Miért állítják jó páran azt, hogy egy válás semmiség?

Én magam is elvált szülők gyereke vagyok, és azt tapasztaltam, hogy a válás mindenkit megviselt a családban. Édesanyám lépett ki a házasságból, mert szerelmes lett egy másik férfiba. Mindannyiunkat váratlanul ért ez a döntés, mert a szüleim soha nem keveredtek szóváltásba, sosem hallottuk a testvéremmel, hogy civakodtak volna. Ez közel 6 éve történt. Amikor a szüleim válófélben voltak, többen mondták, hogy: "Ne szomorkodj, ha 2 ember nem találta a közös hangot, még mindig jobb, ha külön utakon folytatják." Részben igazuk is volt, hiszen én sem szerettem volna azt hallgatni, hogy minden nap veszekednek, marják egymást, ugyanakkor azt sem mondanám, hogy a válás semmiség volt. A húgom akkor volt 13 éves, őt viselte meg a legjobban ez a helyzet. Mozaikcsaládban élni sem zökkenőmentes. Anyukám mostani férje és a húgom között rengeteg a súrlódás.

Ismerek több embert, akiknek elváltak a szülei, és ők maguk is mondták, hogy egy ideig igyekeztek elhitetni magukkal, hogy a válás nem hagyott nyomot rajtuk, felnőtt korukban azonban kötődési problémával küzdöttek vagy netán a szülői mintát (pl. megcsalás) követték. Anyukám nővére, aki közel 30 éve férjezett, úgy véli, hogy 20-25 év után már felesleges felrúgni egy házasságot, hiszen 40 fölött már mindenkinek vannak ilyen-olyan rigolyái, egy bizonyos kor fölött már nagyon nehéz vagy lehetetlen az összecsiszolódás egy másik emberrel.

Ti hogyan vélekedtek?