Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
7 éve élek házasságban, mára a kapcsolatunk teljesen kihűlt. Szerintetek mit csináljak menjek vagy maradjak?
6-os vagyok...
Valami ilyesmire gondoltam, mert a legtöbb esetben ez a baj. A nő elfelejt nő lenni. Sok esetben úgy is gondolja tévesen, hogy ez így helyes, hogy minden energiát és pénzt a gyerekekre, a családra áldozza, önmagától megvonva azt a keveset is, amitől csinos, ápolt és vonzó lehetne. Olvastam már hasonló esetről, mikor a beszélgetés nem hatott, mert a nő szinte meg sem hallotta amit a férje mond, vagy egyből érveket, mentségeket hozott fel, és nem változott semmi. Ebben az esetben úgy oldotta meg a férj, hogy írt egy őszinte levelet a feleségnek, mindent megírt benne, ami nem tetszik neki benne, hogy már nem vonzó, elhanyagolja magát, a háztartást. Leírta, hogy pár napra elköltözik, időt adva mindkettőjüknek, hogy nyugodtan át tudják gondolni a jövőt. Azt is kihangsúlyozta, hogy nincs másik nő, nem ezért ment el. Náluk sikerült, mert a hölgy észbe kapott... időben. Lehet valami hasonlóval kéne próbálkoznod.
Ezt mi nem fogjuk tudni eldönteni helyetted :)
Én is sokszor tipródom, hogy mit tegyek, csak én a nő vagyok. Nálunk is 2 gyerek van és mi 8,5 éve vagyunk együtt.
Én azt szoktam mérlegelni, amikor nagyon elegem van, hogy mit veszítenék vele, ha elhagynám. Viszont annak ellenére, hogy rengeteg bajom van a kapcsolatunkkal és személy szerint vele, valahogy mindig pozitívra jön ki a dolog, mert rendszerint rájövök, hogy alapvetően egy tök jó ember és hogy sokkal rosszabbul is járhattam volna :)
Persze, ez nem biztos, hogy mindig elég lesz, de azokhoz képest, amiket hallok és pl. itt is olvasok nap mint nap, nálunk idilli boldogság van.
Mondjuk azt sosem fogom megérteni, hogy egy nő miért nem képes nő maradni még x év és x gyerek után is, bár az is tény, hogy azért egy igazi férfi mellett nehéz megfeledkezni a női mivoltunkról. Ezt most ne támadásnak vedd, csak gondold át, hogy te megtettél-e mindent azért, hogy a feleséged nőnek érezze magát melletted.
2 gyermekes dolgozó nőként mondom, hogy bazi nehéz ám egyfolytában minden téren tökéletesnek lenni, hiszen a melóhelyen is elvárják a maximumot, a gyerekek is rengeteg odafigyelést, türelmet és persze szeretetet igényelnek, mellette ott a háztartás, ami ugyancsak nem 5 perc naponta és akkor még ott a férjem és én magam, egyiket sem hanyagolhatom el, de sajnos a legkevesebb idő jut rá :( Persze, könnyebb lenne, ha a háztartás és az egyéb ügyek intézése nem egyedül az én vállamat nyomná, akkor egyből több idő jutna a páromra, de ezt pl. ő abszolút nem érti meg.
Én mondjuk olyan típus vagyok, hogy ablakpucolás helyett inkább hajat mosok és szőrtelenítek, amit pl. az anyósom nagyon helytelenít (mondjuk pont lesz.rom), de tudom, hogy vannak olyan nők, akik meg pont az ellenkezője (álom-meny) :)
Figyelj én szívesen segítek beszélgetéssel akár személyesen is, mert szeretem ezt csinálni, meg keresem is a helyem ehhez közeli pályán, hátha ez az. Budapesti vagyok. És Te?
A 4. hsz-t is én írtam. Nem reagáltad le. Esetleg nem vetted csak észre?
Ha tényleg nem foglalkozik semmivel, akkor valószínűleg depressziós...
Van olyan dolog, amitől boldognak látod? Van valami hobbija, ki szokott valahogy kapcsolódni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!