Cukorbeteg, szívbeteg nő hogy tudna lefogyni?

ha már szívbeteg, akkor sehogyan.

a sport ugyanúgy megárt, mint az ételmegvonás.

Miután kb. egy éve nyugdíjas lettem, szinte élveztem, hogy nem kell naponta időre mennem, és volt, hogy 3-4 napig sem mentem le az emeletről, mert minek. Amikor viszont le kellett mennem, azt vettem észre, hogy a lábaim nem bírják a távolságot, sőt, még az emeletre visszamenni is alig bírtam. Kezdtek a lábaim elsatnyulni, jöttek rám a kilók a mozgáshiány miatt. A többlet-kilók viszont tovább növelték a mozgás nehézségét.

Akkor hallottam, hogy a házban él egy idős hölgy, aki szintén nem mozdult ki a lakásából, ha nem volt muszáj, és most ott tart, hogy a panelban a fürdőszobáig járókerettel megy, az ágytól az asztalig csak bottal, és kb. 90-100 kg!!! Persze, ez a szívére is kihatott, és a többletkilók miatt ő is cukorbeteg lett!!

Miután ezt meghallottam, azóta naponta minimum 2x lemegyek, teszek egy-egy nagyobb sétát, mert nem akarok odajutni! És azóta figyelek a táplálkozásomra is, és a kilók is kezdenek szépen lassan eltűnni rólam.

Ha a mamád nem akar idáig eljutni, akár milyen nehéz is, de kezdjen hozzá: először csak kevesebbet, majd jónéhány hét után, amikor már "észre sem veszi", lehet a távot növelni, stb. Csak akarat kérdése!

Szép dolog, hogy aggódsz érte, és keresed a megoldást, de azt is tudnod kell, hogy te ennél többet (minthogy elmondod neki mindezt) sajnos nem tehetsz. Ha ő nem lesz hajlandó változtatni, csak a kifogásokat keresni, akkor bizony te az ő lábaival lépkedni nem fogsz tudni, és te az ő táplálkozási rendjét nem fogod tudni tartani. Az én édesanyám is cukorbeteg volt, az orvos azt mondta: "ez nem betegség, ez egy állapot. Amennyiben odafigyel az étkezésére, ugyanolyan teljes értékű életet élhet, mint előtte."

Kívánom, hogy édesanyád is gondoljon bele ezekbe a dolgokba, és tegyen meg mindent azért, hogy ne kerüljön sor a járókeretre!