Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit lehet tenni? Augusztusban volt gyerekelhelyezés+tartásdíj megállapítás miatt a tárgyalásunk. Kisfiam 2éves múlt. Szeptemberben fizetett apuka amit a bíróság megállapított, de azóta 1 forintot sem fizet.
Láthatást sem tartotta be amiben a bíróság határozatot hozott. A gyerekemet 3hónapja nem látta. A láthatást mindig biztosítottam,de nem élt vele.Mivel bíróság által megállapított gyerektartásdíjat kértem azt mondta,hogy én egy vérszívó vagyok.
Mit lehet tenni,hogy a visszamenőlegesen megállapított gyerektartásdíjat+az elmaradást behajthassam tőle?
Igaz bejelentett munka helye nincsen.
Igen, tegyél bejelentést mielőbb. 6 hónapra visszamenőleg kérheted és ha ő nem fizet, az állam megelőlegezi neked és majd behajtják rajta.
A láthatás elmaradásáért szintén bejelentést tehetsz, hiszen a gyerke joga a kapcsolattartás, a szülőnek pedig kötelessége (törvényben előirt).
Köszönöm szépen a válaszokat.
Igaz azt is mondtam,hogy ha nem fizet ne is jöjjön;hiszen amiben a bíróságon megegyeztünk 2láthatási időpontban nem igazán tudta tartani.
Vagy rosszat mondtam ezzel;ha nem fizet ne is jöjjönnel?
Kedves Kérdező!
A végrehajtás-kéréssel egyidejűleg (vigyázat, ez fontos, mert 6 hónapra visszamenőlegesen kérheted csak a gyt-t, végrehajtás alkalmával is) fel is jelentheted a rendőrségen, ők feltehetően rá fogják bírni a fizetésre.
Előlegezést csak akkor kérhetsz, ha a végrehajtás eredménytelen maradt.
egy ügyvéd
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!