Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Mihez kezdjek? Voltatok már...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mihez kezdjek? Voltatok már hasonló szituációban?

Figyelt kérdés

A férjem abban a hitben élt sokáig, hogyha ő nem akar válni, nincs az a bíró, ami kimondja a válást. 2 hónap alatt elváltunk.

Megcsalt, egyébként, csakhogy nehogy én jöjjek ki a történetből a szívtelen dögnek. Az a 2 hónap is abból állt, hogy minden egyes nap könyörgött, bocsássak meg. Na most már, 3 hete elváltunk, de csak nem nyugszik. Letiltani nem tudom, van egy 2 éves kislányunk, az a célom, hogy apja legyen a gyermekünknek. Szeresse, tisztelje, nevelje, időt töltsön vele.

Én beszéltem vele már minden módon. Először dühös voltam, tehát nagyon nem voltam visszafogott sem a szavaim, sem a hangerősségem illetően. Majd higgadtan is elmondtam ugyanezt, hogy nem szeretnék vele tovább együtt élni. Azt hittem, ha kimondják a válást, lenyugszik. Ő egyébként mindig is egy higgadt, megfontolt ember volt. Most azzal jön, hogy őt nem érdekli elváltunk, mindent megtesz, hogy újra boldogak legyünk együtt. Már azt is megkérdeztem, az esze nem ment-e el.

Amióta kiderült a hűtlensége, én egyértelmű vagyok. Nem adok félreérthető jeleket, nem utalok arra, hogy majd minden rendbe jön. Nem. Amikor bocsánatért esedezik, mindig mondom, megbocsátottam, de ez nem jelenti, hogy valaha többek leszünk mint a gyermekünk anyja és apja.

Egyszerűen már borzasztóan az agyamra ment. Elmondani nem tudom, milyen dühöt vált ki az értetlensége. Közös ismerősöknek is azt hangoztatja, hogy minden rendben lesz, mert mögöttünk van 10 év és szeretjük egymást, ki fogunk békülni. Amikor nekem ezeket visszamondják, köpni nyelni nem tudok.

Tegnap beállított hozzánk 3 repülőjeggyel, a kislányunkat felhasználva, hogy “Nézd kicsim, anya, apa és te együtt fogunk repülni és jól fogunk szórakozni.” Nem fogunk és ez már borzasztóan aljas húzás is volt.

Az anyja is totál bevette, hogy elváltunk de helyrehozzuk. Hát könyörgöm.. Tisztáztam vele is, hogy NEM LESZ BÉKÜLÉS.

A barátok azt tanácsolják ismerkedjek, akkor majd felfogja, hogy nincs visszaút. De valami egész már tanácsra lenne szükségem, mert bosszúból, a másik kihasználása miatt vagy felejtési célból ismerkedni nem fogok. 30 éves éves nő vagyok, ha feldolgoztam mindezt magamban, nem fogok elzárkózni tőle, de az még odébb van.

Ilyen történik másnál is? Vagy ez ilyen kivételes cirkuszi mutatvány jelenleg, ami csak nálunk folyik?



tegnapelőtt 23:58
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Hát, a gyerkőc miatt ez így tényleg nehéz, hiszen nem tudod teljesen megszakítani vele a kapcsolatot. Viszont, gondol a felügyeleti jog a tiéd és a láthatásról is született határozat. Azt tudod tenni, hogy csakis a gyerekkel kapcsolatos dolgokat vitatod meg vele, ha ezen kívül próbálkozik, akkor ignorálod (nem írsz vissza, leteszed a telefont stb.). Az ő láthatási idején kívül én eleve nem reagálnés semmilyen megkeresésére.
tegnap 01:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
88%

Állandoan a gyereket fogja eszközként használni a zaklatáshoz mig le nem nyugszik. Eleinte teljes nokontakt kene.vagy kesobb is. Mx havi 1 találkozás a g?srekkel de lehet még akkor is abuzálná a gyereket hogy anyád miatt nem lehetunk egyutt meg ilyenek.


Irtó mérgezőek az ilyen emberek.

tegnap 03:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
86%
Én jelezném a bíroságon ezt is hogy a láthatása kapcsolattartás bántalmazó és redukálják.
tegnap 03:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

Ha alapvetően nem pszichopata a férjed, akkor idővel bele fog törődni a válásba. Rájön, hogy nem szereted már.

Valószínűleg ő még szeret téged és megbánta amit tett, ezért reménykedik, hogy helyrehozhatja még a házasságotokat.

Sajnos ez nehéz helyzet, ki kell bírni amíg elfogadja.

Nálunk a feleségem hozta elő a válást mert már nem akart velem élni(nem csaltam meg), vannak gyerekeink, már csak miattuk is nagyon nehéz volt elfogadnom, több hónapig tartott.

tegnap 06:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem amit értelmes felnőtt emberként tehettek az az, hogy kettesben leültök egy nyugodt helyen mégegyszer, utoljára és elmondod neki azt, hogy ennek részedről teljesen biztos, hogy vége, így ne próbálkozzon, pláne ne a gyereken keresztül, ne zavarja őt össze.

Én azt gondolom sok esetben van az, hogy válás után az egyik fél még matrica és szeretné visszacsinálni. Ez rém kellemetlen, de pár hónap és ez a fél is bele szokott törődni, hogy el kell engedni és a tapadással nem fog célt érni. Még nehezebb, ahol van gyerek, mert ott nem csak egy kapcsolat robbant szét, hanem egy család.

tegnap 07:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
85%
Segíteni nem tudok, az előttem szólókkal egyetértek, ez még elég kevés idő, hogy felfogja a férjed. Valószínű még sokkban van, és nem érti, ez pedig türelmed kíván részedről. Nálunk, amikor a férjem megcsalt, egy év volt mire lenyugodtak a kedélyek és vidám ugyan nem lett a hangulat, de normálisan tudunk beszélni. De azt nem értem, ha ilyen fontosak voltatok neki, hogy merte megkockáztatni, hogy elveszítsen. Ezt nem értettem nálunk sem, azóta depressziós. Csak annyit még, hogy le a kalappal, van tartásod!
tegnap 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Erre van a "szürke kő technika". Hűvösen, csak azokra a dolgokra reagálni, amik fontosak. Egyáltalán nem reagálni az érzelmi zsarolásra, könyörgésre, bármire. Keress rá a youtube-on, nagyon sok videót találsz. Alapvetően a nárcisztikussal való együttműködésre találták ki, ha nem alkalmazhatsz no contact-ot bármilyen okból, pl gyerek, mint nálatok.
tegnap 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%
Készülj fel kötélerős idegrendszerrel arra is, amikor majd a szánombánom után felfogta amit mondasz, és átmegy a nagy szerelme gyűlölködésbe. Majd te leszel a szemét, aki szétrombolta a családot, mert nem fogadtad vissza meg biztos azért, mert már neked van valakid. A gyerek fejét nehogy tömje ezekkel, simán képesek rá.
tegnap 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!