Hogy léteznek ilyen emberek?

Senkinek nem vinnék ételt az ágyba, hacsak nem beteg. 10 kilónál már simán szóvá tenném a párom esetében, bár szólok 5-nél is, úgyis tudja ő is. Rajtam több van, de ettől még látom, ha ő pocakos s nem akarom, hogy elfajuljon a dolog.

Igen, én is eltűnődöm néha, hogy egyeseknek mennyi pénzük van csak enni egész nap és persze egyes helyeken motoros bevásárlókocsi van, amin ül a 2-300 kilós és veszi a fánkot a polcról. És sír, hogy beteg és hogy nem tud mosdani egyedül, de a fánkot nem csökkenti... Kicsit szomorú, de fura is nagyon. Én is nagy haspók tudok lenni, de azért idáig akkor se fejlődne a dolog, ha képes lennék igazán elhízni (szerencsére nem, fura genetikám van). Nem akarnék beteg, magatehetetlen ronccsá válni...

Iszonyú kövér gyerekek is vannak, ott is el lehet gondolkodni a szülőkön, akik viszik neki a töméntelen ételt...

Ez nem ilyen egyszerü. Van a TLC-nek egy müsora erröl az elet 300kg felett.

Par reszt lattam, a legtöbbnek valami traumaja volt ( pl. molesztaltak, vagy nem szerettek a szüleik) es ugy ereztek csak akkor boldogok ha esznek. Ezen kivül a hajbol egyfajta falat epitettek maguk es a vilag köze. Gyülöltek, hogy ennyire köverek, ill. Tökeletesen tisztaban voltak vele, hogy az etel megöli öket, de nem tudtak vele leallni. A csalad meg sokszor ugy erezte igy fejezik ki a szeretetük, hogy ök elfogadjak az illetöt. Hogy hordjak haza a fankot meg a chipset. Vagy epp a gyerekeivel lakott, akik nem mertek ellentmondani.

Ez olyan, minthogy az anorexias miert nem latja hogy mennyire sovany? Mert egy olyan allapotban van, hogy nem kepes felismerni. Ezek pszichologiai problemak amiket nehez atereznünk ha nem vagyunk benne.