Fogyókúrázók! Járnátok egy olyan étterembe ahol fogyókúrás (alacsony szénhidrát tartalmú és cukormentes) ételeket ehettek? Folyt. Lent.
Vágyam egy saját saját üzlet, eddig inkább a szépségszalon és a kisbolt érdekelt, de egy ideje már mozgatja a fantáziám egy kis vendéglátó hely is. Az eredeti terv egy internet kávézó volt, most kiegészült annyival, hogy lenne konyha is és hideg-meleg ételeket is készítenénk helyben. De ha már étel akkor legyen egészséges, nem hizlaló, sőt inkább fogyókúrás. Az ötlet onnan jött, hogy mikor fogyókúrában voltam nem találtam soha olyan éttermet ahol ehettem volna valami olyasmit amit egy fogyókúra alatt lehet. Volt, hogy megkérdeztem mit tudnak ajánlani. Sokszor azt mondták semmit, néhány helyen pedig rántott sajttal, rántott karfiollal meg hasonló diétásnak nem mondható ételekkel kínáltak. Most már a súlytartás "kategóriában" tartok, de még mindig ritkán találok olyan ételt az étlapon amit bűntudat nélkül rendelhetek ha mégis találok valami salátát akkor annak műanyag íze van. :S Nem járok túl gyakran étterembe, legtöbbször itthon eszem, de előfordul, hogy rohanok és muszáj bemennem valahova enni. Túl sok a gyors kajálda, őszintén megmondom szúrja a szemem. Szerintem szükség lenne egy olyan helyre ahol bárki jól lakhat, nem kell kalóriát számolgatni, finom, házias ételeket ehet, egészséges szendvicseket, diétás édességeket vagy ha ahhoz van kedve pizzát.
Elég régóta súlyproblémáim vannak (vagyis voltak) nem volt nehéz lefogyni csak megtalálni az utat a fogyáshoz volt az. Már annyira hozzászoktam és megszerettem a fogyókúrás ételek készítését, hogy mondhatni a hobbimmá vált, mindig is szerettem főzni, 8 éve háztartást vezetek, de ez most valahogy még jobb. Még egy ok, hogy nyissak egy éttermet. A harmadik ok, hogy szeretnék segíteni azoknak az embereknek akik olyan helyzetben vannak mint én voltam. Nagyon rossz kövérnek lenni, teljesen más úgy az élet. Mióta lefogytam kinyílt előttem a világ, sokkal boldogabb és jókedvűbb vagyok, aki már átélte ezt azt tudja miről beszélek. Nem Norbi 2 üzletet szeretnék, nem akarok fél kész ételeket forgalmazni, stb csak egy egyszerű kis éttermet ahová bejöhet egy fogyókúrázó, vagy bejöhet egy csinos nőci akinek fontos, hogy egészséges ételeket egyen, hogy karcsú maradjon.
Mit gondoltok? Ti bejönnétek hozzám enni?
ebben a félévben hallgatok folyamatszervezést, és ez valóban egy nagyon újszerű ötlet!
minden vállalat beruházása nagy költségekkel jár, beleértve a marketinget és az összes szükséges technológia, berendezés beszerzését.. de ez nem az ötlethez tartozik, ez gyakorlatilag mindenhol egyformán igaz. viszont van mód anyagi támogatás szerzésére akár bankoktól (ehh...) akár magánemberektől különböző kötvények formájában, vagy társulással.. nagy és összetett dolog ez.
Köszönöm a válaszokat.
Szakmámat tekintve kereskedő vagyok, de nem áll távol tőlem a vendéglátás sem. A hely kiválasztása tényleg nagyon fontos pont, mindenképpen nagyvárosban és belvárosi részen kellene nyitni.
Úgy gondoltam, hogy két menü lenne. 1: normál, súlytartós menü. Teljesen átlagos ételek, házias ízek, semmi extra csak a megszokott hazai kaják. 2: kimondottam fogyást segítő ételek, de ugyan olyan ízvilággal mint az 1-es menüben.
A desszerteknél ugyan így.
Pl: egy ebéd (a kedvencem :)) Paradicsomos káposztafőzelék pörkölttel. Desszertnek pedig valami egyszerű, könnyű kevert süti. pl: vaníliás piskóta valamilyen idény gyümölccsel. Egy ilyen menü adagonként szerintem 500 Ft-ért eladható.
Ezt el lehet készíteni diétásan is és úgy is ahogy egy hétköznapi kifőzdében szokták. Ízre abszolút nincs különbség a kettő között. (leteszteltettem olyannal aki nem fogyózik és soha nem evett még hasonló kaját, azt se tudta, hogy diétás, azt mondta ugyan olyan mint amit ő is enni szokott)
Én is azért tudtam lefogyni mert megtanultam úgy elkészíteni az ételeket, hogy finomak legyenek, ugyan olyan legyen az ízük mint a nem diétás kajáknak amiket előtte ettem. Szerintem rengetegen azért nem tudnak lefogyni mert az étel amit diéta alatt esznek ízetlen, nem finom, hozzá vannak szokva a jó ízű, de hizlaló ételekhez és egy darabig eszik a diétás kaját, amiknek hiányzik az "élvezeti értékük" ezért egy kis idő után feladják és visszatérnek a finom, megszokott ételekhez. Erre a problémára szeretnék alternatívákat ajánlani.
15-20féle étel, 8-10 fajta desszert + mellé reggelik, szendvicsek és italok:különböző teák, üdítők.
Ha jól menne az üzlet és lenne rá igény alkalmazhatnék egy fuvarost is és kiszállítást is vállalnánk.
jó elgondolás, és ha 500 forintért tudnál ilyen ételt adni (de 600 és azt hiszem lassan a 700 forint is igen csak baráti lesz) akkor sok vásárlóval (vendéggel) számolhatsz.
az, hogy hízlaló vagy diétás étel nincs, legfeljebb kényszerkifejezésként használjuk ezeket a szavakat, az most nem számít :)
tényleg jó elgondolás, arról nem is beszélve, hogy olcsón tartanád az árakat ÚGY, hogy közben egy plusz szolgáltatást biztosítasz - ez az ételek tápanyagtartalmának megadása. ilyenkor más helyeken rögtön drágítanának, nem is kicsit.
ha a belvárosi hely bérlése és egyéb fix költségek mellett ilyen árakat biztosíthatnál, az nagyon előnyös lenne.
Tudjátok mi a kérdés? Vajon mennyire hiszünk az éttermeknek? Nálunk a fagyizóban árulnak diétás fagyit. Hát köszönöm nem kérek belőle. Majd én csinálok magamnak, és az tuti diétás. Speciel ha nagy fogyókúrába kezdenék, akkor tuti a magam által elkészített kaját enném. Nekem ne mondja senki, hogy két falat kajából meg tudja különböztetni a diétásat és a nem diétásat. :)
Nem lehúzás csak egy vélemény.
ez az, mit értesz diétásnak..?
szerintem sokkal megvalósíthatóbb, ha konyhatechnikailag úgy készítenék az ételt, hogy ne szívja meg magát zsírral stb. és a vendégeket pedig tájékoztatnák a tápértéktartalmáról. ekkor ha valaki akar "zabálni" egy jót, tud enni 1000kcalt és 30deki csirkemellnyi fehérjét, míg ellenkező esetben mások pont alacsonyabban tudják tartani az energiabevitelüket, hiszen lemérni a kiszolgált ételt már igazán nem nagy dolog. és akkor semmi esetleges átverésnek nincsen helye, tehát bizalmatlanságnak sem.
értelek.
igen, azt valóban nem kell tudni megállapítani, hogy olajon sütik a húst, vagy zsiradék nélkül.. jah, ez bizalom kérdése.
esetleg reklám miatt 1-1 vendég betekintést nyerhetne a konyhába?
illetőleg: miért akarnának átverni ezzel? mi hasznuk belőle? mert ha semmi, csak kockáztatják vele a vevőik elégedettségét, akkor nem fogják megcsinálni, nincs okuk átverni.
Én járnék, már ha a lakóhelyemen lenne (de ez persze kizárt).
Persze nagyon fontos szempont lenne, hogy az étlapon fel legyenek tűntetve a mennyiségek, a tápérték és a kalóriatartalom is, mert önmagában a "diétás kaja" elég nehezen definiálható fogalom. Mások az egyéni szükségletek, más étrendeket is követhetnek a fogyni vágyók, így lenne a legkönnyebb, hiszen lehetne választani vacsira pl. valami fehérjedúsat és szénhidrátszegényet, 250 kcal körül, nem kéne találgatni, hogy ez a diétás mennyire diétás voltaképp. Aki nem számolgat, annak mindegy, de nekünk számolgatósoknak nagy segítség lenne.
Vannak éttermek és kifőzdék, ahol van "fitnessz" meg "diétás" menü, de sehol nem írják, pontosan mennyi a szóban forgó étel energiatartalma, ez rém zavaró, mert sokszor még megsaccolni se lehet, és ha az ember figyel a kalóriákra, a nap végére totál bizonytalan lesz. Szoktam néha kajáldában enni vagy rendelni, de rém frusztráló a kajanaplómban az étel neve mellé biggyesztett nagy kérdőjel és a hasraütésszerű szám.
Mivel én totál nem vagyok házias, mondhatni gyűlölök főzni, és rám se főz senki, jobb szeretem, ha könnyen és gyorsan elérhető a kaja, de megfelelő éttermek vagy kifőzdék híján nagyobbrészt késztermékekre és hidegkosztra épül az étkezésem - pont azért, mert azokat "ki tudom számolni".
Ha lenne ilyen étterem (persze a lakhelyemen), biztos gyakori vendég lennék ott.
Lehet hülyeséget írok, de megpróbálom az érdeket elmagyarázni:
Konzerv gomba esetében a gomba plusz hozzávalókat kap. De a gomba világpiaci ára megszalad vagy hiánycikk lesz belőle, vagy csak éppen elfogyott. A kedves vendéget márpedig ki kell szolgálni. Elő a konzerv gombát. Na akkor már elég becsületesnek kell lenni, hogy felhívják az ember figyelmét, hogy ez nem annyi, mint ami az étlapon az étel mellé van írva, hanem kissé több.
De pl emlékeim szerint az egyszerű trappista sajtnál is márkától, gyártótól függetlenül lehetnek eltérések az egyes értékekben.
Lényegében nem nagy dolgok ezek, de ilyenekre gondolok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!