Egy hónapja költözött el a feleségem az édesanyjához. Magával vitte a 4 éves gyermekünket. Van e lehetőségem haza hozni a gyermekünket?

Köszönöm mindenkinek a jó tanácsát.

Most jöttem a rendőrségről, bejelentettem, és jegyzőkönyvbe vették a tegnapi esetet. Holnap pedig gyámhivatal. Feljelentést nem szerettem volna tenni kiskorú veszélyeztetése miatt (még), mert nem a feleségemnek akarok ártani, hanem a kislányomat biztos helyen tudni. Ha ez nálam lenne, nyilván akkor lennék a legboldogabb, de ha csak azt tudom elérni, hogy az anyósomnál helyezzék el, nekem már az is fél siker.

A rendőrök felvilágosítottak, hogy nem tudnak jelenleg a gyermek tartózkodási helyével mit tenni, mert az nem az ő hatáskörük, és nincs semmilyen végzés, vagy papír a kezembe. De kellemesen csalódtam, mert segítőkész volt nagyon az őrnagy úr, aki gépelte a bejelentést. Nagyon nehéz ez, nem kívánom az ellenségemnek sem ezt, amin keresztül kell majd menni, nekem, és a kislányomnak. Férfi létemre egyre többször elsírom magam. Remélem isten erőt ad, hogy végig tudjam vinni ezt, ami elkezdődött.

Mindenkinek, további szép napot kívánok.

Szia, mindenki.

Ma voltam a gyám hivatalba. Mit mondjak, borzasztó! Még csak le sem ültettek, az ajtófélfának támaszkodva kellett elmondani nagyvonalakba, hogy mi történt. És közölték, hogy ezzel nem tudnak mit tenni, és menjek a bíróságra. Illetve még hozzá tette, hogy elhozhatom minden további nélkül az óvodából a gyermeket, és tartsam magamnál. Megkérdeztem, hogy ezt mégis, hogyan gondolja? Én fogom a jobb kezét az anyja a bal kezét, és két irányba húzzuk szegény gyermeket. Mondtam, hogy én nem bosszúból szeretném magamhoz venni a gyermeket, hanem megoldást szeretnék erre a helyzetre. Ezek után megvonta a vállát, és közölte, ö mást nem tehet. Nagyszerű!

Irány ezerrel a Bíróság. Ott már, legalább leültettek egy székre. Elmondtam a sztorit, jött a tanács (megjegyzem, fogalmam sincs kivel beszéltem) a "polgári per" feliratú szobában. De legalább értelmes tanácsot adott.

A következőt tehetem: 3 példányba levél, a történet, az ok, hogy miért szeretném kérvényezni az „azonnali” ideiglenes felügyeleti jogot. És jó esetben 2-héten belül dönt a bíróság. Egy picit elkeseredtem, hogy mindenki, aki érintett lehet az intézkedésben, magasról let..ja az egészet.

A 14# hozzászólónak külön köszönöm, hogy leírta, hogy ilyen esetben, van remény :)

Bocsánat.

A 15# hozzászólónak köszönöm, hogy leírta, hogy ilyen esetben, van remény :)

Tudjátok azért nagyon nehéz ezt elkezdeni, és végigcsinálni, mert a hét év házasságunk, hat év 10 hónapja nagyon szeretett teljes volt. Rengeteget küzdöttünk együtt, mindig kiálltunk egymás mellett. És együtt építettük az életünket. Együtt vettünk mosógépet, hűtőgépet, és minden olyan dolgot, amire egy családnak szüksége van. A kislányunk is lombik programban jöhetett csak össze, mert természetes úton nem vagyok képes gyermeket nemzeni. Illetve nagyon kicsi az esély rá. De ennek ellenére mondhatom, hogy a világ legszebb, legaranyosabb kislánya született meg nekünk. Aki végig ment már lombik programon, az tudja, hogy azon kívül, hogy nagy anyagi erőfeszítés, rettentő kitartást, és sok álmatlan éjszakát jelent. Ezen felül, napi injekciók, kontroll vizsgálatok és még sorolhatnám. Tavaly szeptemberébe még a harmadik lombikot csináltuk végig, hogy legyen kistestvér, de sajnos sikertelenül. A beültetés után nem maradt meg. Én napokat nem alszok a történtek óta, keresem az okot, hogy mi változott meg az utolsó két hónap alatt? Nem voltam elég türelmes, vagy jobban oda kellett volna figyelnem rá? Nem tudom. Hiába próbáltam leülni vele beszélni, egyszerűen képtelenség. Akkora harag, és düh van benne, csodálkozom, hogy még önmagával nem veszett össze. (Ezt persze lírai megfogalmazásnak szántam.)

És most meg kell lépjem a legdrasztikusabb lépést, jelentsem fel a rendőrségen, a bíróságon, és az isten tudja még hol, hogy elszakítsam a gyermeket tőle? Persze a gyermek érdekében bármennyire is nehéz, megteszem. És közben esz a lelkiismeret, hogy biztos, hogy nincs más megoldás? Nincs valaki, aki lekeverne neki két atyai pofont, és rádöbbentené, hogy hova vezet ez?

Ne haragudjatok, de egyszerűen félek, hogy nem lesz ehhez gyomrom, vagy erőm, ezt végig csinálni. Most azt érzem, mint egy kígyó-harapásnál, mindkét kezemet le kell vágnom, ahhoz hogy megmentsem az életemet. Lassan ott tartok, hogy saját magamtól is kifordul a gyomrom.

Kegyetlen az élet nagyon. De, hogy a Moulin Rouge filmből a szállóigét idézzem ”A show-nak folytatódnia kell!”