Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Válás lesz a vége? Már nagyon elfáradtam.
Nics vita, vagy veszekedés. Csak eléldegélünk egymás mellett.
Még a terhességem alatt éreztem, hogy megöl minket a napi rutin.
A szex? Az előjátéktól már be sem nedvesedem, mert már nem kívánom.
Kértem, hogy kezdeményezzen, hogy nőnek érezhessem magam. Két hónapja nem volt semmi. A babánk fél éves. Akkor foglalkozik vele, ha jókedvű, ha egy kicsit nyűgös, már a kezembe nyomja. Ha kérek valamit, hogy tegye meg, a "Mindjárt" a válasz, ami annyit tesz, hogy fél óra várakozás után, inkább megcsinálom én.
Mindent megpróbáltam: Szexis fehérneműben és hálóingben alszom, próbáltam elcsábítani valahová, mozi vagy bármi, de nem, jó itt, jó a playstation, jó a gép, a tévé. Még a lányunkal is egyedül sétálok, havi kétszer ha eljön velünk.
Az elmúlt két hónapban arra vártam, hogy lépjen valamit.
Három éve vagyunk házasok. Szeretem, de ez így nem működik. Nem állapot, hogy én lapátolok a gödörben, ő meg rugdalja vissza a földet.
Mit tehetnék még? 25/l
Nem olvastam el a kommenteket (rohannom kell), de ajánlanék egy könyvet:
Gary Chapman: A házasság négy évszaka ( most az alexandra kiadó -15 %-kal olcsóbban adja). Ez pont arról szól, hogy van tavasz a házasságban, de van bizony tél is, amit követhet a tavasz, ha küzdünk érte. Érdemes elolvasni, nekünk sokat segített! (8 hós Lányka anyukája és 10 hetes kismama)
A gyerekvállalás hatalmas vátozás egy pár életében, és bizony sok házasság nem is bírja ki. Azt, hogy egy férfiből, vagy egy nőből milyen szülő válik, nem lehet megmondani előre. Az én férjem pl azt hitte magáról, hogy milyen jó lesz ha családja lesz, és hogy milyen jó apa válik majd belőle. Nagyjából két hónap után elkezdett látványosan szenvedni, nem bírta a kötötséget, a változást, és el is váltunk. Most, mint hétvégi apuka lelkesen viszi a lányunkat, mert a heti két alkalom azért mégsem 24 órás együttlét. Neki ennyi elég...
Ilyen is van, olyan is van. Én sem adnám fel csak úgy a helyedben. De ha végképp nem meg, hát azt bizony be kell nyelni...
Kitartást kívánok Neked!
A válás csak menekülés a probléma elől, amit a következő kapcsolatbon újra fogsz generálni megint. A viselkedése válasz a Te viselkedésedre. olvass sokat a témában és ha úgy látod magadra ismerersz a könyvekben ( Pl: Legfeljebb elválunk)akkor keress segítségt a problémára, ne menekülj.
Mi 10 éve élünk együtt 3 éves a fiam. Hasonló tünetek voltak nállunk is. Mi szakember mellett döntöttünk, mert már beszélni sem tudtunk egy nyelven.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!