Mit tegyek hogy a kislányom ne sérüljön meg attól hogy szét mentünk az apukájától? El tudom valahogy kerülni? 3 éves.

Nehéz előre megmondani. Csendes válás volt, vagy nagy konfliktusok voltak? Mennyire ragaszkodik a kislány az apukához? Milyen a viszonyod neked az apukával, illetve milyen a viszonyod a kislányoddal?

Semmiképp sem szabad azt gondolni, hogy még túl pici és úgysem érti. A gyerekek nem hülyék, a maguk szintjén mindent megértenek. Mindenképp vázold fel neki a helyzetet, valahogy így: "Katikám, mostantól apa nem fog velünk lakni. Apa nagyon szeret téged, továbbra is találkozhatsz vele. (Persze csak akkor, ha ez így van.) Nyilván lesznek kérdései a gyereknek, erre egyszerű és őszinte választ kell adni, mert egyből levágják, ha hazudunk nekik. Hallgasd meg, sőt kérdezd az érzéseiről, sírjon, ha kell sírjatok együtt. Sajnos valamennyire mindenképp sérül, hiszen egy eddig állandó, biztonságot nyújtó légkör megszűnik, de ha őszinte vagy vele, sokkal gyorsabban és könnyebben fel tudja majd dolgozni. Ha szokatlan viselkedést, agressziót, éjszakai bepisilést vagy bármilyen furcsaságot tapasztalsz, akkor érdemes pszichológus segítségét kérni.

Szerintem a legeslegfontosabb ,hogy lehetőleg minél normálisabb kapcsolatot ápolj te is az apával. Tehát a szabályok ugyanazok legyenek mindenhol,az apja vihesse-hozhassa a gyereket amikor szeretné,persze ezt előre meg kell beszélni és rugalmasnak lenni.

Ez csak akkor működik ha két intelligens emberről beszélünk ,sajnos ez ritkán jön össze ,ne vedd magadra .. olyanokra nem térek ki,hogy nem szapuljuk a másik szülőt a gyerek jelenlétében ésatöbbi,annyira evidens (számomra legalábbis) .

Én pont ilyen helyzetben lévő apa vagyok/voltam. Azért írom hogy voltam, mert már nem 3 éves a lányom.

Annyit fűznék a dologhoz - az előttem szólók gondolatmenetét alátámasztva - hogy nagyon fontos a közösen megbeszélt hozzáállás. De az igazi problémát nem most fogjátok megélni, hanem amikor majd serdül! :)) 12-éves korától kezdődően. A sérülést illetően, ha az előzőeket betartjátok nem lesz gond.

Nem lehet elkerülni a sérülést, legfeljebb csökkenteni, ideális esetben minimalizálni tudod. A gyerek mindenképpen megsínyli, ha az egyik szülő - többnyire az apa... - kikerül a mindennapi életéből, és azt látja, hogy a másik szülőnek egyedül kell megoldania mindent.

Az egyik legfontosabbat fentebb megírták: a lehető legnormálisabb kapcsolatot kell biztosítani a gyerek és az apa között, ami persze nem csak tőled, hanem az apától is függ.

Arra készülj fel, hogy a gyerek viselkedésében előbb-utóbb megmutatkozik a sérülés, és akkor nagyon észnél kell lenned, hogy megtaláld az arany középutat. A túlzott engedékenység épp olyan rossz megoldás ilyenkor, mint a túlzott szigor. Soha ne panaszkodj neki, hogy mennyire nehéz dolgod van egyedül, mert ő nem tehet róla.

Szóval, nem lesz könnyű dolgod...

Én pár évvel idősebb voltam, amikor a szüleim váltak, de én is csak egyet tudok érteni azzal, hogy nem szabad őt "csatornának" használni. Az nyukám folyton csak szidta az apukámat a jelenlétemben, ami nekem nagyon rosszul esett. Apukám nem a tökéletes ember, de nem alkoholista, rendes munkája van, újra felesége és egy fia (féltestvérem), emellett mindig gondoskodott rólam és odafigyelt rám. Szerintem az egyik legfontosabb, hogy az esetleges rossz tapasztalatokat nem szabad megosztani a gyerekkel (kivéve, ha tényleg nagyon drasztikus).

Erre egy másik példa: két mostohanővérem van. Az ő szüleik 2 éves korukban váltak, de az anya nem volt alkalmas a nevelésükre, ezért az apukához kerültek. Erre ők nemigen emlékeznek. Az édesapjuk csak 13-14 éves koruk körül mondta el nekik azt, hogy miért nem maradhattak az anyukájukkal, de akkor már elfogadták ezt.

Kicsit eltértem a témától. Bocsánat. A lényeg, hogy szerintemne ess bele abba a hibába amibe az én anyukám, mert talán ez bántott engem a legjobban. Nem mondom, hogy nem kell tudni az igazságot, de megfelelő időben és finoman tálalva. Semiképp nem szabad a gyereket közvetítőcsatornának vagy érzelmi bokszzsáknak használni.