Tényleg ennyire nehéz kimondani?

Házasságban nem éltem. Viszont egy párkapcsolatban is nagyon nehéz.

Exemmel nem működött a kapcsolat. Elhanyagolt, nem voltam boldog. Minden nap streszeltem magam. Odáig fajult, hogy sírva keltem, sírva feküdtem. Nap közben kibírhatatlan voltam, állandóan ideges voltam. Mégsem tudtam szakítani. A mai napig nem tudom meg mondani miért. Nem adott nekem semmit. Végül ő szakított, amit én provokáltam ki.

Szerintem a félelem, hogy egyedül marad az ember. Hogy nem lesz más. Vagy az ismeretlentől való félelem.

De ha így érzed, az nem jó. Beszéld meg vele az érzéseidet, hogy valami megváltozott. Menjetek el ketten egy hétvégére, kikapcsolódni. Próbáljátok fel éleszteni a tüzet. Rengeteget beszélgetni.

Ha ez sem segít, akkor jobb a külön válás. Jobb mint ha mindketten kikészülnétek.

De pontosan mi a baj?

Tényleg akkora a baj ami miatt válni kell?

Azért játssz el a jövőképpel is. Mi van ha elválsz? A gyerek nyilván veled marad? Ki lesz az apja? Mikor lesz apja? Lesz-e utána párod? Szerinted az új párod úgy fog viselkedni a gyerekkel, ahogy szeretnéd? Szerinted az komplett egész, egészséges család lesz?

Emberek!

Gondolkodni, megoldani kell, csak az utolsó utáni lépés legyen ez a hülyeség!!

41f

14 évig éltem házasságban, az utolsó 4 év már nagyon rossz volt.Számtalanszor próbáltuk megbeszélni, nem ment.Rohadt nehéz kimondani...rohadt nehéz megélni.Nagyon "szépen" váltunk, mindenben megegyeztünk nem volt ordibálás, cirkusz.Egy helyen élünk azóta is, nincs láthatás a gyerekek akkor jönnek mennek mikor akarnak de így is megviselte őket.

Csak akkor válj ha már tényleg mindent próbáltatok.Utolsó utáni megoldás legyen a válás.

Nálunk is voltak mélypontok. Egy alkalommal, ki is jelentette, nem tud velem együtt élni, elviselhetetlen vagyok. El is költözött albérletbe. Én láttam, mind ez a kimerültség, túlhajszolás eredménye. Végül is, beszélgettem a főnökével. Kell még neki hosszabb távon, zavarja el két hét szabira. A szabi, pihenés, hozta az eredményt, jött jó 10 nap múlva, rossz döntést hozott. Innentől, nem hagytam, hogy a főnök, /barátom/ túl hajtsa. Úgy, kéthavonta elmegyünk pár napra valahová, ahol teljesen kikapcsolunk. Úgy viselkedünk, mint a szerelmes kis tinik.

Megtaláljátok a gyógyírt, fordulhat jóra a kapcsolat. Okokat kéne megtalálni, orvosolni közösen.

Valami nem jó, ezért válok, az nem egy jó ötlet, még van másra lehetőség.

Miben látod a kapcsolat romlását? Mi változhatott meg?

Ha hónapok óta a fejedben motoszkál a válás gondolata, hat a mindennapjaidra, és ettől még ingerültebb vagy. Meggátol abban, hogy boldog lehess/boldoggá tehess mást.

Valóban ki akarod mondani a válást? Valóban nem szereted a férjed? Ha szeretünk, képesek vagyunk megoldást találni.

Üljetek le egymással beszélgetni erről. Ki hogy látja, miért fajult idáig a dolog. Ha csak kezd megromlani, még bőven "könnyedén" menthető, mert talán a sebek, sérülések sem olyan mélyek.

"Persze, hogy a férjed nem akar válni: ki mosná ki a jaffás, kondenzcsíkos gatyáját, ki főzne rá, ki vasalna rá, ki takarítana utána?"

Persze, nyilván egy férfit csak ez motiválhat.

Hiszen mi férfiak képtelenek vagyunk eltekerni a gombot a mosógépen, hiszen tudod, nincsen agyunk.

Olyanok véletlenül sem járhatnak az üres fejünkben hogy ragaszkodunk a másikhoz és meg akarjuk menteni a házasságot, ezért nem akarunk válni.

Vagy mert nem akarunk a gyerekünktől elszakadni, a gyereknek azt a jövőt szánni hogy széthullott családban nevelkedjen, később egy idegen embert elviselve, miközben mi hétvégi apukaként funkcionálunk.

Nem, tényleg csak a mosásért-főzésért-pu...ciért ragaszkodunk a nőkhöz, semmi másért.

....

ja és persze besz...runk, behu...zunk, mert mi férfiak nem tudjuk visszatartani a végterméket sem.

" a jaffás, kondenzcsíkos gatyáját"