Mi a fenét csináljak, hogy ne legyek egyfolytában éhes?
Imádok enni. ha létezik mennyország, nekem tuti az lenne hogy egész nap hízás nélkül és MEGÁLLÁS NÉLKÜL ehessek. Nagyon szenvedek már, nem vagyok túlsúlyos, a normálnál is vékonyabb vagyok, de rengetegszer idegbeteg vagyok emiatt.
Folyamatosan a kajára gondolok és ha már annyit ettem, hogy 4 cm-rel nagyobb a derekam térfogata, mint alapból (megtörtént eset) akkor is ennék tovább. Sőt, mostanában azt szoktam csinálni, hogy ha hazaérek suliból (2-3 óra körül) akkor szoktam először enni, és akkor estig eszek, így nem hízok semennyit.
Nem tudom hogy ez fizikai vagy mentális dolog, de azt akarom hogy vége legyen...Próbáltam már mindent, sok fehérje meg rost meg alacsony gl, blablabla, de egyik se segített, SŐT. Ha elkezdek enni, még éhesebb leszek.
Valami étvágycsökkentő? vagy tippek?
Lassan belezavarodok, pedig így is RENGETEGET eszem, szóval gyakorlatilag még szerencsés alkat is vagyok, hogy így nézek ki ennyi kaja mellett...
szeretnék még szálkásodni, úgy, hogy látszódjanak egy kicsit a kockáim (rengeteget sportolok, csak a sok kaja miatt nem látszik annyira)
És a világon SEMMI nem köt le, volt, hogy vizsga közben is percenként eszembejutott hogy de ennék ezt vagy azt...
Valami étvágycsökkentő? tippek?
17/L
Köszönöm, ha segítesz:)
140 kiló lennék, ha nem fognám vissza magam.
egy helyben megeszek egy üveg nutellát, fél kiló gumicukrot meg egy csomag csokiskekszet, és még éhes vagyok utána...
az egészségemet sem szeretném kockáztatni.
"egy helyben megeszek egy üveg nutellát, fél kiló gumicukrot meg egy csomag csokiskekszet, és még éhes vagyok utána... "
Ha cukrot eszel, akkor utana persze, hogy ehes vagy! Probalj megenni 200 gramm fustolt lazacot egy jo nagy adag salataval avokadoval. Na attol masnap reggelig kajara sem tudsz majd gondolni.
Az ehseget a vercukor szabalyozza. Ha tul alacsonyan van, akkor erzunk ehseget. Ha sok cukrot eszel, akkor az nagyon gyorsan felviszi a vercukrodat, jon az inzulin, gyorsan eltartolja, ezzel leesik a vercukor a melybe, ehseget hagyva maga utan.
Ha zsirt es rostokat eszel, nem pedig cukrot es finomitott szenhidratot, akkor a vercukrod nem emelkedik meg drasztikusan, hanem szepen stabil szinten marad jo sokaig, ezzel kesobb is jelentkezik az ehseg.
Amit meg rosszul csinalsz, hogy csak napi egyszer eszel. Hat persze, hogy ehes leszel, mint a fene! Kihagyod a reggelit es az ebedet is, igy a tested vacsorara akarja majd az egesz napi kaloriat megenni. Azt pedig cukorbol lehet a leghatekonyabban, persze, hogy azt fogja kivanni a tested! Teljesen meghulyited a hormonjaid es az emesztesed, persze, hogy nem birod.
Legyel okos es egyel rendszeresen, 3 fo etkezes sok rosttal es zsirral (a gyorsan felszivodo szenhidratokat feledd el) es valami egeszseges harapnivalot tizoraira es uzsonnara. Ezzel a rendszerrel kikuszobolheto a farkasehseg es a hizas is.
Általában figyelmen kívül szoktam hagyni mikor ilyesfajta kérdésekhez odaírják, hogy az édesség, meg a lisztes dolgok hirtelen megemelik a vércukorszintet, majd leesik és ennek következtében újra éhesek leszünk.
Nálad most ez lehet szerintem.
Én sem étkezem valami hú de egészségesen, de azért nutella, meg gumicukor, csokis keksz.. ilyeneket még én sem eszek.
Próbáld meg mellőzni a bolti agyoncukrozott, tartósított mű édességeket.. helyette még a házi süti is jobb.
Szerintem szexelned kellene.
Abszolút vicc nélkül.
Hehe, a szexbe besegítenék.
Hússal és zsírral (ételekkel) lakj jól a változatosság kedvéért, akkor el fog múlni az éhséged.
Szenny kajáktól csak éhesebb leszel, erre találták ki ezeket..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!