A feleségem viharos gyorsasággal (gyakorlatilag 2 nap alatt) elköltözött az egy esztendős pici lányunkkal, majd rá egy hétre sürgősséggel beadta a válókeresetet. Hogy lehet az ilyet feldolgozni, túlélni?

Négy évvel ezelőtt ismerkedtünk meg a kedvesemmel, 2,5 éve vagyunk házasok. Ő most volt 33 éves, én hamarosan 32 leszek. Szerelmünk gyümölcse tavaly januárban "érkezett meg" hozzánk: meseszép kislányunk született. Rajongok mindkettőjükért, számomra mindig ők a legfontosabbak. Nagyon szeretem őket, az életemet is odaadnám értük. Pont így képzeltem az életemet, úgy éreztem, nem is kívánhatnék többet, jobbat, szebbet - ez így tökéletes, minden apa erre az életre vágyna.

Egymás szüleivel viszont nem volt túl rózsás a viszonyunk: kölcsönösen úgy érezzük, hogy nem fogad el bennünket egymás családja. Az utóbbi időben többször beszéltünk erről a problémáról, próbáltuk tisztázni, milyen félreértések, történések vezettek ehhez az állapothoz. Sajnos most úgy tűnik, minden hiába volt. A kedvesem gondolatai csak ekörül forogtak, folyton a múlt eseményein rágódott.

Ehhez hozzáadódik még az a tényező is, hogy a feleségem gondolatait, tetteit olyan szinten befolyásolja az anyukája, hogy az nagyon ijesztő. Annyira tudja uralni és manipulálni a lányát, hogy semmiben sem tud (és ami a legborzasztóbb: nem is akar) ellentmondani neki - valószínűleg fél tőle.

Mivel emiatt az anyukájával sohasem találtam meg a közös hangot, a feleségemet teljesen ellenem fordította. Mostanra egyetlen célja maradt a páromnak, hogy anyagilag teljesen ellehetetlenítsenek engem. Azt mondta, hogy már nem bír elviselni, szerinte már csak a baba miatt vagyunk együtt, és már nem is szeretjük egymást. Szörnyű dolgokat vágott a fejemhez, amikor bejelentette, hogy elválik tőlem - szinte egyik napról a másikra rossz férj és rossz apa lettem.;( Úgy beszélt velem, és úgy nézett rám, mint egy köztörvényes bűnözőre, és megjelent a szemében ugyanaz a gyűlölet, mint ami az anyukája szemében van nagyon régóta velem kapcsolatban. Hogy mi volt a közvetlen kiváltó indok amiért úgy gondolta, hogy most már nincs tovább? Nekem volt egy olyan álmom, hogy a pici lányunk születésnapjára próbáljuk meg valahogy elfeledni, túllépni az elmúlt években összegyűlt rengeteg feszültségen, ami a családok közötti ellentétekből fakad, és legalább próbáljunk meg együtt örülni és ünnepelni a pici lány első születésnapját. Beszéltem a tesómékkal, hogy hívják fel a páromat, és kértem őket, hogy tisztázzák a problémákat. Kiderült, hogy ez volt a legnagyobb hibám, az utolsó csepp: a háta mögött szervezkedtem ellene.:((( Pedig én tényleg csak azt szerettem volna, hogy rendeződjenek a dolgok közöttük.:((

A párom visszaköltözött az anyukájához, elvitte a lakásunkból a csöppségnek az összes holmiját, játékait. Most együtt nevelik hármasban a kislányunkat, a nagymamával. Nem engedi, hogy naponta láthassam a gyermekemet, folyton akadályokat állít, és rengeteg pénzt követel. A szívem mélyén érzem, hogy van megoldás, amivel helyrehozzuk a házasságunkat, de a feleségem már nem hajlandó semmire. Tud valamelyikőtök segíteni megérteni ezt?

Úgy érzem, ezt nem fogom kibírni, hogy ne láthassam minden nap a pici lányomat, félek attól, hogy mindkettőjüket elveszítem. Mióta elköltöztek, úgy érzem, kitépték a szívemet. Hogy lehet túlélni azt, hogy az az ember, akit életem párjának választottam, és tegnap még úgy gondoltam, hogy együtt fogunk megöregedni, másnap azt mondja, hogy valójában sohasem szeretett, és szerinte sohasem voltunk boldogok? Sohasem gondoltam volna, hogy a feleségem ennyire meggyűlöl amiatt, hogy megpróbálom helyrehozni a békét.:(( Sajnos úgy tűnik, helyrehozhatatlan a helyzet, de azt még nem látom, hogy tudok majd a feleségem nélkül élni?

Köszi, hogy végigolvastad, és ha tudsz valamit javasolni, örömmel veszem.