Hogy jutottatok el addig a pontig, hogy elváltatok attól az embertől, akibe anno annyira szerelmesek voltatok, hogy együtt akartátok leélni az életeteket?

És szerinted az amit a nő nyilatkozott szentírás? Vagy az a nő mindegyiket ismeri? Én nem ismerlek téged, de már utállak. Amúgy szerintem is a mindennapok ölnek meg egy kapcsolatot. Én és a párom is szerelmesek vagyunk, tényleg nagyon imádom, de tegnap ingerülten jöttem haza melóból és olyan gonosz voltam, magamra se ismertem. Felgyűlt bennem a napi feszültség. Na mindegy, hátha ma jobb kedvem lesz, bár úgy megyek munkába, hogy a szerintem kezdődő depresszióm miatt sírnom kell. Bár nem biztos, hogy depressziós vagyok, de tegnap már az jutott eszembe, de jó lenne a rosszkedvem a hűtőben lévő piával enyhíteni.... nem lenne jó alkesznak lenni.

L

Az önimádat korában élünk. A mai kultúra arra tanít minket, hogy személyes vágyainkat tekintsük mindennél fontosabbnak. Ez a gondolkodás veszélyessé válik, ha belépünk egy kapcsolatba.

A szeretet legnagyobb ellensége az önzés. Szinte mindenkiben valamilyen szinten megtalálható. Sajnos a házasságokat is az önzés teszi tönkre. Mindig panaszkodunk, hogy mennyi energiát ölünk a másik szükségleteinek kielégítésére és nem kapunk viszonzást.Pedig a szeretet nem keresi a maga hasznát.

Akik szeretik egymást, azok gyönyörűséggel élik meg a házasság célját.Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy gondoskodjanak a másik, "tökéletlen" emberről, akivel megosztjuk az életünket. Amikor úgy döntesz, hogy szereted a másikat, akkor "nemet" mondasz a saját vágyaidra annak érdekében, hogy "igent" mondhass az ő szükségleteire. Ez nem azt jelenti, hogy te soha nem tapasztalhatod meg a boldogságot, hanem azt, hogy nem fosztod meg társadat a boldogságtól azért, hogy te magad élvezhesd azt.

Szóval, ha ez nincs meg a két ember között, akkor sajnos az elhidegülés lép a helyére.

Ez jelenti a helyes párválasztást. Ezt nem teszi meg a legtöbb ember.

Egyes gondolatokat a "Merj szeretni" c. könyvből idéztem.

Én éveken át betegesen szerelmes voltam belé, és nem vettem észre, hogy nem kölcsönös. Kihasznált, leuralt. Leépítettem a baráti társaságomat, otthagytam a munkahelyemet, a lakhelyemet a kedvéért kvázi a kivánságára, többszörösen csődbe mentünk a hülye ötletei miatt, miközben nem bánt velem egyenlőként (ma már nem is csodálom, a pincsikutyámmal én se bánnék másképp), nem tisztelt, majd a szüleimet is hátba támadta, végül amikor a gyerekkel is elkezdett utolsó kapcarongyként bánni, akkor kaptam észhez.

Ma már nagyon szégyellem, hogy ennyire hagytam elfajulni a dolgot.