Kisgyerekes anyukák, mennyi idő után döntöttetek a válás mellett?

Szia, a kommented alapján úgy vélem nincs nagy gáz, csak eltávolodtatok egy kicsit egymástól, amely a kisgyermekes családokban elég gyakori.

Véleményem szerint egyből nem kell a válásra gondolni, nem midig az a megoldás. Nézz magadba, nézz a párodba..... a kapcsolatotok megszokott lett, nincs varázs, amelyet kettőtöknek kell megteremteni.

Lehet jót tenne ha kettesben lenétek egy kicsit, séta erdőben, városban.... forró csoki, stb.

Lefekvéskor próbáljatok ne beesni az ágyba, savanyú képpel...

Egy nőnek több szerepnek is meg kell felelnie anya, feleség, szerető, háziasszony stb. a férfiak pedig ezeknek a szerepeknek megfelelően alkalmazkodnak:D

ha vadmacska vagy akkor ő akar megszelídíteni... remélem érted mit szeretnék mondani.

Remélem helyre jön a kapcsolatotok, mindenki számára jobb lenne, de különösen a közös gyermeketeknek.

kellemes ünnepeket.

Mennyi idős a babó?

Nálunk is volt egy ilyen időszak, azt hittem megzavarodok, olyan magányosnak éreztem magam. A férjem is úgy volt vele, hogy neki így jó.

A férjem éjszakai 12 órát dolgozott este hattól reggel hatig

Egy órával előbb el kellett indulnia.

Mindenképpen meg kell kérned, hogy változtasson.

Ha gondolod írj privit!

Ez olyan mintha törvényszerű volna, hogy a gyerek születése páréven belül váláshoz vezet. Pedig két olyan szülő, akik az életüket látják kiteljesedni egymás mellett szülőként, akik csodának élik azt, amit a közös törekvéseik jelentenek, és ahogyan abban a gyermekük felcseperedik, csodákra képesek.

A gyermekvállalás és a szülőség hatalmas felelősség, a felelősség pedig szörnyű teher. Hinni kell a másikban mindenáron, és kiállni mellette mindennel szemben, még akár a saját kishitűségével szemben is, és mások hitetlenségével szemben is. És mindig készen kell állni arra, hogy tiszta lapot adjunk a másiknak, és arra is, hogy bocsánatot kérjünk, mert senki sem azonos a hibáival, a melléfogásaival és a tévedéseivel.

Egyvalamivel vagyunk azonosak: az álmainkkal, az önmagunkkal szemben támasztott elvárásainkkal, és az erőfeszítésekkel, melyekkel azoknak megkísérelünk megfelelni.

Őszintén beszélj a férjeddel, mondd el neki hogy NEKED ez nem jó, hogy megbolondulsz, vagy elhagyod, vagy akármi, de változtatni kell! Gondolom azért dolgozik ennyit mert kell a pénz, az én férjem is ilyen és egyszerűen nem érti meg hogy így hiába a pénz, ha eltávolodunk egymástól....

Ez talán csak egy hullámvölgy ami még megoldható, ha képesek vagytok megbeszélni! Nálunk is volt ilyen az elmúlt 15 évben, nem is egy....eddig még nem váltam el és nem bánom.

Sok szerencsét és BÚÉK!

Hadd meséljek el egy szép és tanulságos történetet, csak gondolatébresztőként. 33F

Igaz, hogy ebben még nem volt gyermekáldás, de tervben volt, ahogy a házasság is. A kapcsolat öt év után ért véget teljesen hirtelen és váratlanul, miközben én azt gondoltam: vannak bár nehézségeink, de együtt nézünk szembe velük, és végülis az életünk előrehalad.

A kapcsolatunkat a tökéletes harmónia, megértés és összhang jellemezte, hihetetlenül egymáshozillőek voltunk. Mint két fogaskerék, amelyeket egymáshoz gyártottak. Valójában még most a szakítás után is szeretet és barátság van köztünk. Az első két év részben távkapcsolatban telt, majd végül összeköltöztünk, tudtuk, hogy együtt akarjuk leélni az életünket. Ám az összeköltözéssel egyúttal fel kellett vállalnom az egzisztenciánk biztosítását is (a lány még tanult, csak alkalmi munkái voltak).

Három év telt el ezután mire egyszercsak úgy döntött hogy elhagy. A küzdelem a jövőnkért eltávolította tőlem. Nem hibáztatom, mert én tanítottam meg arra, hogy az álmai és az akarata tiszteletreméltóak, és ezen a tényen semmit sem változtat az, hogy ennek értelmében esetleg végül elhagyott, ugyanakkor tudom hogy dönthetett volna másként is.

Ennyi az előtörténet. Sokáig kerestem magamban a hibát, és amikor nem találtam, újra keresni kezdtem, és újra, de végül mindig csak egyetlen magyarázat maradt, amit senki sem tudott megcáfolni: Én sebességet váltottam, Ő nem. Én küzdöttem, Ő azonban nem állt ki mellettem az élettel és a nehézségekkel szemben. Ugyanis én egyetlen dolgot tehettem volna másként: nem teszek semmit, nem küzdök, csak elvagyok.

Az, hogy nem haragszom rá és valójában egész életemben szeretni fogom őt és mellette fogok állni, bármikor is lesz szüksége rám (baráti értelemben persze), még akkor is, amikor már más a feleségem, nem annak a ténynek köszönhető, hogy a folyamat melyben eltávolodott tőlem, olyan lassú és észrevétlen volt, hogy nem is volt esélye ellene, hiába tanítottam meg egyébként az ilyen lassú folyamatok felismerésére is. És még annak sem köszönhető, hogy egyszer megmentette az életemet, és az ilyesmi után ugyebár elég nehéz olyat tenni, amivel elveszíthetné a szeretetemet, hanem annak köszönhető, hogy én így döntöttem: kiállok Mellette mindennel szemben, még a szakításunkkal szemben is.

Ha valaki magára ismer a történetben, az jó, gondolom. Ha nem, akkor ez csak egy szép és érdekes történet. :)