Elváltunk, de 1 házban lakunk. Hasonló helyzetben lévők tapasztalatára lennék kiváncsi! Milyen így az életetek?

Nekem a szüleimmel van ez így és ami innen látszik, hogy nagyon jól elvannak egymással, de vannak olyan napok (mivel apukám alkoholista) amikor veszekednek nem is kicsit de ez tényleg nem fordul gyakran elő...

Én nem voltam házas, csak jártunk,de a szakítás után még 2 hónapig együtt voltunk.Abból 1-et egy ágyban, a másikat már külön szobában.Mi nem sokat találkoztunk,mert mindketten dolgoztunk, este meg külön szobában éltük az életünket, ha összefutottunk, akkor ő flegmán odaköszönt.Nem beszélgettünk, csak úgy voltunk.De egy ismerősöm évekig élt 1 házban a volt feleségével.Ő csak a gyerekekkel foglalkozott,de a nő állandóan rágalmazta és elszámoltatta.Szóval gondolom neki elég rossz lehetett.De most már külön élnek.

Konkrétan nem teljesen ugyanilyen helyzetben voltam, mi még akkor házasok voltunk, de közünk már nem volt egymáshoz semmi és szinte csak köszöntünk egymásnak. Nekem elég rossz volt, mert még nem voltam túl az egészen. Szerintem ez a titka mindennek. Ha mindketten túl vagytok már az érzelmi részén, akkor valószínűleg levegőnek nézitek a másikat, nem avatkoztok bele a másik magánéletébe. Persze a levegőnek nézést ne úgy értsd, hogy egymáshoz se szóltok, hanem nem foglalkoztok a másik életével. Persze ehhez tudni kellene azt is, hogy hogyan váltatok el, haraggal vagy békében.

Gyűlölködés, kitolások, fenyegetések, pszichiátria, elvonókúra, de hiába, téboly.

A lehető legrosszabb megoldás :S

Én válás után még fél évig voltam kénytelen együtt lakni a volt férjemmel. A fogyókúrámnak jót tett, de mivel bántalmazás miatt váltam el tőle, sokat rettegtem én is és a gyerekünk is. Maradandó lelki sérüléseket szenvedtünk mindketten.

Mi még nemváltunk el,csak külön szobában lakunk.Valamennyi pénz hazaad így itthon is eszik.Köszönünk egymásnak de mást nem beszélünk.Az biztos,hogy így nem jó senkinek csak nemkönnyű eladni a házat és elosztani mindent,hogy új életet tudjon kezdeni mindegyik fél.