Akik túlsúlyosak, nem érzik, hogy erről legfőképpen ők tehetnek? Sok tészta, kenyér csoki, nasi, kevés mozgás? Ha a népességünk 1/5-e elhízott, akkor annak mekkora része a tényleges betegség? Úgy értem aki annyit eszik mint egy madár mégis duci?

DUMA.nagy része tényleg az!!! Én is voltam túlsúlyos, nem kicsit, 86 kiló voltam 177 cm hez, több mint félév alatt dobtam le 20 kilót. És igenis rájöttem hogy amit én pl. kevésnek éreztem az valójában SOK volt, mennyiségre és étel típusra is.

Azóta rájöttem, hogy túl nagy volt a tányérom, és túl fontos volt az étel, illetve rengeteg plusz kalóriát lehet bevinni "csak egy kis ez" meg "csak egy falatka amaz" tényezőkkel, amiket hajlamosak sokan be se vallani maguknak.

Én is mindig elégedetlenkedtem hogy milyen igazságtalan hogy más 2 pofára ehet mindent, mégse hízik, közben pedig volt alkalmam megfigyelni hogy a barátnőm aki vékony alkat tényleg látszólag nem válogat, mindent megehet de közben meg az adagok kicsik ám! Vagy pedig a férjem aki sokat tud enni és hízlalókat de utána meg vannak napok amikor szabályosan böjtöl, nem direkt hanem így esik jól neki a szervezetének (nem azt mondom hogy ez jó).

De végeredményben összeszámolva kalória ügyileg ott tartanak mindketten hogy szinten tartják a súlyukat.

Rengeteg olyan túlsúlyos és kövér ismerősöm-barátom van akik állításuk szerint ALIG esznek mégis híznak (illetve nem tudnak fogyni) mikor huzamosabb ideig együtt vagyok velük akkor pedig mindig kiderül hogy 1. az az alig az több mint a normál

2. utálnak mozogni.

Mindezeket úgy írom hogy mint az elején is írtam én is voltam ez a csoport.

Csak legalább én nem takaróztam ilyennel hogy 1. az egész családom túlsúlyos, nálunk ez örökség. (ez nem mentség attól még tenni lehet ellene) 2. lassú az anyagcserém 3. alig eszek.

Hozzátenném azt is hogy volt már 1-2 ismerősöm akiről kiderült hogy pl. alulműködik a pajzsmirigye és az is gátolta a fogyásban de ez ELVÉTVE jellemző. (egyébként nekem is gyógyszert kell szednem a pajzsmirigyemre).

De, én is úgy gondolom, hogy ez csak az egyénen múlik. Az más dolog, hogy mi vezetett eddig el. Nekem is el kellett mennem 90 kilóig, hogy leessen, hogy ez nem normális. Most -9 kg-ban vagyok, ez még szintén sok, de már látom, hogy csak kitartás és eltökéltség kérdése, nem kell másra fogni ezt a helyzetet. Kis ésszel meg mozgással simán le lehet adni.

Viszont van olyan ismerősöm, aki sokkal durvábban elhízott, és mivel az egész családja ilyen, úgy gondolja, hogy nem tud ellene tenni semmit, így hát csak panaszkodik. Persze a napi tábla csoki az mellékes.

Amúgy azt hozzátenném, hogy van, aki azért nem fogy, miközben semmit nem eszik, mert kevés ahhoz, hogy beinduljon az anyagcsere és ezért a szervezet raktároz. Szóval ők itt rontják el.

Amit még nem értek meg, az az a jelenség, amikor már menni nem tudnak és egy székre nem tudnak leülni, mert lelóg a hátsójuk... de ez genetika, meg betegség. Hát a lóf.szt...

Azért elég sok minden a szülők hibája is.

Én már évek óta próbálom rávenni anyukámat, hogy egészségesebben főzzön, hogy ne vásároljon fehér kenyeret, fehér cukrot stb., de egyszerűen hajthatatlan, és nem azért mert nincs rá pénze, hanem mert így tanulta, ebbe nőtt bele, neki ez a természetes, és én ugrálhatok, ahogy csak akarok, ezen már nemigen fog változtatni.

Én ezt soha nem tenném meg a saját gyerekemmel, ha látnám, hogy hízik, biztos megfordulna a fejemben, hogy nem én csinálok-e valamit rosszul...