Lehet fogyni, ha ülés helyett állva maradok pl. járműveken?
Egy óra állás alatt 76 kcalt használsz fel,
egy óra ülés alatt meg 69-et, a különbség 7 kcal egy óra alatt.
Ez gyakorlatilag semmi, szóval ezzel nem fogsz lefogyni, muszáj lesz mnozogni.
Viszont ha inkább gyalogolsz, akkor már lehet haszna, mert egy órai gyaloglás 211 kcal.
A 6. speciel jót kérdezett, bár ha 2 város közt utazol, akkor lehet, hogy nem megoldható.
Ahogy írták, ez minimális. De pusztán attól, hogy elkezdtem gyalog járni munkába, napi 2, majd 3 órát, szintkülönbséggel, semmit nem fogytam a nagy feleslegemből... A táplálkozással simán ellensúlyozni lehet ezt is, de a test anyagcsere sebessége is változhat (bár a több mozgástól inkább gyorsulnia kellene, de vannak extrém, illogikus dolgok az életben. Az én testsúlyom pl. nem szeret változni, drasztikus változtatások esetén sem).
Eh, pont mint a nővérem.
Ő mindig is rendesen tanult, mondhatni olyan stréber típus, és anno amikor még együtt mentünk be a suliba (mi is vidékről járunk be a nagyobb városba), egy ideig azzal szórakozott, hogy én lehuppantam a két szabad hely egyikére a buszon, ő meg ledobta a táskáját a másikra, és oda mellém állt. :D Szörnyen idegesítő volt, egy részt, mert nem tudtam így vele beszélgetni.. nagyon süket vagyok, és így messzebb volt a feje :D másrészt mert ugye semmit nem használt. Ő is amúgy pont ezt mondta indoknak. Suliban ül. Otthon tanul: ül. Lazítás nagy résznél-> számítógép, tv : ül. Akkor meg már utazáskor nem akar. Aztán úgy 2-3 éve kért egy biciklit, meg is kapta, és már azzal jár be. Ez is csak befelé 20 km, meg ugye még haza is.. az úgy 40 egy nap, egy héten 200 km, tök jó, lefogyott szemmel láthatólag egész sokat, izmos a lába, már nincs olyan nagy combja.
Szóval mint minden ilyen fogyós kérdésre a válasz: sport! :S:D
Szóval ha utazásod engedi, csinálj valami hasonlót. Én nekem pl azért nem tetszett a dolog, mert hát ugye leizzad az ember... de akkor ott van az, hogy csak hazafelé sétáljunk mondjuk... de akkor is az egész napi munka után, ráadásul a cuccal ki akar ezzel még szenvedni... Szabad időnk meg nincs annyi. :D
Lehet nem sokat segítettem, csak sztoriztam itt kábé, de azért csak ügyesen! ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!