Ki, mennyi kompromisszumot köt, és miben?

Nehezen viselem, hogy dohányzik, elég sokat, nem csak az zavar, hogy rossz szaga van és hogy rongálja az egészségét, tüdejét, fogait, egy csomó pénz ég el, hanem, a dolog függőség jellege. Ha bármi fontos dolog van, de épp arra gondolt, hogy elszívna egy cigit, összedőlhet a világ, akkor is inkább azt szívja el...

Együtt vagyunk és emiatt szerintem nem is hagynám el, de nagyon sokszor akadok ki. Tudom, ettől sokkal nagyobb gondok is léteznek egy párkapcsolatban, nálunk is van egy csomó más is, de az, ami a legtöbb téren zavar.

Kötöttem kompromisszumot, de két év után rájöttem, hogy felesleges volt, úgyhogy hozzákötöm az ebet a karóhoz ezután:

Harmincas éveimben mentem férjhez, addig is voltak kapcsolataim, de egyedül éltem egy családi házikóban, dolgoztam, vállalkozásom volt (van), szóval éltem világom. Aztán összejöttem a mostani párommal. Már az elején sem tetszett, ahogyan a családja viszonyult hozzám. Nem, nem ellenségesek voltak, hanem tolakodóak! Ha akartam, ha nem, közös programokat szerveztek (szülők, unokatesó és családja). Hiába mondtam a páromnak, hogy én nem vagyok olyan összejárós, rokonoskodós fajta. Azt mondta, majd meglesz a középhang, nyugi.

Hát: most van egy fiam, mellette vállalkozás, közben a férjem másoddiplomázik, közben meg a kedves rokonok átjáróházat csináltak a lakásomból. Sőt, az anyós szerint, nekem is kellene mászkálnom az unokatesókhoz, meg önként szervezni családi összejöveteleket, nem csak az ő unszolására. Pont most lett elegem a kompromisszumokból. Kötöttem eleget: eltűröm a dohányzást, eltűröm, hogy a saját autómra várni kell, amíg a férjem hazahozza, hozzáigazítom a napirendemet a pároméhoz, aminek az a vége, hogy ő lefekszik este kilenckor én meg éjfélkor.

Szóval nem tudom, ki hogy van vele, de én arra jöttem rá, hogy ha egy kompromisszumot kötsz, akkor ezer követi...

Hát igen, a dohányzás. A párom csak a munkahelyén dohányzott és hébe-hóba. Itthon soha.

Na, de... amikor vírusos hasmenés miatt néhány órára infúzióra kerültem a Sürgősségin, az orvos lelkünkre kötötte, hogy figyeljen rám a magas hordágy miatt, mert szédelegtem... a lényeg az, hogy bár a kórház önmagában kikészíti, de természetesen egy idő után neki ki kellett mennie dohányozni, hogy a stressz helyzetet javítsa. Ma már - mindegy végülis mi miatt, de állítólag nem dohányzik... Ha ez az eset sokmindenben megfordul, akkor bizony nem sokáig tudtam volna vele együtt élni. Így viszont már a férjem lett... 34 évesek vagyunk...