Mi volt a leghosszabb idő, ami alatt túljutottatok lelkileg a váláson/szakításon? Miért?

Kb egy hét.

És azért, mert eddig a nagyobb kapcsolataimból én léptem ki, pofára összesen kétszer ejtettek, de azok nem voltak elmélyült nagy szerelmek, csak kezdődgettek.

válás nem volt, remélem nem is lesz. szakításon kb. egy hét volt a leghosszabb idő. pedig mindig én szakítottam, és sztem ez a nehezebb, kimondani, amit ki kell.

29/N

Nekem teljesen más történtem van, kiléptem egy kapcsolatból ami eléggé megromlott, az első 1-2 hónap maga volt a tökély, buli pasik barátnőzés szabad voltam azt csináltam amit akartam.

Majd ezt már meguntam és hiányzott a szerelmem és kb még rá 10hónapig mindig hiányzott nem bírtam a hiányát csak nehezen.Neki már lett párja hamar.

Na de hogy megbántam-e a szakítást nem tudom mert annyira pórázon voltam tartva hogy bele untam.

Egy kb 7 éves kapcsolat végén inkább az viselt meg, hogy belegondoltam, hogy miért nem korábban küldtem a hapsit a búsba... hülyeség volt azt képzelnem, hogy valaha is figyelmesebb lesz velem, évek óta magányosnak éreztem mellette magam. A lelkemnek akkor az fájt jobban, hogy miért nem találkoztam valakivel, aki megérdemli, hogy szeressem.

Azután egy rövidebb kapcsolat végén, mikor velem szakítottak, 1-2 napig bőgtem és ennyi. Agyilag nem volt a helyén a srác, nem hagyta magát megismerni, nem akart megismerni, végülis jobb nem erőltetni.

Ami tényleg fájdalmas számomra, a megvalósulatlan szerelmek. 2-3 éveket is képes vagyok olyan után bőgni, akit alig láttam, vagy akár csak internetről képen láttam. Egyik ilyet úgy tudom csak elfelejteni, ha pár év után jön a következő. Nem ismerem őket, igazán alig tudok róluk valamit, de nem tudok rosszat képzelni, csak azt, hogy tökéletesen összeillenénk. De ezt nem tudom bizonyítani sem cáfolni, így marad a gyötrődés. Van még rajtam kívül ilyen ember? Nem hiszem.

Tehát a válaszom 2-3 év...

A válásom óta kicsit több, mint egy év telt el, és most érzem úgy, hogy túlvagyok rajta. Pici gyerekünk van, így gyakran találkozunk, de már nem okoz fájdalmat. Az is igaz, ha száz évig élek sem fogom megérteni a döntését, de ez már nem az én dolgom. Az én részemet (elfogadás) elvégeztem. Most már a magam életével foglalkozom, és nevelem a csöppségemet. Szép életünk van, bár nem mentes a nehézségektől. Nyugalom, békesség van bennem.

Tovább léptem.