Gyermekelhelyezés Mit tehetek?

Mennyi idős a gyerek? Dolgozol? Mi a végzettséged?

Innen indulj ki. Ha már vissza tudsz menni dolgozni, menj! Esetleg vedd fel a kapcsolatot valakivel, aki hasonló helyzetben van, összefogva többre juthattok.

Ha még túl pici a gyerek, akkor képezd magad. Online lehet ingyen nyelvet tanulni vagy számítástechnikában fejlesztheted magad.

Családban nincsen senki, akihez tudnál menni átmenetileg?

Nem akarlak elkeseríteni, de azért leírom, hogy velem mi történt, mert sajnos ilyen is van.

A helyzet hasonló, mint amit leírtál, lelkileg totál kikészültem mellette, nulla kommunikáció, alázások, száz meg száz új esély, persze változás semmi, stb... A közös gyermekünk 4 éves múlt. Tavaly elegem lett, elmondtam neki, hogy részemről vége, nem bírom tovább. Mivel a szüleivel éltünk 1 lakásban és a lakás a szüleié, így természetesen azonnal elküldtek még aznap, amikor elmondtam őszintén az egész családnak, hogy mi a helyzet. Ez 2013 júliusában volt. Akkor már 2 hete volt az életemben egy férfi, amit szintén elmondtam a férjemnek és a szüleinek, és azt is, hogy szerelmes vagyok. A férfit akkor már ismertem hónapok óta, de beszélgetésen kívül semmi nem volt köztünk. Abban a 2 hétben, mielőtt a férjemmel szakítottam, akkor már testi kapcsolat is volt köztünk az új párommal. Az őszinteségem vége az lett, hogy kizártak a lakásból és "elvették" a lányomat. Tökmindegy mit csináltam, rámküldték a rendőrséget, stb... És amíg nincs gyermekelhelyezés, addig mindkét szülő egyenlő jogokkal bír a gyermek kapcsán. Úgyhogy csinálhattam én bármit, gyámhatóság, rendőrség, családgondozó... Mindegyik szervnél megfordultam, senki nem tudott mit tenni. A gyermekemet eleinte nem vihettem el a lakásukból, de mivel kierőszakoltam, így 2-3 órára láthattam úgy, hogy odamentem hozzájuk a lakásra és elmondtam nekik, hogy jogom van látni, mert ha nem engedik, gyámhatósághoz fordulok. Elvinni a lakásból nem vihettem el kb. 1 hónapig. Nem volt hova mennem fixre, csak voltam hol a nagymamámnál, hol a barátnőmnél, de csak aludni, mert mamámnál ott lakott a fia a családjával, akik nem szívesen láttak, a barátnőmnél meg a férj, a 2 pici gyerek, és a 3. babával terhes volt, szobájuk 2 van. Kellemetlen volt, de legalább aludhattam valahol, kaptam egy vendégágyat éjjelre. Nappal meló után a gyerekemhez mentem anyósék lakására, addig kilincseltem, míg be nem engedtek. Másfél hónap után lett albérletem az új párommal, akit a férjemmel történt szakításom előtt 2 héttel ismertem meg. Onnantól kezdve még nehezebb volt, csak hétvégén láthattam a lányomat 1, max. 2 napra. De mivel sokáig nem hozhattam el az albérletbe, így mentem és mentem és mentem minden nap hol munka előtt, hol munka után. Nem hagytam magam, hogy elzárják előlem a lányomat. A válás mellett a gyermekelhelyezés is zajlott. Keresztülmentünk pszichológiai vizsgálaton, én elmeorvosin is, mivel a férjem ön- és közveszélyesnek, elmebetegnek állított be az egyik bírósági beadványában. Sajnos vannak pszichés problémáim (enyhe depresszió, ill. a lányom születése után szülés utáni depresszió, ezek miatt vádolt meg ön- és közveszélyességgel). Az elmeorvosi eredménye az lett, hogy semmi bajom, sosem voltam elmebeteg. A pszichológusi vélemény alapján lelkileg-érzelmileg instabilnak, szorongónak minősített az igazságügyi pszichológus szakértő. Ezzel el is lettem vágva. Lakásom saját nincs, csak albérlet, segítségem csak úgy van, hogy ha anyukámat megkérem, hogy jöjjön el 25 km-re lévő településről vigyázni Kislányomra. Anyukám is beteg, és ápolja a beteg apukámat. Hiába van jövedelmem és a lakhatásom is rendezett. Hiába minden. Nincs káros szenvedélyem, nem dohányzom, nem drogozom, nem iszom, soha nem is tettem egyiket sem. Normális vagyok, a betegségem kordában van tartva, rendszeres ellenőrzésre járok. Tisztaság, rend van az albérletemben, a párom normális, káros szenvedélyektől szintén mentes férfi. A környezettanulmány szerint tökéletes a lakás egy gyermek felnevelésére, kislányomnak van nálunk külön szobája, míg a nagyszülőknél apukával és apuka új baránőjével együtt lakik és alszik az egyik szobában, a másikban meg a nagyszülők 53 m2-en. A bíróság szerint ha a lányomat mellettem helyeznék el, akkor érzelmileg-lelkileg tönkremenne, érzelemvilága hanyatlani kezdene, mert lelkileg instabil vagyok. Hiába írtam le százszor, ezerszer a bíróságnak, hogy a gyermekem szeret nálunk, szeret minket, a páromat is elfogadta, szereti. Senkit nem érdekel. Képekkel tudom bizonyítani, hogy a Lányomnak jó helye van nálunk, nagyon szeretjük és Ő is szeret nálunk. Másfél év után, dec.04-én kimondták a válást és azt is, hogy a Lányomat az apja mellett helyezik el. Miért? Ezek miatt: apukának ott a lakás, amit majd megörököl, ott vannak a szülei, mindketten nyugdíjasok, Kislányomra akár a nap 24 órájában tudnak vigyázni bármikor. Oviba hozzák-viszik, apuka fizetése sokkal magasabb, mint az enyém, és náluk a szülők nyugdíja is beleszámít az 1 főre jutó jövedelembe, ami ezáltal szintén jóval több, mint a párom és az én esetemben. A nagyszülők apuka mellett álltak, szerintük is teljesen helyénvaló, hogy a Gyereket el kell venni az anyjától, mert mellettük nagyon jó helyen van, majd ők felnevelik. Ez volt a fő téma hónapokon át a lakótelepükön...

Szóval totál biztos lakhatás, egzisztencia és stabil lelkivilág, tökéletes psziché nélkül nem sok esély van. Esetemben legalábbis ez volt. Így történt. A szakértői vizsgálatok díjait, az illetékeket, gyerektartást fizetem a jövőben. Összesen kb. 300.000,-Ft az, amit fizetnem kell ezek kapcsán. A gyerektartást meg ugye tudjuk, meddig... Nem sajnáltatom magam, csak leírtam, hogy velem ez történt. Ilyen is van.