Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A láthatás az kötelessége vagy joga a különélő szülőnek?
Tévedés, kötelesség!
A gyereknek van joga látni mindkét szülőt, és neki van joga találkozni vele.
A szülőnek kötelessége látogatni, és ha a bírósági papírokon úgy szerepel, hogy két hetente láthatás van, akkor még kötelezni is lehet rá, hogy ezeket be is tartsa.
Amennyiben a józan és is azt diktálja, hogy ez nem megoldható sűrűbben, mint ahogy a kérdező esetében is, akkor tök fölösleges egymást ba.sztatni, mert a végén a külön élő szülő kéri a bíróságot, hogy méltányossági alapon a kéthetenkénti láthatás miatt keletkező útiköltség felét fizesse a gyerekkel élő szülő, és nem biztos, hogy betakarja a gyerektartás.
Az a véleményem, mint elvált szülőnek, hogy a gyereknek nincs köze ahhoz, hogy anyu és apu amúgy egy kanál vízben is meg tudná fojtani egymást, és mindkét szülőnek kötelessége, hogy maximális mértékben vigyázzon a gyerek lelki épségére.
Ha épp úgy tartják a kapcsolatot, hogy két naponta skype-on beszélgetnek, akkor megoldja hogy a technikai feltételek adottak legyenek, ha épp csak évente találkoznak, akkor igyekszik a gyereknek elmagyarázni, hogy mi ennek az oka.
A külföld eléggé tág fogalom, és nem mindegy, hogy a tengerentúlon él a másik szülő, vagy Bécsben, ők meg Győrben.
Szerintem kötelessége, mert a gyereket a saját képedre IS kell formálni, át kell neki adni a tudásokat, kedvességedet, természetedet, akár privátban is.
De amúgy beszélnek pl. Skype-on is? A mai szétszórt, állandóan utazgató világban nem könnyű mindig személyesen találkozni.
Nem kötelesség csak jog.Igen, a gyereknek joga van látni az apját, de ez csak akkor lép érvénybe, ha anyuka nem engedi.
Egy apát sem köteleztek még arra, hogy látogassa a gyerekét.
Honnan szedtek ekkora marhaságokat?
Miert valaszol aki hulyesegeket ir, nincs tistaban a dolgokkal????? Tobbet artatok mint amennyit hasznaltok.
Azert tobben jol irtak, joga van, nem kotelessege, tehat ha az apa nem latogatja akkor az az o dontese, semmilyen birosag sem fogja kotelezni ra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!