Hogyan lehet egy lakásban élni valakivel tovább miután bejelentette válni akar? Igazából kicsit ellenséges is velem. Ő akar válni, én rendbe hoznám.

Biztos, nagyon nehéz a gyerek nélkül. De a külön élés nem jelenti, hogy megszakad a kapcsolatotok.

Én csak a saját példámat tudom felhozni. Nekem annyiból volt könnyebb a helyzetem, hogy a lakás a sajátom volt, de alaposan átkellett számolnom és rendeznem az életem, hogy egy fizetésből hogy tartsam fent. A gyerek szemszögéből nézve is jobb lett, hogy külön mentünk. Csak a veszekedést hallgatta folyamatosan, ingerült voltam, ezt akaratlanul rajta is levertem, valamelyikünk mindig "menekült" otthonról, így abszolút nem voltunk egy család. Mióta külön vagyunk a volt férjemmel nagyon jó baráti kapcsolatban vagyunk, úgy tudunk beszélni egymással mint mikor még minden jól működött köztünk. A gyereket se "vesztette" el, mert akkor jön hozzá és akkor viszi el amikor akarja. Azt látom, hogy a gyerek is (és mi is) boldogabb és kiegyensúlyozottabb, és szerintem ez a legfontosabb.

Sehogy.

Előbb utóbb úgyis annyira elmérgesedik a helyzet, hogy az egyik menni fog.

Minden vitaforrás, ki fizeti a rezsit, a kaját, ki mennyit fogyaszt, és akkor miért annyit fizet a másik, ki mit használ, aztán már egymás látványa is idegesítő lesz egy idő után, különösen ha a bunkóbbja még a szeretőjét is odahordja. (Az én exnejem is ebbe a kategóriába tartozott.)

16-osnak teljesen igaza van.

Sose fogom megérteni, hogy miért nem jobb még az elején, "békében" elválni. Miért kell addig húzni a dolgokat még meg nem gyűlöli egymást két ember.

Ha az egyik fél eldöntötte, hogy válni akar a másik nem tehet semmit. Miért kell megnehezíteni a másik életét, és kényszeríteni, hogy benne maradjon egy olyan kapcsolatban amit nem akar?

Nem tudom ki, hogy van vele, de ha én megmondanám itthon, hogy számomra mindennek vége, és a másik ebbe nem törődne bele, biztos, hogy meggyűlölném. Nem tudnék normálisan hozzá állni egy annyira önző emberhez, aki nem enged el, és én nem kicsit lennék ellenséges...