Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Gyerekek miatt érdemes ezt megtenni?
A barátnőm 13 évi házasság után / már 9 hónapja / elvált a férjétől, mert megromlott a kapcsolatuk.
A váláskor megegyeztek hogy a két gyerek / 6 éves lány és 13 fiú / az apánál maradnak. A barátnőm ezt csak azért vállalta be, mert különben nem tudott volna egyszerűen kilépni a házasságból. / fizikálisan ő húzta volna a rövidebbet / Nem csak a gyerekek nevelését hagyta a volt férjére, hanem az összes közös tulajdonról is lemondott. A gyerekekkel a kapcsolatot telefonon rendszeresen tartja, és őket a bírósági határozatban szereplő láthatással ellentétben az apa kedvétől függően elhozhatja, ami az utóbbi időben egyre kevesebb. Az apa mindig talál valami kifogást. / ilyen program, olyan program, ide mennek, oda mennek / A barátnőmnek a gyerekek természetesen hiányoznak, ezért érdemes lenne e neki visszakérni magát egy olyan emberhez, akitől elvállt, akivel jelenleg „rühell” még telefonon is beszélni? Az apa váláskor azt mondta mindent, elkövet, hogy a barátnőm visszakönyörögje magát. Jelenleg arra nem lát esélyt hogy az apától normális és észszerű úton magához vehette volna vagy vehetné legalább az egyik gyereket. Érdemes lenne e bevállalni neki, hogy a volt férjhez vissza kérje magát és tovább szenvedjen de, a gyerekekkel legyen? A barátnőmmel 9 hónap együtt élés után is csodálatos boldog kapcsolatban élünk, de valójában nem tudja eldönteni mit tegyen? A volt férjét a napokban megkérdezte hogy van e arra esély hogy vissza fogadja. Természetesen rövid idő elteltével megbánta hogy feltette ezt a kérdést, de még nem kapott rá választ.
Nahát, ez nagyon necces.
Szerintem harcoljon azért, hogy nála lehessenek a gyerekek, legalább részben, mondjuk buta döntés volt lemondani róluk a váláskor.
Szerintem ha a gyerekeknek fontos az anyjuk, az apjuk nem vághatja el őket tőle és nem is terrorizálhatja lelkileg. Szerintem le kell üljenek, ők ketten, és megbeszéljék a dolgokat.
Na ne törjünk senki felett pálcát.
A hölgynek hiányzanak a gyerekek. A gyerekeknek az anyjuk. Te is mellettük állsz. A szeretet útjába nem lehet állni, az apát meg kell győzni. Ennek már ő is engedjen. Engednie kell. ugyanaz, az első válaszíró
Nem, nagyon tévedsz, vagy az anyának, vagy az apának adják.
Tudjátok, mit? Szívtelen köcsögök vagytok, ha nincs bennetek együttérzés vagy valami ötlet, amivel segtíhtettek a másikon, ugorjatok inkább a víz alá és ne itt szemeteljetek, jó?
Nem bírta vele továb???
Nem is mondta senki, hogy maradjon! Miért nem ment a gyerekkel együtt??? Hogy tehet ilyet??? Beadja a válást és rögtön sürgős elhelyezési döntést kér és már mehet is a gyerekekkel, ahová csak szeretne! Hogy tehet valaki ilyet??? És mi a francért kellett mindenről lemondania??? Miért volt olyan sürgős, hogy papíron is kimondják a válást? Egyetértek, aki ilyen felelőtlen, az most ne sírjon, ebbe a helyzetbe ő egyezett bele.
És a férjre ne számítsatok, nyíltan megmondta, hogy az a cél, hogy az asszoyn visszasírja magát (hogy aztán tovább alázhassa...), ne is várjatok tőle többet, mást, ennek megfelelően fog viselkedni, semmiben nem fog engedni, ne csodálkozzatok, ha egyre gyakrabban akadályozza a láthatást, a jogainak megfelelően... Ezzel vissza tudja csalni az asszonyt.
Megyek, megemésztem, mi vihet embert ekkora hülyeség aláírására, hogy a saját gyerekeiről és minden vagyonáról önként lemondjon...
Nem, nincs joga akadályozni. Ha kell ügyvéd.
És a szentfazék kört meg utolsó, már előtted eljátszották, már nem vicces, köszönjük, ülj le, egyes.
Hagyd ezeket a barmokat akik itt szapulják szegényt. Mindenki követhet el olyat, amit aztán megbán.
Üljenek le a volt férjjel beszélni. Nyilván a gyerekeknek is hiányzik az anyjuk. Elvileg 2 hetente egy hétvége minimum a láthatás. Esetleg megkérhetné az apjukat, hogy néha nála(tok) aludjanak a gyerkőcök. Lehet, hogy meg tud egyezni egy olyanban akár, hogy hetente legalább 1x lehessen velük, ill. ha másképp nem megy, akkor a volt férj is ott lenne. De ne menjen vissza hozzá. Egy kapcsolat kettőn múlik, és a férj is hibás, viselje a következményeket.
A lényeg, hogy a párod próbálja megértetni a gyerekek apjával, hogy bizony ő is viseli a következményeket, neki is nehéz és rossz a gyerkőcök nélkül.
Tanulj olvasni, az segít. A láthatást a jogainak MEGFELEŐEN akadályozza, ezzel az ügyvéd se tud mit kezdeni. Idézek a kérdésből:
"őket a bírósági határozatban szereplő láthatással ellentétben az apa kedvétől függően elhozhatja, ami az utóbbi időben egyre kevesebb".
Az apa eddig a megítéltnél többször, kérésre odaadta a gyerekeket. Ez csökken rohamosan, tehát nem akadályozza a határozatban leírt láthatást, csak AZON FELÜL nem adja a gyerekeket és EHHEZ MINDEN JOGA MEGVAN. És ezzel fogja visszakönyörgésre kényszeríteni anyát, mert anyának nem fog tetszeni, ha csak kéthetente láthatja a gyerekeket (nem tudom, mi áll a határozatban, de kb. annyi lehet...)
És ismétlem, a férj helyében, ha vissza akarom szerezni az asszonyt, én is ezt tenném és bárki más is... Úgyhogy erre kell készülni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!