Miért nehéz kilépni egy rossz házasságból vagy párkapcsolatból?

Amikor benne van az ember a rossz nem mindig tűnik egyértelműen rossznak. Csak "gondok" vannak melyek még távol állnak a kenyértöréstől. Találkoztam olyan nővel, akit megvert a párja és ennek ellenére együtt maradtak. Én könyörögtem neki, hogy legalább aznap aludjon nálam. A válasza az volt "maradok, de ma este nem főzök neki vacsorát, jól megszivatom mi?" Szóval amikor benne vagy, nem látod objektíven.

És ehhez még hozzájön a sok okos tanács, hogy "küzdj" "én a helyedben már rég léptem volna" "ne tűrd el neki" stb, ezek csak megkavarják az embert. Mindenkinél máshol van a tűréshatár.

Soha nem volt még párkapcsolatom, nem vagyok párkapcsolatpárti, de a szituációkat már párszor átgondoltam. Valahogy az ember amikor már kiábrándul, akkor nem igazán akarja már a párját, de mégis az eltöltött idők, a kapott ajándékok, a közös emlékek miatt egyfajta baráti kötődés mégis marad, ezt hívják úgy hogy "hálából vagyok még vele" Ennek már az igazi boldogsághoz köze sincs, csak becsapása a másik félnek. Csak ugye annyi ajándék, jó szó, közös program után nehézkesen megy kivágni őt a francba, mert te már más iránt lángolsz ott belül, valaki olyan iránt, akit igazán neked szánt a sors.

Ha viszont csalódsz az aktuális partneredben gyűlölet szintig, akkor nyilván nem okoz komoly kihívást kivágni mint a macskát szarni.