy idióták a szüleik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!