Létezik olyan, hogy válás esetén a férfinak ítélik a gyerekeket?

Sziasztok!

Nagyon nehéz az ügy, de azt kell mondjam, hogy én a másik oldalról nézem. A gyerekeim semmivel sem ragaszkodnak jobban az anyjukhoz, mint hozzám. Egész pici koruk óta rendszeresen volt, hogy "fiús" bulikat tartottunk, azaz hármasban járkáltunk mindenhova, mert a feleségem "félt" elindulni a két gyerekkel együtt egyedül, vagy éppen pihenésre vágyott (persze amíg nem voltak gondjaink, addig azért néha jártunk négyesben is ide-oda). Ezek sokkal közelebb hoztak a fiúkhoz, és mind a mai napig nagyon igénylik ezeket a "fiús" dolgokat.

Szóval egyáltalán nem gondolom, hogy nagyobb trauma nekik az anyjuk "elvesztése", mint az apjuké. Tehát ez a sztereotípia, hogy az apát könnyebb elveszíteni szerintem azért van, mert az apák nem foglalkoznak eleget a gyerekeikkel. Ez nálunk nem áll.

Az Anya nélküliséget sem feltétlenül gondolom. Egyrészt lesz mellettem más, akivel "teljes" családmodellt tudunk nekik mutatni, szemben a prognosztizálható egy anyukás felállással (azt mondják nekik nehéz új férjet/párt találni két kisgyerekkel - amit szintén nem feltétlenül tartok evidenciának, mert minden csak akarás és kitartás kérdése).

De igaz, hogy a pótmama sosem lesz az Anyuka. Az Anyuka pedig ugyan úgy megkapja a gyerekeket, ahogy azt az Apa kapná, ha nem nála lennének a gyerekek.

Mondjuk ami igazán fel szokott háborítani, amikor a nők (elnézést mindenkitől, tényleg) természetesnek veszik, hogy a "gyerek az övék". Ez hibás gondolkodás. Egy gyereknek különböző időszakokban, eseményeknél különböző mintákat kell látni.Más és más tud segíteni. Van amit egy férfi, van amit egy nő tud megadni neki. Tehát az az egészséges, ha mindenből kap. Ezért rohadt jó dolog egy családban élni!

De kérdezem én, mindenféle hímsovinizmus és egoizmus nélkül, szerintetek két fiúnak vajon egy férfi mintát, vagy egy női mintát kell inkább mutatni?

Más: Nem lesznek annyira kötöttek? Igen, az jó, de talán ez is egészen "egészséges" volt közöttünk. HA kellett játékosak, lazák voltunk, ha kellett, akkor szigorúak. (sajnos/szerencsére nem ezen múlt a házasságunk). Én azt gondolom amíg kicsik, addig meg kell tanulniuk a játékosságot, boldogságot és szép fokozatosan a rendet. Rendre mindig szükségük lesz. Most is, később is. És a válás során megtanultam, hogy nem csak szép dolgok vannak, hanem igen szar dolgok is, amit ugyan úgy el kell tudni viselni. Nem egy 5 éves és 3 éves gyereknek, de majd idővel, évek alatt mire felnőnek látniuk kell, hogy a szépre,jóra, kedvesre kell törekedni, de fel kell tudni dolgozni és el kell tudni fogadni a rossz dolgokat is.

Tehát azt gondolom, hiszem, remélem, hogy ha ezek a feltételek, érzések, gondolatok megvannak, akkor lehet egy férfinak ítélni a gyerekeket. De ugye nem vagyok bíró, sem pszichológus, így ezért kérdezlek Titeket :-)

Kedves Minden bizonnyal csalódott, elvált Hölgy író! :-)

Először is köszönöm hozzászólásod. El kell mondjam Neked, hogy semmi meglepőt nem látok abban amit írtál. A feleségem is most pontosan ebben a stádiumban van. Sértett.

DE: ebben a történetben mindenki sértett.

Nem tudom hallottad-e, de a pszichológusok és mások is azt mondják, hogy általában kettőn áll a vásár. Ahhoz, hogy az egyik fél kilépjen, ahhoz a másiknak olyat, sok olyat kell tenni, hogy idáig eljusson. Pl. : nem figyel a másikra, csak saját magára. Pl. nálunk ez történt. A feleségem csak és kizárólag magára koncentrált, a kapcsolatunkra nem. Tudod hangzottak el olyan beszélgetések még "minden előtt", hogy ÉN:" Drágám! beszélnünk kellene, problémáink vannak". Válasz: "Nekünk nicsenek, csak neked vannak!". Hmmm.. Ezekre egy hosszú idő után nehéz mit reagálni...

Tudod mindig egyszerűbb a nők oldaláról arra fogni, hogy "mert a férjem megcsalt!" (bár a szakkönyvek majdnem ugyan ennyi női kilépést is említenek, de azokról általában nem beszélünk), mint arra, hogy szembe merjenek nézni azzal, hogy nem elég valakit megszerezni, arra oda is kell figyelni. Azt a kapcsolatot ápolni kell. Hát nálunk talán innen a sértettség, a csalódás. Nem elég, hogy ez történt, még azt is tudja, hogy Ő volt részben az okozója. Ilyenkor sokkal egyszerűbb a másikat okolni, mint szembenézni saját hibáinkkal.

Nem kívánom tovább ország világ előtt kiteregetni a szennyest, nem is teszem, így ha akarsz filozófálgatni emailben megtehetjük. Szerintem érdekes lenne.

Fontos, hogy úgy gondolom, mindenki boldogabb lesz a mi esetünkben, hiszen óriási volt közöttünk a feszültség, mert nem tudtuk egy "szintre hozni" magunkat.

De azt gondolom mindenkinél más és más lehet a kiváltó ok, bízom benne mások jobban megoldják, mint mi tettük. Nagy és fájdalmas tanulság. Egyikünknek sem hiányzott, de a dolog már visszafordíthatatlan.

Ui.: Úgy gondolom a feleségemnek is igencsak jót tenne egy új kapcsolat, hogy magára találjon. Ez mindenkinek érdeke és mindenkinek jár. Viszont ahhoz nincs sok köze a dolognak, hogy mennyire szeretem a gyerekeimet, és mennyire felháborít az a sztereotípia, hogy csak az anyánál lehetnek "jól" a gyerekek. És az nekik "jár"! Ez NEM így van! Továbbra is szeretném azt, hogy azok a nők, akik ezt gondolják, gondoljanak bele a fordított helyzetbe. Se gyerek, se érzés, se család, se pénz, se vagyon, semmi... Egy emberen nem lehet két ember hibáját leverni (a mi esetünkről beszélek).

üdv

Válaszolva annak a hölgynek, akit ilyen megaláztatások értek a férje által :

Borzalmas.... :( Nem tudom mást mondani :( Iszonyat, amit leírtál, nem tudok mit mondani és nagyon sajnálom, hogy ez történt!