Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Mi a véleményetek a válásról?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi a véleményetek a válásról? A többi lent.

Figyelt kérdés

3 hónapja házasodtunk össze, elég elhamarkodottan, a férjem célozgatott rá h még korai lenne, de nem beszélte meg velem konkrétan, így rá erőltettem, és nem tiltakozott, igazából a kezemet se kérte meg, csak említette hogy meg akarta de aztán mégse, és én mindjárt szerveztem is az esküvőt..

Most arra jutottunk, hogy szeretjük egymást és úgy gondoljuk, hogy jó emberek vagyunk, de egyáltalán nem illünk egymáshoz, de még egyikünk se mondta ki konkrétan, hogy jobb lenne elválni, de már beszéltünk róla.

Ó szereti az állatokat és velük foglalkozni, otthanra is akarna sokat, de én egyáltalán nem. Ő szeret kint lenni egésznap, én szeretek bent lenni és filmet nézni vagy bent valamit csinálni. Ha kint is megyünk inkább olyan helyre mennék ahol kevesen vagyunk, vagy csak ketten, ő meg szeret emberek között. Ő nem csinál bent semmilyen házimunkát csak felporszívóz néha, ami engem zavar, mert szerintem az is közös meló lenne. Ő később szeretne gyerekeket én korábban, ami gáz h eddig úgy volt h ő is szeretne már. Ő dohányzik, sörözik én mind2 tevékenységet utálom, de bíztam benne h majd leszokik róla, de még csak nem is akar. Ő szinte semmit nem tervez, én meg szeretek tervezgetni még akkor is ha totál nem jön össze, mert legalább beszélgetünk. De ő nem is az a beszédes típus én viszont éjjeleket át beszélnék. Az a szomorú, h ezeket előtte is láttam, de mégse vettem komolyan h majd gond lesz, úgy voltunk az ellentétek vonzák egymást, ami igaz lehet, csak az együtt élés szívás.

Esküvő előtt 1 évvel ismerkedtünk meg.

Szerintetek jobb lenne elválni, vagy várjunk hátha idővel jobban összeillünk majd vagy csak időhúzás lenne erőltetni?

Mindig is úgy gondoltam, hogy egy házasságban mindent meglehet oldani, és nem kell mindjárt el válni, ez az ami nagyon vissza tart tőle, de arra nem gondoltam, h egyszer olyan hülye leszek hogy így hirtelen, meggondolatlanul férjhez megyek és majd később meg is bánhatom, azt gondoltam hogy évekkel később lesznek majd gondok, nem akkor mikor még csak örülnünk kellene egymásnak.

Nem kérnék kioktatást h milyen felelőtlenek vagyunk, mert tudom nagyon jól, hogy ezt elcsesztük.

Az érdekelne, ti mit csinálnátok, vagy csináltatok hasonló helyzetbe? Próbálkoznátok még összecsiszolódni, vagy inkább megpróbálnátok barátságosan elválni?

26/L 28/F


2019. júl. 23. 07:56
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
87%

Elválnék még gyerek előtt.

Ezek nem olyan problémák amin változtatni tudtok. Sőt... Nem is problémák csak más fajta szokások. Mi lesz ha erre hozzá adódik az igazi probléma és még lesz 1 2 gyerek?

2019. júl. 23. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
100%
Válnék.Csak egyet nem értek.Ha valakihez feleségül mennék,csak olyanhoz mennék,akivel összhangban vagyok,nem házasság után kezdenék el ezeken gondolkozni.
2019. júl. 23. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
82%

Egyértelmű hogy válás. Egy felnőtt embert nem lehet megváltoztatni. Én ezért nem megyek férjhez. A valas is penzbe kerul. De nalatok jo a helyzet mert nincs gyerek se balhé. Mi lenne ha még az is lenne? Én azt mondom ne várjatok tovább. Válás után ha akartok még maradhattok együtt aztán ha nem megy tovább mindenki megy a maga útjára.


N

2019. júl. 23. 08:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
100%

Azt érzed, hogy a legnagyobb hülyeség volt így kierőltetni az esküvőt?

Pont a hozzád hasonlók miatt menekül sok rendes férfi is a házasság elől, mert ti erősítitek azt a sztereotípiát, hogy mindegy kihez, csak férjhez menjen, nagy fehér királylány ruhában, aztán már a nászúton kezdi is a tosztatást, hogy miben változzon meg, és legyen már babóca.


Esküvő megvolt, teljesült az álmod, de még a babóca "véletlen" becsúszása előtt váljatok el! Mielőtt belövöd a következő öngólt, hogy majd a gyerek miatt megváltozik.


Válás után meg inkább kerüld a jó embereket. Ne tedd tönkre őket.


A férfi az nem egy statiszta a kis tyúks2aros életedben, nem egy kiegészítő az esküvőn. Kapíse? A házasság komoly dolog. Legközelebb azt is nézd meg, hogy kihez mész férjhez, és milyen életetek lesz együtt.


Facebookon jól mutattak a lagzis képek? Most is jól fog mutatni, hogy elváltok.

Ciki lesz? De még mennyire!

Ezzel együtt még mindig a legjobb döntés.


A férjednek sincs több esze, ha nem volt képes időben nemet mondani erre az ökörségre. Ebben speciel pont összeilletek! Nem baj, majd a következő nője megmarad örökre barátnő státuszban, két gyerek után is, mert az életben többé nem nősül.


Te meg úgyis férjhez mész még legalàbb kétszer.

2019. júl. 23. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
100%

Ne haragudj, de ennyi ésszel én kapcsolatba se kezdenék, nem még házasságot fontolgatni... Valaki ha rád mosolyog, akkor már azt gondolod, hogy elvenne feleségül? Vagy mi ez az észjárás?!


Végül is a "baj" már megvan. Válnék. Ennek nincs értelme. Szép "karrier" 26 évesen. Grat. Csak azt nem értem, hogy hová siettél...

2019. júl. 23. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
Te is tudod hogy nem egyeznek a terveitek, akkor váljatok el amíg jóban vagytok.
2019. júl. 23. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
100%
Váljatok el. De engem már megijesztene utána, hogy egy 26 éves nő férjnél volt, ráadásul pár hónapig. Tuti arra gondolnék, hogy kiállhatatlan, döntésképtelen. Szóval eleve mínuszból indulna.
2019. júl. 23. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
100%
Ezért mondják sokan, hogy a házasság csak egy papír és semmi értelme. Mert egyesek tényleg így csinálják. Összeházasodunk, mert miért ne, aztán jé, mégse ő a szőke herceg... 😕 Szomorú, hogy tönkreteszitek ezzel a legszebb szövetséget.
2019. júl. 23. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
100%
Elhamarkodott dolog volt de inkább most valj el,és add fel a dolgot mint két gyerek után.Tapasztalatnak jó volt :) fogd fel úgy
2019. júl. 23. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 Noren1989 ***** válasza:
100%

Szerintem itt a válás az egyetlen megoldás.

Nem illetek össze egyáltalán, ez a későbbiekben feszültséget fog szülni köztetek.


Szerintem még jobb ebből gyorsan kilépni, tanulni az esetből. Ha továbbra is ismerkedsz, valami frappáns sztorit ki kell találni mellé, mert a beléd vetett bizalmat nem fokozza sajnos a valós történet.

2019. júl. 23. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!