Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem láthatom a gyermekeimet?
2010.11.12-én arra jöttem haza a munkából hogy a családom nem volt ithol s mivel a feleségem már 2006.08.10-én is meglépett egy 16 éves sráccal(holott ő 24 éves volt)így rögtön gondoltam valami pasi van a dologban,tehát rögtön mentem a bejelentést megtenni(de nem intézkedtek)azóta sem tudom hogy konkrétan merre lehetnek mert a rendőség nem ad ki információt.2006.08.10-én még annyival volt könnyebb elviselnem mivel itt hagyta a 2 két gyermeket egy akkor még 3éves kislányt s egy 1/5éves kisfiút s volt kiben vigasztalódnom akkor oda volt 1/5hónapig.de most ismét itthagyott s elvitte a gyermekeimet is mondván ot ahol most vannak jobb helyük van de viszont tudtommal jogom van a gyermekeim felügyeletéhez s hiába megyek a gyámhatóságra fülük botját sem mozdítják mert kifogásolnak azzal,hogy előbb meg kell indítani a vállást aztán meg az elhelyezést de addig az anyukánál hagyják de ez a nő akinek annyi mindent megbocsájtottam már el akar szakítani a gyermekeimtől pedig nem dohányoztam már éve mindaddig míg ismét meg nem lépett s nem hagyott mást csak egy halom kifizetetlen számlát amiről mindvégig hónapokon keresztül azt hittem hogy ki van fizetve s ráadásúl még a jelzálog hitelt sem fizette rendszeresen ami az anyukám nevén volt így a bank felmondta a hitel szerződést s most ezek utn mikor takaritottam találtam meg a halom csekket s a törvény mégis neki hisz.
Mit tehetek mert míg a gyermekeim nála vannak addig másnak tanulják meg azt mondani hogy apa s még belegondolni is rossz hogy amiről azt hittem minden szép és jó most egyszerre szerte foszlik hogyan kaphatnám visssza a családomat akár a feleségemmel együ akár nélküle mert míg én odavoltam dolgozni most derűlt ki hogy ő bizony nagyonsok társkeresőn s online jáékoldalakon folytatott különböző viszonyokat s a bevallása szerint a mostani pasijával is a chat.hu-n ismerkedett meg holott még csak a válási keresetet sem adta be de ennek ellenére ő mégis társat keresett mikor még házastársi viszonyban élünk.
Miaz nincs kellő jogom a gyermekeimhez?Én midig hű voltam hozzájuk
Atyaég! Fordulj ügyvédhez! De minél hamarabb.
Ezek után még te visszafogadnád a feleséged? Lelépett a gyerekeit hátrahagyva egy 16 éves sráccal.
Tudod a ti esetetekben lehet, hogy te kapnád a felügyeleti jogot. Azonnal keress egy ügyvédet!
Azzonal ad be a vállást már rég meg kellet volna tenni akkor nem szórhatná rá az adóságait, kérd a felügyeletett nagy esélyel te kapod de ehhez most rögtön lépni kell.
A bírosági ingyenes panasznapon adnak tanácsot.
off.
történt valami azóta? ugye léptél?
Én szégyellem magam, hogy vannak ilyen nők is
20 éves anya
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!