Miért van ennyi kövér ember?

Nem vagy tisztában azzal, hogy működik ez a valóságban, amivel nincs is baj és nem is kívánom neked, hogy valaha is megtapasztald ezt. De azért példaként megosztanám veled, hogy hogy működik mostanság az elhízás "kivizsgálása"

Én az utóbbi években 50 kg-t híztam, nagyon sok stressz ért, beleestem a stresszevésbe, de mivel hirtelen kezdtek el felpattanni a kilók és drasztikus kalóriamegvonás és mozgás ellenére se történt semmi, én is orvoshoz fordultam. A szokásos pajzsmirigy problémát diagnosztizálták, amire kaptam gyógyszert, amit szedtem pár hónapig. Mivel nem éreztem semmi változást, es a súlyom se változott, elmentem egy másik endokrinológushoz, aki kiakadt, hogy ilyen laborertekekkel miért eszek gyógyszert, és leállított róla, helyette elküldött terheléses cukorra, ahol még egy enyhe IR derült ki. Oke, elkezdtem a 160 g ch diétát, mellette folyamatosan (kb az első vizsgálatom óta, addigra már eltelt több, mint 1 év) heti 4 edzés, semmi változás, sőt, még egy lassabb ütemű hízás is elindult. Pár hónap után annyira kikészültem, hogy nincs változás, hogy abbahagytam és beleszartam a középebe. Ezt az állapotot hagytam újabb 1 évre, amikor összeszedtem magam és az utolsó bizalom morzsáimat az orvosok felé, és elmentem egy harmadik orvoshoz. A harmadik orvos csináltatott végre egy rendes hormonpanelt, ahol kiderült, hogy nálam nem az inzulin meg a pajzsmirigy okozza a problémát, hanem a kórosan magas leptinszám, ami egyébként más diétát igényel, mint egy ir.. Persze, hogy nem fogytam. Most, hogy végre -valahára tudom, hogy mi van a háttérben, nagyon lassan ugyan, de végre elkezdett lejjebb menni a súlyom, de ehhez évek kellettek. És én nem voltam korábban kövér, sokat sportoltam gyerekként majd ah iskola alatt is, utána a hirtelen berobbanó munka miatt nem volt rá időm, érre rájött a kóros stressz és vége is volt... És a folyamatban harmadjára sikerült egy olyan lelkiismeretes orvost találni, aki nem csak arra ment, hogy nála hagyjam a pénzt.

Summázva, egyáltalán nem egyszerű ez a téma, és mielőtt kövér lettem, rettenetesen lenéztem a kövéreket, mert kitartó vagyok és semmibe néztem őket az akaratgyengeségük miatt. Na, hát az élet most megtanít arra, hogy egyrészt ne ítélkezzek, másrészt semmi sem fekete-fehér. Több megértést, türelmet és leginkább segítő kezet a kövérek irányába, és akkor lesz megoldás tömegesen... amíg csak rugdaljak őket, addig tényleg inkább az evésbe menekülnek. A fent leírt orvosokkal kapcsolatos kálvária pedig tömeges jelenség, főleg nők körében.

Én gyűlöltem magam 55 kilósan nagyon csinos voltam az tény de mindenki észre vettem a sápadt arcomat, bevolt esve. Gyermekeim után 90kg lettem és

azt kell mondjam imádom magam

amikor még vékony voltam mindig tátva maradt a szám azoktól a nőktől akik magassarkúban voltak bőrkabátban göndör derékig érő hajjal kb 90-95 kilósan

Lehet valaki 40 kiló ha 2 hetente mos hajat meg fürdés nélkül sminkbe fekszik le a ruháját vasalatlanul mosatlanul veszi fel...

Nem olvastam végig az előttem szólókat, így elnézést, ha ismétlem őket. Röviden:

1. Genetikai tényezők

2. Betegség

3. lelki, mentális gondok

4. lustaság, tenni akarás hiánya

- Vagy ezek keveréke

Állhat a dolog mögött. Pl. sokan úgy híznak el, hogy nem tudják a magánéleti problémáikat megoldani, vagy mondjuk bántalmazzák őket az iskolában és evésbe "fojtják" a bánatukat. Amitől csökken az önbizalmuk, így nehezebben is kezdenek el változtatni magukon, vagyis egy amolyan ördögi körbe kerülnek. Aztán van, aki valamilyen sajnálatos betegség folytán lett ilyen. Meg szimplán az, aki lusta és jó neki így.

Szerintem lényeges lenne, hogy akiket érdemes bátorítani, azokat bátorítsuk is megfelelő módon a változtatásra, mert ez nem egészséges állapot.

12-es esete nem annyira egyedi. A szervezetem nem termel emésztőenzimeket, amiket gyógyszerrel kell pótolnom, ez 4 év és 11 orvos után derült ki. Mivel ugye a szervezetem alig jutott valamilyen tápanyaghoz, szépen elraktározott mindent, egészséges állapotban mindig 58-63 kg között voltam (166 centivel, vastag csontozattal), ezzel a betegséggel felmentem 74-re. Betegség után beálltam 64-re, aztán amióta van időm sokoldalúan táplálkozni kb. ugyanazokban az időpontokban (ezelőtt egyetemista voltam nagyon zilált órarenddel, egész nap talpon, inkább a kaja "hatékonyságát" néztem, mint hogy mennyire változatos és egészséges), ez is megy lefelé, most vagyok 61. Pedig nem figyelek oda jobban a kalóriákra, nem mozgok többet, stb., mint 74 kilósan. Ja, és egyébként másfél éve diagnosztizáltak, azóta legalább 12 embert küldtem el az orvosomhoz, akiknek hasonló problémái vannak, és sokaknál tünet a túlsúly.

Egyébként szerintem olyan társadalmi hatások érnek minket, ami miatt nagyon nehéz egészséges kapcsolatot kialakítani az étellel, mindig a diétázást meg a túlevést normalizálják (magazinok, modellek, kalóriák száma a menülapokon, "addig nem kelhetsz fel az asztaltól, amíg meg nem eszed, Afrikában a gyerekek éheznek", "ha én csinálom a sütit, nem számít a kalória", ünnepekkor mindig eldicsekszünk, hogy mennyire telezabáljuk magunkat), aztán ha folyamatosan ezekkel találkozunk, csodálkozunk, ha egyszer csak beleesünk valamelyik végletbe, vagy mindkettőbe egyszerre.

Plusz a pénz is kérdéses, ugyanis általában a legolcsóbban kapható áruk, illetve azok, amik a legkevésbé romlandóak, hát, nem a legegészségesebbek. Illetve a "fogyózós", "zsírszegény" kajákban pedig túltolják a szénhidrátot, sokan meg bedőlnek neki, hogy ó, hát ha nincs benne zsír, tuti fogyni fognak tőle (vagy nem).