Alacsony fizetéssel, kisgyerekkel albérletbe?

Na, hát mi ketten voltunk gyerekek (én 13, a húgom 9), amikor anyukámmal elköltöztünk. Apukám alkoholista, 16 év kellett, hogy anyukám "megunja", és merjen lépni. A végén már ő is agresszív volt, néha hallucinált, ha éppen "letette" a poharat.

Még a költözés előtt fél évvel lett volna egy másik lakás, ahova mehettünk volna, de anyukám az utolsó pillanatban visszamondta. Imádom(tam) aput, de nagyon sírtam akkor. Aztán lett agresszív, és amíg a pszichiátrián volt (öngyilkossági kísérlet), egyik napról a másikra eljöttünk.

Szegények vagyunk, 2 hitelt felét fizeti anyu, gyerektartást nem fizet apukám, és ha őszinte akarok lenni, nem vagyok túl boldog ettől a helyzettől. De még mindig azt mondom, hogy jobb így szegényen, mint anno gazdagon, de félelemben.

Most 17 vagyok, és még ma is ébredek néha arra, hogy anyukám telefonál, és én azt hiszem, megint egymással kiabálnak. Rémes...

Én még tartom a kapcsolatot apuval, engem ugyanúgy bánt lelkileg, mint anno anyukámat, de l.szarja, hogy én vagyok neki az egyetlen, aki még elviseli.

Én azt mondom, lépj! Hidd el, a gyermeked is meg fogja érteni, ha majd később elmeséled neki.

Azért azt ne mondd, hogy súlyos tényező nélkül, ha állandó a feszült légkör és esetleges a verekedés. Azért ez nem hóbort... Én gyerekként ilyen légkörben nőttem fel. Hasonló problémákkal küzdött anyukám, int te, azaz a pénztelenséggel. Elköltözött ugyan, de évek múltán.... sajnos...

Amennyiben bárhogy meg tudod oldani, oldd meg. Én 30 éves vagyok, de egy életen át bennem marad a gyerekkorom.

"Az állandó veszekedés, sőt néha verekedés."

Megüt. Többször. És nem vadállat? És nem akarsz válni?