Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Válási, gyerektartási, exfeleséges gondok?
Szóval röviden megpróbálok fogalmazni! kérlek csak olyanok válaszoljanak, akik tudnak normális választ adni, nem szidni kezdik el az embert!
szóval:
márciusában elváltunk a feleségemmel! van 2 gyermekünk!
bírósági ítélet az lett, h a fizetésemnek a 15-15 százaléka, de minimum 30000ft, plusz még egyéb jó sok anyagi juttatás, mellette természetesen kell fizetnem ahitelemet, amit annyak idején együtt vettünk fel, de ki kellett fizetnem az exemnek, de hagyjuk nem ez a fő kérdésem!
szval sajnos időközben úgy hozta a sors, h aa jelenlegi oárommal ki kellett jönnünk külföldre dolgozni, és megegyeztünk, h havonta a kinti fizumból utalok 50000 ftot. Most azzal fenyegetőzik, h az erről írt papírt széttépi, és bíróságra megy, h a kinti fizumnak a 30 százalékát követeli! Megteheti ezt? vagy csak Moi munkahelyre vonatkozik az a 30százalék? illetve az lenne a másik probléma, h amíg úgye kint vagyunk, nm tudunk menni a gyerekekért, na de nekik akkor is van egy mamája, és vannak rokonai nálunk! és sajnos megtiltja a gyerekek láthatását nekik! törvényesen teszi ezt? azt mondták a gyámhivatalnál, h nem teheti meg, mert a gyermekvédelmisek kimehetnek hozzájuk!
kérlek adjatok tanácsot, illetve választ! nem a gyerekeimtől sajnálom a pénzt szó ne essen arról, hanem azt nem bírom, h ennyit követelőzik, a párjával!
Ha a % gyerektartás irreálisan nagy, akkor nem fogja megítélni a bíróság.
Nem asszonytartást kell fizetned hanem gyerektartást, a két gyerek igényeinek a felét kell fizetned.
németo!
szóval akk igazából elég lehetne 30000et fizetnem,mivel,otthon nincs bejelentett munkahelyem? követelhet többet, így h megegyeztünk?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!