Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Válás estén ilyenkor mi van a lakással?
A lakást a férj szülei vásárolták, majd a férj nevére íratták 12 évvel ezelőtt. A feleségnek van egy 18 éves lánya első házasságból nappalin, középiskolában tanul, és van egy 11 éves közös gyerek is.
Ha a feleségnek itélik a kisebb gyereket, gondolom a férj nem teheti ki őket a lakásból(saját gyerekét nem is tenné), de ha az apának ítélik a gyereket(gyerek és apa ezt szeretné), akkor jogilag köteles elköltözni a feleség a lányával?
Csak ismételni tudom a többieket. A lakás nem közös vagyon, így a feleségnek válás után semmi köze nem lesz hozzá. Ha a férj úgy dönt, hogy válás után nem tűri a lakásban a volt nejét, akkor kirakhatja, akár gyerekkel együtt.
A húgom így járt. Közös gyermekükkel a húgom ment albérletbe mert a volt férje (a fiúk apja) kitette őket a lakásból. (a lakás a volt férjjé volt)
Szóval ha a férj kiteszi akkor az asszonynak mennie kell.
Mindenki azzal távozik a házasságból, amit az elején beletett, illetve a közösen szerzett javak felével. Szép is lenne, ha csak azért kitúrhatná a volt asszony a férjet a saját lakásából, mert X évig házasok voltak.
Természetesen elvárható, hogy ez ne egyik napról a másikra történjen, hiszen a másik félnek idő kell megoldani a költözést és a lakhatást, de ez már a feleken múlik.
A fentieken az sem változtat, ha az anyának ítélnék a gyereket, hiszen attól még az továbbra is a férj lakása marad. A gyerek nevelésére jogosult szülő feladata a lakhatás biztosítása a továbbiakban, a másik szülő pedig tartásdíjat fizet. Ez szerencsére nem Amerika, ahol az asszony viszi a házat, az asszony- és gyerektartást, csak mert szült egy gyereket. :)
Időpont ma 20:32
Akkor nem jól tudod.. Az marad a lakásban akinek a tulajdonában van. Én már írtam, hogy a húgom a kisfiával albérletbe ment mert a lakás a férje tulajdona volt. Ő meg úgy döntött, hogy a volt feleségnek mennie kell.
Tudod, lehet hogy a gyereket nem dobhatja ki, de a legtöbb ember ennyit mond:
- az én házam, te neked el kell menned, nem tűrlek el. A gyerek maradhat"
Kérdezem én: Ki az az anyuka aki otthagyja a gyerekét???
Akkor inkább megy albérletbe vele, de nem hagyja el a gyerekét
Lehet ez nem Balkán, de a vagyon azé akié mindig is volt, ez esetben a ház azé akié volt.
# 7/8
Ha az anya nem tud a gyerekeinek lakhatást biztosítani akkor nem az apát vágják ki a saját tulajdonából hanem nem ítélik az anyának a gyereket.
Olyankor, amikor közös tulajdonú az ingatlan, és annak eladásából és a felezésből nem megoldható, vagy nem lenne gazdaságos a lakhatás biztosítása, a bíróság valóban ítélhet kizárólagos lakáshasználati jogot az egyik félnek, aki általában a gyereket nevelő szülő. Ez esetben viszont a lakáshasználatért, ami a másik fél tulajdonát ítéli, havi megállapított díjat fizet a kiköltöző félnek, hiszen neki annak ellenére kell mondjuk albérletbe mennie, hogy van egy fél lakása, amit nem használhat.
Olyan viszont nincs, hogy valaki a saját tulajdonában ne lakhasson válás miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!