Kezdőoldal » Fogyókúrák » Egyéb kérdések » Hogyan álljak le a diétával?

Hogyan álljak le a diétával?

Figyelt kérdés

Szülés után maradt rajtam 15 kg felesleg, amit néhány hónap alatt le is adtam. Közben sokat tornáztam, így az alakom is rendben van már. Viszont félek abbahagyni a diétát, mert attól félek, hogy hízni fogok, így viszont tovább fogyogatok, pedig már nem kellene.

Próbáltam enni pár napig úgy, ahogyan régen (nem akkor, amikor felhíztam, hanem úgy, mint terhesség előtt, amikor évekig tartottam a súlyom kalóriaszámlálás nélkül). Nem vagyok egy mértéktelenül össze-vissza evő típus, szeretem az ízeket, de vacsorázni régen sem igazán vacsoráztam, csak ettem, amikor éhes voltam, azt, amit kívántam.

Tudom, hogy mozgással ismét élhetnék így, nem híznék vissza, csak éppen félek és normál evés után lelkiismeret-furdalásom van. De ez sem mehet így tovább, mert gebe sem akarok lenni.

Amilyen könnyű volt elkezdeni a diétát, most olyan nehéz abbahagyni.

Hogy csináljam? A sportot természetesen megtartom, mert már nagyon élvezem.

Apránként próbáljak olyan ételeket visszavezetni, amiket eddig kizártam? Tartsak heti egy tisztítós napot, amikor ismét diétásan étkezem?


2009. márc. 23. 09:08
 1/3 anonim ***** válasza:
Valószínűleg a diéta, amibe belekezdtél, az életmódod részévé vált és ez jó. Ha nem koplalással érted el a fogyást, akkor szerintem ne térj vissza a régi életmódodhoz, hanem egyszerűen csak fogyassz nagyobb mennyiségű ételt, illetve esetenként ehetsz olyat is, ami normál esetben nem való a fogyókúrához, pl. zsírosabb ételek, sütemények. Így nem leszel gebe, de továbbra is jól fogod magad érezni a bőrödben :)
2009. márc. 23. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:

Igen, eloszor eletmodvaltassal kezdodott, otszor ettem kevesebbet, elhagytam az edesseget, a cukros leveket, a kenyerfeleket, a zsiros husokat, helyette sok zoldseget, gyumolcsot es feherjet fogyasztottam.

De az elmult egy honapban mar annyi mindent kizartam, hogy alig eszek valamit, mar se rizs, se krumpli, se bab, borso, kukorica, mar csirkemell sem szivesen. Tulajdonkeppen csak az alacsony kaloriatartalmu zoldsegeket, gyumolcsoket, tejtermeket, zsirszegeny sonkat eszem, meg vizen elek, sok kajazas kimarad, mert mar el is felejtkezem, hogy enni kellene. Szoval atestem a lo tuloldalara.

2009. márc. 23. 09:46
 3/3 anonim ***** válasza:
Ja hát igen, ha nem versenyre készülsz, akkor a köreteket (rizs, bab etc) és főleg a csirkemellet nyugodtan visszaveheted, mert a szénhidrát mellett a fehérje beviteled is nagyon leesik, az pedig izomvesztéshez és igen erős elgebésedéshez fog vezetni. :) Úgyhogy csak ésszel!
2009. márc. 23. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!