Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az ilyen ember még ér valamit egyáltalán?
Sziasztok 34 éves vagyok lassan elvált és két gyermek édesanyja. A volt férjemről szeretnék írni egy pár sort, nem is magam miatt, hanem egy utánam lévő hölgyről
Szóval ott kezdeném, hogy 10 évig voltunk együtt az exemmel. Viharos dolog volt, sok jóval de ugyanennyi rosszal is. Végül nem bírtam tovább mennem kellett. Jelenleg a szüleimnél élek a két gyerekkel, persze az apjuk továbbra is láthatja őket amikor szeretné. Legalábbis eddig.
Nem rég fülembe jutott, hogy miután mi külön mentünk ő összejött egy 20 éves lánnyal. Aranyos csajszi, nem is haragszom rá, mert érettnek bizonyult a számomra és a válásunkról meg nem is tehet, szóval én nem haragszom rá.Viszont a volt férjemre nagyon. Tudomásom szerint ez a kapcsolat eleinte a szexről szólt amibe mindketten belementek,de hát fiatal lelkek még könnyen szerelmesek lesznek, ha valaki úgy bánik velük. Nos a hölgy beleszeretett a volt férjembe. Látszott rajta, hogy boldog (igen nem utálom a csajszit még azt is mondom, hogy jobb ő mint egy másik nő aki kisajátítaná esetleg a férfit aki így nem foglalkozna a gyerekeivel). Aztán lassan 2 hónapja szakított vele a volt férjem (fél évig együtt voltak) azzal az indokkal, hogy még engem szeret. Számomra ez meglepő volt mivel nekem azóta már párkapcsolatom van. Teltek a napok és a lány megkeresett engem. Megkérdezte, hogy ha mégegyszer rá hajtana a volt férjemre akkor engem nem zavarna-e. Mondtam neki, hogy de hogy zavar már mondani is akartam valakinek hogy másszon rá hogy ne mindig engem zaklasson a baromságaival.Csak aztán a volt férjem kicsit megváltozott és ezt én is észre vettem. Nem úgy beszélt velem se mint szokott. Bunkózott sőt a lánynak azt is mondta ha mégegyszer megkeresi megveri. Na ez nálam is kiverte a biztosítékot, szegény nem csinált igazából semmit csak a szíve után ment..De mind kiderült most van valakije. Egy 29 éves nő egy pici kisgyerekkel. Ha ezt tisztességesen elmondja a lánynak nem lett volna ekkora gond belőle véleményem szerint, de nem így tett. Elmondott engem is minden féle ku.rvának és a lányt is. Bánt nagyon is a dolog főleg azután miután kijelentette, hogy a 29 éves nő megbecsüli. Kérdem én szerencsétlen 20 éves lány? Ő nem? Vagy anno én? Én már teljesen kiszálltam az életéből, ami minket összeköt a két gyerek. Ha én nem becsültem meg szültem volna neki 2 gyereket? De itt most tényleg nem én vagyok a gond. Hanem lány. Nagyon sajnálom szegényt, próbálom megnyugtatni azért is mert ugyanaz a pasi készített ki minket meg azért is, mert szerencsétlennek ez volt eddig a "legnormálisabb" kapcsolata. Így utólag amiket elmesélt a volt férjemről, hogy mikre kényszerítette..Hát tényleg azt tudom mondani, hogy fiatalság bolondság. Egyetlen egy dolgot akart a csajszi elkerülni, hogy ő legyen az akivel kimegy a válásból a volt férjem. Sajnos pont ezt a szerepet játszotta el. Nagyon sajnálom és nem tudom, hogy segíthetnék rajta. Főleg ezek után, hogy a volt férjem ezeket mondta, hogy se ő se én nem becsültük meg a mostani nője pedig igen. Ez nekem is fáj.
Véleményeket szeretnék kérni, hogy ti hogyan segítenétek a lánynak, hogy túllépjen az én exférjemen. Fura helyzet mit ne mondjak.De mivel őszinte volt velem a lány ennyit megérdemel.
És a volt férjem? Ráfog arra jönni az új nő, hogy milyen valójában? Hogy csak addig kedves és nagylelkű amíg lyuk mozog körülötte? Nem értem, miért egy "kiélt" majdnem 30as csaj kell neki és miért nem a 20as csaj.
Tényleg fura ez így nekem.
ja és a volt férjem 31 éves.
En elolvastam.Eloszor is gratulalok Neked,kedves Kerdezo,nagyon eretten kezeled a dolgot.Nem tudom,a ferjedet mi lelte,ez elegge kapuzarasi paniknak tunik nekem,ami azert korai 31 evesen.
A 20 eves lany meg nagyon fiatal,Te magad is emlitetted,fiatalsag bolondsag.Hamar talpra fog allni,talan annyit tehetsz,hogy iranyitsd egy kicsit a sajat korosztalya fele,legalabbis szerintem nem sok jo sulhet ki abbol,ha valaki ennyi idosen harmincas ferfival jar.
A ferjeddel kapcsolatban van meg egy otletem:irtad,hogy 31 eves,es 10 evet toltottetek egyutt.Magyaran 21 evesen "revbe ert",ami egy ferfinak nagyon koran.Lehet,hogy most akarja kitombolni magat,es ezert valtja a noket,a "megbecsules" meg csak egy kamu indok.
A fiatalság bolondságot nem arra értettem, sajnos. A baj, ebben a storyban a lány részéről, hogy elég sok mindenen átment már. 20 éves kora ellenére hamar felkellett nőnie részben családi okok miatt, részben egy 34 éves pasi miatt.
A férjem meg azért jófej is tud lenni és valószínűleg ez hozhatta őket is össze.
Én is ezen elmélkedtem, hogy csak kifogás ez a megbecsül dolog. Hát próbálkozok valahogy a csajszit rendbe hozni, nehogy hülyeséget csináljon szegény! :(
Szia.
Véleményem szerint ez nem a Te dolgod, hogy foglalkozz vele. Te elsősorban anya vagy, ami azt jelenti, hogy a volt férjedddel való kapcsolattartás elsődleges célja, hogy a gyerekek a lehető legjobban jöjjenek ki belőle - merthogy feltételezem, őket is megviselte a helyzet.
Szerinted, ha most beavatkozol a kiscsaj oldalán mi lesz az eredménye. Annál jobban fog utálni téged, ami a gyerekekre is kihat, mégpedig jogosan: Teneked már az ég világon semmi közöd nincs ahhoz, hogy ő kivel mit csinál. Ez a válás lényege.
Örömmel olvasok egy olyan nő bejegyzését, aki felül tud emelkedni a saját sérelmén és nem kaparja ki a szemét a "vetélytársnak".
A volt férjed egy fszfej lehet, viszont Te sok mit nem tudsz tenni. A kislánnyal most voltaképpen sorstársak vagytok, de sajnos nem tudsz érdemben tenni semmit és nem is feladatod.
Én is 20 éves lány vagyok, hidd el, ha te simán talpra álltál 10 év házasság- 2 közös gyerek után, akkor ez a 20 éves leányzó is talpra tud állni!
Sajnos én is belekeveredtem egy idősebb férfival egy kapcsolatba, bele is szerettem, aztán még sem úgy sült el a dolog... Karácsony óta én már felfogtam, túltettem magamat rajta!
Mindenki életében eljön minimum egyszer egy kritikusabb pont, de túl éli mindenki! Inkább hagyd ezt a lányt, nem tartozol érte felelőséggel! Ha gondolod még egyszer mond el neki a volt férjed negatív dolgait, hogy tudatosuljon benne, de utána felejtsd el!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!