Ezen túl lehet lépni? Vagy válás? És miért én vagyok a rossz?

Egy régi, kedves barátomat csúnyán átb#szta a felesége.

Nyolc éve házasok, a nő most 35 a férfi 38.

Mikor összeházasodtak, az volt a megbeszélt terv, hogy a feleség 30 után szül, az otthon tölthető időt pedig felezik.

Nálam akkor született az első gyerek, a barátom teljesen rábolondult.

Viszont a felesége titokban tovább szedte a fogamzásgátlót, amit egy barátnőjével írattatott fel. (A barátom akkoriban már a területi kórházban dolgozott, ezért kellett ez a játszma)

Viszont a feleség majdnem egy éve lebukott.

Ráadásul a férjem miatt, ugyanis ő volt olyan tehetséges, hogy leverje a vécében a "női dobozt". Ezzel újabb okot szolgáltattam arra, hogy utáljon.

Aztán nem jött meg a menstruációja. PCOS.

Nincs egyetlen ép terület a petefészkében.

Jött a kétségbeesés, családon belül donor még 10 évig nincs. Akkor meg már késő.

Szóval. Drága barátom, amolyan saját kínján röhögve felemlegette, hogy anno 10 éve mondtam neki (ekkor még csak szemezgettek a feleségével) hogy szigorúan mesterséges úton szülök neki.

Mindezt facebookon.

Asszonyka elolvasta, hát kaptam tőle egy szép terjedelmes üzenetet arról, hogy ő mindigis tudta hogy a férjére hajtok (téved), hogy most képes vagyok a házassági válságukba beledumálni (lelkitámasz vagyok, de mégcsak tanácsot se adok)

Ezek után egy cseppet eldurrant az agyam, és lehetséges hogy nem túl szofisztikáltan közöltem vele az elmúlt tíz évben kialakult véleményemet.

Közben a barátom megkérdezte, nem lennék-e donor.

Miután ezt nem tartottam jó ötletnek, megint kaptam egy üzenetet, hogy milyen szemét vagyok, miért nem segítek.

Közben a barátom kicsit különcuccolt, meg van zuhanva.

Fáj így látni, és tőlem vár tanácsot.

Ti mit mondanátok?