Miért mindig én állok a rossz oldalon?

Rövid leszek és tényszerű,de ettől még ne gondoljátok azt,hogy mindezt érzelemmentesen éltem meg.

A férjem annakidején megcsalt és elhagyott.

Mindenki azt mondta,hogy engedjem el,hiszen már mást szeret.Attól még jó apuka marad,de had legyen boldog.

Majd 10 évvel később a vőlegényem visszament az exbarátnőjéhez és a 3 éves kislányukhoz,mert a lány visszahívta.

Szintén mindenki azt mondta,hogy ne avatkozzak bele,ők egy család voltak mindig is,nekem éreznem kellett volna,hogy még mindig őt szereti,álljak félre a boldogságuk útjából.

Tizenx éve,hogy elváltunk a férjemmel és már nem jó a kapcsolata az exszeretővel,élettársával.Azt modja élete legnagyobb hibája,hogy anno elvált tőlem.Hogy egyszer már mondani akarta,hogy próbáljuk meg mi is újra,de ő akkor úgy látta,hogy én túl boldog vagyok és már nem kellene nekem.

Kellett volna mindigis,minden ellenére.

Lehet szerintetek hülyeség megcsalást,elhagyást megbocsátani,de válás utáni első néhány kritikus év után nagyon jó lett a kapcsolatunk.

Én mindigis szerettem őt és szeretném újrakezdeni.

De most persze megint mindenki rám fúj,hogy belemászok egy kapcsolatba és ott marad majd az exszerető a két gyerkkel egyedül.

Mindig félreálltam.

Mindig beláttam,hogy nincs értelme tovább küzdeni.

Most nem állok félre.

Tényleg olyan szörnyeteg vagyok emiatt?