Miért akar mindenki pár hét vagy hónap alatt lefogyni itt?
Mivel a legtöbb magyarra jellemző az a mentalitás, hogy mindent hamar, gyorsan. Pedig a legtöbb dologhoz idő szükséges.
Az ilyenek, akikről írsz, megérdemlik. Nem az utolsó utáni másodpercben kéne észbe kapni. Már januárban lehet tudni, hogy 6 hónap és itt lesz a nyár, strandszezon. Viszont ezek az emberek imádnak halogatni, hogy még ráér, meg messze van, aztán hiphop, mégis nagyon gyorsan eltelik az a 6 hónap és ők meg nem csináltak semmit.
Akkor így jártak.
Ilyen az emberi természet, gyorsan akar eredményt, mert attól marad motivált. Plusz a világ jelenlegi működése is ezt erősíti. Kell valami, bemész a boltba, vagy megrendeled, és x időn belül megvan. Alapvetően elég kevesen vannak arra kondícionálva, hogy az eredményekért meg kell dolgozni. A szerencsésebbek megtanulják, ahogy belevágnak valamibe, de sokan feladják. A sporttal is kb ez van. Elég a legegyszerűbbet felhozni, a futást. Egyből eszement mennyiséget akarnak futni, nagy tempóban, megállás nélkül, aztán csodálkoznak, hogy nem megy, másnap mindenük fáj, és köszönik, ennyi elég volt.
Az, hogy a külsőt veszik előtérbe, nem az egészségüket: ez abból a szempontból szerencsés, hogy nincs jelenleg aktív probléma, ami annyira megnehezítené az életét, hogy fogynia kelljen. A legtöbb ember nem fog olyasmin aggódni, ami nem aktuális. Ellenben az, hogy nem áll nekik jól egy ruha, amit akarnak, az aktuális probléma. Ha nem komplett idióta az illető, akkor így is működik a dolog, ha leadja a feleslegeet, az egészségéért is tesz. Aztán ahogy az ember utánaolvas, jó esetben az étkezése minőségén is javít, amivel még több problémát előz meg.
Szóval engem alapvetően nem bosszant annyira ez a jelenség, mert valahol normális, a gond inkább a hozzáállás, amit az első kudarc okoz. Ahelyett, hogy a legtöbb ember elgondolkodna, és megpróbálná kitalálni mit, és hogyan ront el, inkább feladja, mert "úgysem működik".
5-össel értek egyet.
Egyébként kiváncsi lennék, hogy akik itt ennyire leszólják a másik embert egy olyan dologért, ami a természetünkben van (bár lehet ellene tenni ez igaz), azok hogyan bánnak pl. a pénzükkel, mert ugyanaz a dolog. Persze lehetséges, hogy itt mindenki okosan bánik a pénzzel, félretesz és befektet, türelmesen kivárja amíg fial stb. stb., de azért nem ez az átlag - és az alapelv tényleg ugyanaz.
Na, most akkor hetek vagy hónapok? Hónapok alatt lefogyni nem lehetetlen. És túlsúlyt pár hónap alatt is összeszedhetsz pl. betegség, ágyhozkötöttség, hirtelen megváltozott életvitel, stb. miatt.
Én azt nem értem, téged ez hogy tud ilyen szinten kiakasztani, hogy külön kérdést írsz ki róla. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!