Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehet ebből nekem problémám?
A volt férjem felveszi a gyerekek után az adókedvezményt, úgy, hogy április közepén különköltözött.
Mikor aláírtam az igénylést, még együtt voltunk. Félek, hogy a NAV engem vesz elő ezért, ha lebukik.
(véletlenül elszólta magát)
A gyerekre sokkal köbbet költ az a szülő amelyik ténylegesen neveli, mint aki csak tartásdíjat fizet. Teljesen jogos, hogy azt illeti meg az adókedvezmény, aki a háztartásában neveli a gyereket.
Egyébként nem hiszem, hogy a volt férjed is előveszik ezzel egyébként, mert ennyire nem hiszem hogy utána néznek, így, hogy te meg sem igényelted, nincs ütközés, duplán felvett adó.
Nálunk is mindig a férjem vette igénybe, pedig jó pár évig más címre volt ő bejelentkezve, a tartozkodási helye se volt átjelentve meg semmi, és nem kötöttek ebbe bele.
Rendszeresen késett vele, míg letiltást nem kértem. 220nettóból(+adókedvezmény) nem tudott 50ezret kifizetni úgy, hogy az anyja lakásán él ingyen, anyós fizeti a számláit.
Most a megítélt 70et fizettetik vele, levonással.
A legnagyobb vesztesek a lányaink, akiket havonta elvisz három órára, telenyomja őket gumicukorral meg csokival, beigéri nekik a jövő hetet, meg telefonhívást, aztán következő hónapban rámfogja, hogy én nem engedtem.
Mindezt azért mert nem bocsátottam meg neki hogy tizenéves diákmunkásokat szédített a munkahelyén, és az egyiket teherbeejtette, nekem meg ajándék clamidyát hozott.
Sajnos hozzámentem egy notórius hazudozóhoz.
És ami a legrosszabb, hogy joga van elvinni a gyerekeket és finoman ellenem nevelni őket.
Én meg akkora balek vagyok, hogy nem nyomom fel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!