Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Válni szeretnék. Szerintetek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Válni szeretnék. Szerintetek változhat még a helyzet?

Figyelt kérdés

A férjemmel elhidegültünk egymástól az utóbbi hónapokban. Alig beszélgetünk, csak el vagyunk egymás mellett. Az együttlétek is nagyon ritkák, akkor is nehezen veszem rá magam vele. Nemrég beszéltünk róla, hogy baj lehet, de azóta sem változott semmi kettőnk közt. Mostanában egyre többször gondolok a válásra, mert nekem ez igy nem jó. Tudom, hogy megbántanám vele, de mostanában sokat vitatkozunk és úgy érzem inkább lennék egyedül, mint ilyen kapcsolatban. Próbáltam változtatni, de egyszerűen már nem tudok úgy nézni rá, mint régen, és ő sem töri magát azért, hogy jobb legyen.

Voltatok már ilyen helyzetben?

Van aki egyetért velem a továbblépést illetően, van aki meg lebeszél róla. A baj az, hogy én azt érzem, mennem kell. Ez az érzés változhat még? Kb. fél éve kezdtem ezt érezni, és azóta egyre rosszabb.

Három éve vagyunk együtt, én 24n , ő 30f.

Tapasztalatokat, "normális" tanácsokat várnék. Köszönöm.


2014. márc. 6. 18:01
1 2
 11/14 A kérdező kommentje:
#7, nem akarnék más felé nyitni míg ez le nem tisztázódik, nem érezném fairnek. De sokat gondolkozom rajta, hogy hátha mással működhetne, ezért így még rosszabb.
2014. márc. 6. 19:29
 12/14 anonim válasza:
Én is a váláson gondolkodom. Mi 8 éve vagyunk házasok. Az ok ugyanaz mint nálad. Van egy majdnem 2 éves lányunk is. Szerintem lépj mielőtt jönne a gyerek. Az elhidegülésen nem lehet változtatni.
2014. márc. 7. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 A kérdező kommentje:

#12, sajnalom, hogy te is ilyen helyzetbe kerultel. Neked biztosan sokkal nehezebb.:-\

En ezek miatt sem akarnek tole mar gyereket.

Koszonom a valaszt!

2014. márc. 7. 18:12
 14/14 anonim ***** válasza:
Elég világosan megfogalmaztad, hogy mire lenne szükséged. Szerintem mielőtt döntenél, üljetek le beszélgetni az érzéseitekről. Ha folytatni szeretné a kapcsolatot és te is úgy érzed, hogy megér talán még egy próbát, menjetek el egy párterapeutához. Akkor is lehet, hogy válás lesz a dologból, de legalább megpróbáltátok.
2016. jan. 14. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!