Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Vagyonmegosztás során mire...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Vagyonmegosztás során mire tarthat igényt a párom felesége? Okozhat gondot, hogy mi már régebb óta együtt vagyunk?

Figyelt kérdés

A házasság egy elhamarkodott lépés volt a párom részéről, mert a hölgy terhes lett, ráadásul ikrekkel, ezért úgy gondolta, elveszi és majd minden kialakul. Nem jött össze.

A párommal már 5 éve együtt vagyunk és most látta elérkezettnek az időt, hogy elváljon, eddig is csak a gyerekek miatt várt, akik most 6 évesek.

A felesége viszont azzal fenyegetőzik, hogy viszi mindennek a felét, annak is, amit a párom a házasságuk előtt szerzett, mert szerinte ez kijár neki kárpótlásul az elmúlt évekért. Azt mondta, a bíró miattam neki fog kedvezni. Ő eddig még nem dolgozott, a gyerekek/házasság előtt a szülei tartották el, később gyesen volt a gyerekekkel.

A házon történt felújítás, ez nem növelte az értékét (tisztasági festés, kitört ablak cseréje, gyerekszoba kialakítás). Megtakarításuk nincs.

Mi hamarosan szeretnénk öszeköltözni, de csak akkor, ha ez az egész cirkusz lezárul.

Így mennyire lesz nehéz a vagyonmegosztás? Mennyi ideig húzódhat?


2014. okt. 14. 07:41
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
79%
Ez nem teljesen igaz utolsó,mert élettársként amit házassá előtt éltek,együtt csak kereset arányosan járna max. Kérdező meg írta hogy gyerek előtt nem dolgozott a nő.
2014. okt. 14. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
33%

A házasság előtti vagyon különvagyon, de ezt bizonyítani is tudni kell pl. számlákkal, hiteles dátumokkal(pl garanciajegy). Amit utána szereztek, az valóban fele arányban oszlik majd meg. Ha a nő kötekedni akar, akkor minden egyes vagyontárgynak - kezdve a kisvillától a plazmatévéig - megállapítják az értékét, aztán mehet az alkudozás hogy ki mit visz és milyen értékben, vagy ki akarja az adott tárgyat pénzért magához váltani(az én válásomnál így volt). Mindez persze annál költségesebbé is teszi a válást, mert a piszlicsáré dolgokon osztozkodás az ügyvédi költségeket növeli. Jobban járnak, ha ők állapítják meg az árakat és hogy ki mit akar, de egy bosszúálló nőnek ez nyilván nem érdeke, inkább csak húzni akarja a dolgot.

Ha mindenről megvan a számla, akkor a vagyonmérleg megállapítása viszonylag gyorsan lezajlik. Ha nincs, akkor az több idő lesz, és akkor még nem is említettem a fellebbezés lehetőségét, ami megint csak az időt/pénzt rabolja.

Az első dolog a bizonyítékok gyűjtése és lemásolása(az én esetemben az ex az irataink nagy részét eldugta, hogy ne használhassam fel őket, de én már korábban lemásoltam mindent). A második a részletes leltár a közös vagyontárgyakról(szériaszámmal ha van), mert bizony eltűnhetnek bizonyos dolgok a válás során pl anyós házába, és a később hiányzó tárgyakat számon lehet kérni a bíróság előtt. A harmadik nagyon fontos dolog a közös bankszámla védelme, nehogy a másik leürítse(egyik fél sem teheti ezt meg, akkor sem ha csak az egyikük dolgozik). Ha ez a 3 dolog megvan, már magabiztosan lehet menni a tárgyalásra. A bíró nem fogja nézni, hogy ki kivel van kapcsolatban vagy hány szeretője van, az elsődleges szempont a gyerekek jóléte lesz, és a tiszta vagyonmegosztás. Gyerektartást 40%-ot fog fizetni, és lesz egy fix összeg is megállapítva, ami megint lehet megegyezésen alapuló, vagy a bíró által szabott összeg. A mértékadó a 40% lesz(beteg gyerek esetén 49,8%), a fix összeg csak munkanélküliség vagy drasztikus keresetcsökkenés esetén lép életbe. Ugyancsak be kell majd szállnia a rendkívüli kiadásokba(betegség, iskola, szemüveg). Ha ezt is megállapították, akkor jöhet a következő időrabló tétel: a felügyelet és láthatás kérdése. Normálisan váló szülőknél ez teljesen rájuk van bízva, vita esetén az alapeset az anya kizárólagos felügyeleti joga és az apa hétvégi láthatása szabott időben, valamint minden ünnepnap első fele és minden szünet első fele az apáé. Ha nem tudnak civilizáltan válni, akkor ez hónapokig húzódhat, néha évekig, és persze nagyon sokba tud kerülni a dolog.

2014. okt. 14. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
26%

A házasság előtti együttélés időszakára ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mintha házasok lennének.


PTK 4:35. § [A vagyonjogi rendelkezések időbeli hatálya]

(1) A törvényes vagyonjogi rendszer az életközösség kezdetétől hatályosul akkor is, ha a házastársak a házasságkötés előtt élettársakként éltek együtt.

2014. okt. 14. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!


Csak a vagyonmegosztáson van vita, minden más közös megegyezés alapján megy. A fiúk nálunk lesznek elhelyezve illetve a házasságkötésünk után elindítjuk az örökbefogadást is. Mondjuk ez szerintem a vagyonmegosztás során senkit nem fog érdekelni.

Amióta a gyerekek megszülettek, minden forintot felélnek, nincs megtakarításuk. A felújításokról nincs számla, mert nem tették el a blokkokat és a javát a párom csinálta.

A házat a párom teljesen bebútorozva kapta a nagymamájától a házasságkötés előtt. Még egy mikrót sem kellett venniük az évek alatt. Ilyen esetben elég, ha a vagyonmegosztáshoz csatolja az ajándékozás papírjait?

A gyerekek cuccairól sincsen meg minden számla, pedig azok értékének is kéri a felét. Ezt nem tudom, hogyan fogják kiszámolni, mert a nagy részét használtan vették.

2014. okt. 14. 09:55
 15/17 acelsziv ***** válasza:
34%
lemond a nő a gyerekeiről? Szép kis anya lehet...
2014. okt. 14. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
9%

"A házat a párom teljesen bebútorozva kapta a nagymamájától a házasságkötés előtt. Még egy mikrót sem kellett venniük az évek alatt. Ilyen esetben elég, ha a vagyonmegosztáshoz csatolja az ajándékozás papírjait?"


Az ajándékozásban szerepel az ingó vagyon tételesen? Mert lehet hogy ti tudjátok hogy ajándékba kapta, de mi van ha ezt az ex letagadja és azt mondja, hogy a házasság alatt vették. Pont ezért kellenek a számlák, garancialevelek. Ha a bíróság előtt mondja azt, hogy a különvagyon felét is akarja, gyorsan el fogják utasítani. De ha dörzsöltebb és azt állítja hogy azokat együtt vették(pl ügyvéd tanácsolja neki), akkor bizonyítékok kellenek. A legrosszabbra kell felkészülni, ha a nagymama még él, akkor ő lehet a tanú hogy milyen állapotban ajándékozta a házat, persze lehet hogy rokoni elfogultság miatt nem fogadja el a tanúvallomását a bíró. A gyerekek dolgainak értékét értékbecslő fogja megállapítani, de nem ingyen. A nőnek tudnia kell hogy a költségeket fele részben fogják állni, tehát amit nyer majd az osztozkodáson, valószínűleg el is veszíti perköltségeken. Ezt közölni kell vele és rábírni egy megegyezésre, de ha ennyire buta, akkor nincs más választás.

Ha a gyerekek felügyeletéről lemond, akkor neki kell megfizetnie a 40% gyerektartást, ettől csak akkor mentesül ha a férjed lemond róla. A fix összeget akkor is fizetnie kell, ha nincsen munkája, az állam megelőlegezi. Általában akkor szoktak lemondani a gyerektartásról, ha a másik szülő lemond a jogairól(láthatás), ez nem olyan gyakori, főleg egy "anyától". Valahogy én ezt nem tudom elhinni, hogy egy anya 6 éves ikrekről lemondana, de mindig hallok valami újat.

2014. okt. 14. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
71%

"Ha a gyerekek felügyeletéről lemond, akkor neki kell megfizetnie a 40% gyerektartást, ettől csak akkor mentesül ha a férjed lemond róla. "

Mar nem szazalekos a tartasdij megállapítás es nem lehet rola lemondani, mivel nem az szülőnek, hanem a gyereknek jar.


"A fix összeget akkor is fizetnie kell, ha nincsen munkája, az állam megelőlegezi. "

Az allami megelolegezes feltetelei: jogerős itelet a tartasdijrol, minimum 6havi nem teljesítés, minimum egy nemleges foglalási jegyzék, a jogszabályban meghatarozott maximális jovedelem az igénylő családjában. 3 évre igényelhető, egyszer ujra kérhető, visszamenőleg nem jar, részteljesítés eseten nem nem jar, maximált osszege van.


"Általában akkor szoktak lemondani a gyerektartásról, ha a másik szülő lemond a jogairól(láthatás), ez nem olyan gyakori, főleg egy "anyától". Valahogy én ezt nem tudom elhinni, hogy egy anya 6 éves ikrekről lemondana, de mindig hallok valami újat."

Tartasdijrol továbbra sem lehet lemondani.

Mellesleg a kerdezo, aki eddig egyutt sem élt az apukaval házastársi örökbefogadást tervez, ami azzal jar, hogy a verszerinti szulo minden joga -pl lathatas- es kotelessege- pl tartasdij fizetes- megszunik.

2014. okt. 14. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!