Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Válásnál miért csak a nő számít embernek?
(Tisztelet a kivételnek.)
Sok ilyen esetet olvastam már, és az ismerősi körben is történt ilyen.
Elváltak, közös megegyezéssel 1 gyerekre fizetett az apuka 55ezer FT gyerektartást. Anyukának egy idő után nem volt elég, elkezdett követelőzni, amit persze a férfi nem teljesített, így anyuka rohant a bíróságra, ahol viszont csökkentették a gyerektartást. Anyuka azóta az apa ellen hangolja a 11 éves gyereket, nem engedi vele tartani a kapcsolatot, apuka viszont szerette a gyerekét.
Elment apuka a gyámhatósághoz, ott meg közölték vele, hogy nem tudnak mit csinálni, mert biztos a 11 éves gyerek döntött úgy, hogy nem kíváncsi az apjára.
Ismerek olyan esetet, ahol a férfi küzdött a bíróságon a 2 gyerekéért, a feleség le se kakálta őket, és mégsem kerülhettek hozzájuk, mert "nem volt elég nyomós indoka hozzá". Rokonéknál volt az az eset, hogy apukánál voltak a gyerekek, anyucinak nem tetszett valami, kitalálta, hogy rosszul neveli a gyerekeket (5-6 évesek) és a bíróságon elvették őket az apától, pedig ez nem volt igaz, de hiába bizonygatta, mégis a volt feleségnek hittek. Az apuka azóta össze van törve lelkileg.
MI VAN? Az apuka csak akkor számít embernek, ha fizetni kell? Ha elválnak, és az asszonyka úgy dönt, akkor kötelező neki elfelejteni a gyerekeket, a férfinek úgyis csak a pénze számít?
Rokonéknál is. Gyámhatóság nem segített, rendőrséget nem érdekelte az ügy, de ha a gyerektartásról volt szó, a gyámhatóság azonnal tudta, kit kell elővenni.
Miért alakult ez ki? Miért ilyen gusztustalanul előítéletes a magyar jogrendszer, hogy egy apuka biztos sz@rul nevelné a gyerekeket, ezért hozzá csak végső esetben kerülhetnek? A gyerektartásról már nem is beszélve.
Vagy egyedül vagyok a véleményemmel?
Azért, mert már rég a nők uralkodnak.
Ha nem kellene a férfi a fajfenntartáshoz már rég nem létezne.
Persze mellébeszélni, kidumálni lehet. De az elenyésző kivételtől eltekintve tökéletesen igaza van a kérdezőnek.
http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..
Igaz nem az origóról van, de közel 100%-ban igaz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!