Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Válás 3 gyerekkel? Túlèlhető?
Férjemmel 12 éve vagyunk együtt.
Vettünk házat 7 éve,jöttek a gyerekek, legnagyobb 6 éves.
Talán ma éreztem először azt, hogy elment az élet kedvem, sírás kerülgetett,de nem tudtam sírni.
Jó apa,rendezi a gyerekeket, rendszeres hoz virágot,ha úgy adódik megfőz,de úgy élünk egymás mellett mint két idegen, beszélgetni nem igen szoktunk,ha beszélünk is,akkor a gyerekekről.
Este felkapcsolja a tvt ,focit néz,vagy valamilyen sport tvt,én ülök az asztalnál,és csak nézek ki a fejemből.
Beszéltem neki erről,de volt hogy válasz sem érkezett, sokszor felhozok egy témát,de érzem hogy megpróbál lerázni egy két szóval,volt hogy felhoztam neki a válást,de sírt, könyörgött,pár napig jó volt minden,aztán folytatta. Említettem neki többször, hogy utazzunk el a gyerekekkel,de rögtön a problémát látta benne.
Ha van valamilyen tervem, rögtön lebeszél róla.
Nevelőszülő szerettem volna lenni,minden adott hozzá, ő minden porcikájával ellenkezik.
Múlt héten bejelentettünk egy családot,ahol az anyuka nagyon elhanyagolja a gyerekeket, éhesek,koszosak, sorolhatnám,és mondták hogy nincs elég nevelőszülő a körzetben,de megkérdezték, hogy akarunk e azok lenni,mivel én is nevelt gyerek vagyok,így ismernek engem.
Férjem rögtön rávágta hogy nem
(Vajdaságiak vagyunk,itt kicsit másképp működik,nyugodt kis városban élünk)
Mondtam, hogy építhetnènk nyári konyhát,ebben én is kitudnám venni a részem,és rögtön a negatívumot lássa benne, hogy mennyi probléma lenne vele,pedig fából készítettük volna,nem mellesleg két testvérem is ács,piktor, kőműves,így jöttek volna ők is segíteni egy jó bogrács mellett.
Nem tudom mit tehetnék,előttem nem volt jó példa gyerekként,nem tudom mennyi az,amit eltűrhet egy nő,anya. Nem vagyok olyan személy,aki bárkinek elmondja a problémáit, még a barátnőm se tud róla.
Látszatra egy szép család vagyunk,jól nevelt gyerekek, viszont..
Volt már hogy mondtam neki,a supat kellene takarítani,hetek teltek el,semmi,és neki láttam. Vagy mondtam hogy a szobát kellene háló ragasztózni, ismét semmi,neki álltam,a testvérem segített, elmagyarázta hogyan kell.
Nagyon sok mindent megcsináltam a házon,amit neki kellett volna.
Hozzá teszem,nem vagyok egy eldobni való nő,de nem vagyok beképzelt emiatt,én mindig kedvesen bánok az emberekkel,és férjemmel sem vitázunk,inkább elhallgatok dolgokat. Most kicsit káosz van a fejemben,mert úgy érzem,nincs tovább.
Ha van egy ötletem,egy élet célom, ő lebeszél róla,így elvesztem a lelkesedésem.
Úgy érzem,le akar taszítani a mélyben,ahol ő is van.
Szociális munkás vagyok egy másik körzetben.
Tehát, biztos munkahelyem van, eltudnám tartani a kicsiket egyedül is.
Ha olyan típus lennék,akkor igen,lenne veszekedés,de inkább elnézem a dolgokat,csak hogy a családi béke meglegyen,ettől függetlenül, megemlítem neki a dolgokat,szépen.
Nem igazán van, általában én kezdeményezek, ő nagyon ritkán.
Tény, hogy fiatalon jöttünk össze,és úgy érzem,mi két különböző irányba tartunk. Nekem nagy család volt az elképzelésem,de sajnos a szervezetem nem bírna ki még egy terhességet. Ő megelégedett volna eggyel is.
Úgy érzem,a második,és harmadik gyereket erőltettem, ő azt mondja nem, viszont ..
Vissza kaptam az élet kedvem, válok ♥️
Köszönöm.
Nem hagyom hogy a mélybe taszítson, fiatal vagyok, élet vidám ,boldog nő,anyuka,és megbirkózom ezzel is.
Valahol fura ilyet írni férfiként, de szerintem azért csaphatnál előtte egy nagy hisztit.😁
Veszekedj, dúlj-fúlj kicsit, és add ki magadból, hogyan érzel. Mert az sem egy egészséges állapot, hogy folyamatosan elnyomod a problémákat, hogy a "családi béke meglegyen". Lehet, egy veszekedés legalább elmozdítaná valamilyen irányba ezt az egészet, és te is, de főleg ő, tisztábban látnátok a helyzetet.
Egyetlen mondattól visszakaptad az életkedved, amit egy vadidegen ember írt neked? Ugye, ezt te sem gondolod komolyan?
Én nálad is problémát látok kérdező. Nem csak a fenti válaszod miatt, hanem mert három meglévő gyerekkel mások megszakadnak a munkában, te meg további gyerekeket szerettél volna magatokhoz venni.
Eleve szerintem családot alapítani úgy kellene, hogy mindkét fél őszintén leül és elmondja a vágyait, elképzeléseit a jövőt illetően, de nálatok ezek szerint ez nem volt meg. Három gyereketek van, de azt írod, a párod csak egyet szeretett volna.
Nem lehet, hogy te hajszolod őt agyon mindenféle dolgokkal? Ahogy írod, dolgozik, intézi a három gyerek körüli teendőket és mellette még néha főz is. Sok családban a férfi egyáltalán nem főz és a nő dolga a gyerekek körüli feladat. Nem azt mondom, hogy tedd össze a két kezed, de lehet, hogy ez már éppen elég a férjednek ahhoz, hogy esténként már csak az legyen a vágya, hogy nyugodtan megnézhessen egy meccset.
Talán túl fáradt, kimerült, esetleg próbáld neki ne azt sugallni, hogy neked mi hiányzik, hanem megkérdezni őt is, hogy mi tenné boldoggá, mire vágyik, hátha közösen találtok valami olyan megoldást, ami mindkettőtöknek jó lehet. Abba is bele lehet ám fáradni, ha valakit állandóan csesztetnek.
Ha tényleg ez a kérdés illetve a rá adott értekezések hatására jött meg az életkedved, akkor ez egy nagyon jó házasság lehet.
Gratulálok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!