Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan lehet ez? Nem kell az apa aláirása?
9-es vagyok.
Ezt találtam a központi okmányiroda honlapján, útlevél ügyintézésekor.
"*Alaphelyzetben a kérelem benyújtásakor mindkét szülőnek meg kell jelennie.
Akkor elegendő az egyik szülő (törvényes képviselő) személyes jelenléte, ha a másik szülő (törvényes képviselő) az útlevél kiállításához történő hozzájárulását korábban közjegyző, gyámhatóság, konzuli tisztviselő, útlevélhatóság, vagy körzetközponti jegyző előtt már megadta, és ezt okirat igazolja. Ebben az esetben elegendő ezen okirat bemutatása"
Tehát tettél te bármilyen nyilatkozatot? bemutatott bármilyen nyilatkozatot anyuka? mert ha nem, akkor nagyon rosszul járt el az okmányiroda, és megüthetik a bokájukat.
amin csak nevet és azt mondta levél ide vagy oda, ő viszi a lányt és kész! na azért ez nem így megy. Helyes gyámügyet gyorsan. mondjátok l, hogy még nem tette meg a lépést anyuka, de erősen készül rá.
Teljesen mindegy hogy anyuka kapott felügyeletet. ha apuka jogait nem korlátozták, és ítéltek meg neki léthatást akkor igenis nem dönthet egyedül anyuka. valahogy úgy szól a törvény, hogy hiába helyezték el egyik félnél a gyermeket akkor us van néhány témakör amiben közösen kell dönteni. pl. névválasztás, lakóhely kijelölése(ez a kérdező esetében fontos) életpálya, iskola kijelölése(szintén jelentősége van kérdező esetében) stb.
amennyiben nem tudnak megegyezni, akkor gyámhatóság dönt. De amíg nincs gyámügy részéről döntés, addig itt kell maradnia a popóján asszonykának...
nyugi kérdező. anyuka helyetted nem írhat alá semmit. illetve bocsi megteheti, mert nincs gátja, de akkor te ezt jelented, és mind az okmányirodát, mind anyukát kőkeményen megbüntetik...
mondom neked elvileg beleegyező nyilatkozatot kell írnod, és azt kéne magával vinni anyukának az ügyintézésre...volt ilyen? nem hinném...
semmiféle nyilatkozatot nem irtam alá. fogalmam sincs hogy hogyan lehet meg akkor a lány utlevele ( 11 éves). ezek után hogy ezt kideritsem mit tudok tenni?
valahogy utánnajárhatok hogy mi történt és hogyan történt? pl ha megkérdem hogy hol készült az utlevél és mikor, ez alapján tudok valamerre kutakodni?
szorit az idő, febr 13-án indulnanak!
szerintem nem fog tájékoztatni anyuka téged. mégis miért mondaná el, hol és mikor csináltatta? sajnos kinézem anyukából, hogy lapítani fog.
mondom gyámügyre menj be, ha kell az ügyvédeddel. és kéd meg őket, hogy anyuka nyilatkozzon mikor és hol csináltatta az útleveleket.
vagy a másik, hogy bemész a rendősrégre, és ott kell, hogy adjanak neked felvilágosítást az okmányokról. mint másik szülő kikell hogy adják neked az infokat.
vagy a másik nem túl hivatalos mód. van rendőr ismerősöd? ő egy perc alatt megnézi a nyilvántartásban, bár azt tudnod kell, hogy elvileg nem mondhatod el a forrást. de legalább megtudod, hogy melyik okmányirodában kell igényelve, és oda már célirányosan tudsz menni érdeklődni.
te jó ég majd megoldja máskor? ez hülye már ne haragudj. igy van ha valahogy ki is jut, akkor hivatalos szervek fogják őt visszarendelni, mert akkor konkrétan kiskorú illegális külföldre vitele áll fenn. sőt tovább mondom ha ez megtörténik, konkrétan a gyámügy hivatalból is elrendelheti hogy vizsgálják felül a gyermekelhelyezést...
tehát hülyén hangzik de akár még ez is fogja a malmodra hajtani a vizet.
mondom mindenképpen menj el a gyámügyre. amúgy ezeket a kijelnetéseit írásban is leírta anyuka pl. e-mailben sms-ben? tartsd meg és vidd magaddal a gyámügyre,mintegy bizonyítékképpen. de ha nincs az sem baj, elfogják hinni neked, hivatalból kikell vizsgálniuk amit mondasz, de nyilván ütőkártya is lehetne ha meglenne e-mail, sms stb.
most milyen láthatást ítéltek meg neked?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!