Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Gyermekelhelyezési perben mit hozhat föl ellenem az apa?
Azzal vagdalkózik, hogy mivel én találtam magamnak valakit (házasságunk megromlása következményeképpen), ezért akar gyermekelhelyezési pert, mivel nem akarja, hogy egy másik férfi nevelje a gyerekeit.
Ilyen indokkal elnyerheti egyik gyereket is, vagy az összeset?
Vagy ha nem, milyen okból ítélhetik az apának az egyik gyereket, netán gyerekeket?
Nem mellesleg a férjemmel élek még egy háztartásban, tehát nem költöztem el. Tehát a gyerekeket nem szakítottam ki a környezetből, csak a férjem rontja a levegőt azzal, hogy nem költözik el.
ahoz hogy apának ítéljék a gyereket igen súlyos érvekre van szükség. pl drogozol, iszol, vered a gyereket, de ezekhez tanukat is szereznie kell. azért mert lett valaki más az életedben azért nem. de mondjuk ha az újapuk sorakoznak és egyik a másikután jön megy akkor esetleg. de ha a gyerekek még nem is ismerik akkor nem lesz gond.
de neked kell lennie megfelelö körülménynek ahol a gyerekek élnek.
Hát az az igazság, ha a bíró le van fizetve, akkor sajnos akár még egy ilyen aljas "érv" miatt is elhelyezhetik az apánál a gyereket. egyik ismerősünk is talált magának új párt, egy teljesen normális pasit, akivel rendezett körülmények közt új életet kezdett. az exférj meg addig keverte a sz@rt, míg a közös fiukat nála nem helyezték el.
pedig szerencsétlen nő teljesen normálisan élt, erkölcsileg-anyagilag maximálisan képes lett volna ellátni az összes gyereket.
de ez elég ritka, egyedi eset volt. normális bírót nem hatnak meg az ilyen pattogó hülye apák, átlátnak a szitán.
ha az anya nem drogozik, nem iszik, nem ku..válkodik, akkor az apa mondhatja a magáét, senkit nem fog érdekelni.
akárhogy is lesz, én azt javaslom, hogy szerezz mindenesetre egy jó ügyvédet.
igen fontos egy jo ügyvéd mert nekem is van sok ismerősöm akiknél az apa nyert
és azt válaszolta a biro hogy nem az apa akart elmenni a családjátol hanem az anya választott másik pasit ezért nem kapja meg a gyereket
aztán cssinálhatott a nő a másik pasival ia magánaak gyereket ha még birta idegekkel
Szánalmas és undorító egy férfi részéről ez a fajta kicsinyes bosszú.
Nem volt jó a házasságotok,Te találtál magadnak mást,ezt Ő nem bírja megemészteni és most a gyerekeket használja fegyverként.Na gyönyörű egy apa az ilyen.És a gyerekek egyáltalán nem érdeklik?Csak,hogy rajtad bosszútálljon a sérelmei miatt?Azért gusztustalan milyen apák vannak.Persze van sajnos ilyen anya is,de szerencsére ez a kevesebb.Ahhoz,hogy el tudja tőled perelni őket elég hosszú bűnlajstromot kell neki felsorakoztatni,és ezeket tanúkkal bizonyítatni.Remélem nem annyira aljas,hogy valótlan dolgokat is állít a bíróság előtt.Nem tudnátok leülni,és megbeszélni ezt az egészet?Mert mindannyiotoknak ez lenne a legjobb,főleg a gyerekeknek.Mennyi idősek a gyerekek?És kivel szeretnének maradni?Ha nagyobban Őket is meghallgatja a bíróság.És persze az is fontos,hogy akinél elhelyezik őket az biztos anyagi és mentális hátteret tudjon bizonyítani a bíróság előtt.
Sok sikert nektek,remélem minél kevesebb lesz a konfliktus ha már így alakult az életetek.És a gyerekeket ne használjátok az egymás elleni csatározásban semmiképp,ne tegyétek tönkre őket.
előőtem sz nak mi az hogy gusztustalan apák vannak mért az a nő aki félre kefél az neem gusztustalan
perzse szted neem de lehet akkor adjon magábol ottholra is valamit hogy a férj ne érezze hogy ki van semmizve remélem érted ha nem sajnálom
Iq betyár!!!
Először is tanulj meg írni mielőtt kiteszed az irományod az ablakba!!Na nem mintha a tartalma értelmes embert sejtetne maga mögött.Remélem nincs feleséged gyerekeid.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!