A méz hízlal? Van benne kalória?
Nagyon sok badarságot írnak itt egyesek. A méz, mint az összes létező energia forrás hizlal. A hízás tulajdonképpen egyetlen dologtól függ. Ha Önök több kalóriát égetnek el mint amennyit magukhoz vettek, akkor fogyni fognak. Ha több kalóriát vesznek magukhoz, mint amennyit el tudnak égetni, akkor hízni fognak. Kiegészítő tényezőként jelen lehetnek olyan hatások, mint a megnövekedett anyagcsere, gyakori fehérjebevitel esetén. Ebben az esetben sem beszélhetünk arról hogy a fehérje kevésbé hizlalna, mindössze a szervezet fog több kalóriát felhasználni. Az más kérdés, hogy a mézből, édességénél fogva nehéz sokat fogyasztani, így nem túl valószínű hogy önmagában okolható lenne bárkinek az elhízásáért.
A fogszuvasodást a szájban található baktériumok okozzák. A fruktózt, glükózt vagy egyéb szénhidrátokat lebontják, a folyamat közben savak keletkeznek, melyek demineralizálják a fogakat. A méz édességét a benne található 70-85% glükóz és fruktóz adja. Egyértelmű tehát hogy a méz, károsítja a fogakat, fogszuvasodást okoz.
Ami pedig már több mint nevetséges, hogy a benne lévő tejcukor nem hizlal. Valóban nem, hiszen tejcukrot egyáltalán nem tartalmaz.
T 11-es nem értem mi a problémája a többieknek, ezen nincs mit vitatni, ha 3000 kcal-t fogyasztasz és 2000 dolgozol le,
hízni fogsz, ha fordítva akkor fogyni. Lehet valami ennél egyértelműbb?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!