Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyi esélyem van megnyerni a vagyonmegosztási pert?
15 évig voltunk házasok, van egy közös gyermekünk aki 15 éves. Nem működött a dolog, elváltunk.
Most lesz az első tárgyalásunk (a vagsonmegosztási pert én indítottam el) nemsokára, persze az azt megelőző levelezési procedúrában sem volt nagy egyetértés, mert nem egyeznek a nézeteink. Én őszintén elmondtam mindent az ügyvédnek, de a volt feleségem inkább hazudozik, csak ne kelljen fizetnie semmit, mondván, hogy nekem ebből a házból nem jàr semmi!
A házat úgy kapta ajándékozásba a szüleitől 2015 ben. De 2008 óta mi laktunk benne, mi újítottuk fel, mi költöttünk rá. Neki az a terve, hogy azt mondja majd a bíróságon, hogy minden beruházást az apja finanszírozott aki amúgy erősen italozós életmódot folytatott, tehát az egész fizetését elitta. Az apja időközben meg is halt, tehát halott nevében azt mond amit akar. Feleség nem dolgozott míg a feleségem volt. Nekem nem volt bejelentett munkám, de biztosítottam az anyagi biztonságot s nem éltünk rosszul. Ő most konkrétan a 15 évig tartó jóvilágát akarja letagadni, és bebizonyítani, hogy nekem nem jár semmi sem! A földhivataltól jött már levél, hogy per van az ingatlan fölött.
Tanúként a családtagjait akarja behivatni, hogy majd ők megmondják, hogy az apja fizetett mindent.
Nekem csak “idegen” tanúim vannak, akik ott dolgoztak a háznál, barátok akikkel összejártunk annak idején. Nem tudom mennyi esélyem van, hogy nekem legyen igazam, s ne neki a hazudozásaival!
Köszönöm
A kerdesre roviden valaszolva, nem jok az eselyeid.
Hosszabban: Minden bizonyitas kerdese. Amikor meg a felesegeddel ugy laktal a hazban, hogy nem az ove volt, de nem is a tied, viszont egyutt szepen felujitgattatok, a te be nem jelentett munkad berebol, az az alatt a het ev alatt a hazra forditott osszeg (is) kozos vagyonnak, azaz kozos raforditasnak szamitott, mert mar hazasok voltatok. (ha jol ertem.) A haz az viszont nem, csak a raforditas...
Ha azt tudod igazolni, hogy mibol tortent a felujitas, konkretan azt, hogy nem mas penzebol, (pl. aposodebol) hanem sajat penzbol ujitottatok fel, akkor abbol az osszegbol igen, jarhat neked, fokent ha erteket is novelt a raforditas. Amikor a feleseged lett az egyeduli tulajdonosa a haznak ajandekozas folytan, akkor ezzel Te a hazbol nem szereztel hazastarsi tulajdonjogot, semmifele tulajdoni jogot, tehat neked nem jar belole tulajdoni hanyad. Ezert a hazat, mint kozos vagyont, nem fogjak a feleseged es kozted megosztani a birosagon, hiszen nem kozos vagyon.
Amennyiben erre az idoszakra is tudod igazolni, hogy mennyit forditottal a hazra, amiben csak laktal, mint hazastars, akkor abbol is jarhat neked vissza valamennyi osszeg. Az nem bizonyitek, hogy az aposodnak volt penze, mert hivatalosan neki volt fizetese, ezert aztan tutira o fizetett mindent. De te sem igazan tudod bizonyitani, hogy Te alltal barmilyen koltsegeket. Szamlak, papirok, atutalasok, nyugtak szuksegesek. Asd oket elo, ha tudod, ha vannak.
Egyebkent a birosag nem nagyon ugrik arra, hogy fekete munkabol szerezted a jovedelmet. A birosag nem adohatosag. Az a legnagyobb problemad, hogy ugy nez ki, nem tudod igazolni, h mibol fizettel. Es hogy egyaltalan te fizettel. Termeszetesen a munkahelyedrol vagy munkahelyeidrol is elo tudsz allitani tanukat arrol, hogy veluk/naluk dolgoztal. De ez egy nagyon hosszadalmas es magas koltsegu procedura, ujabb es ujabb tanuk beidezese, stb...aztan kerdes, hogy bizonyito ereju lesz-e a biro szamara.
Nem tudom, hogy mit mondott neked az ugyveded, de en azt mondom, nem jar neked annyi penz vissza ebbol az egeszbol, amennyibe ez a per fog kerulni. Kiveve ha tudsz bizonyitani olyan dolgokat, amiket allitasz, es a vonatkozo jogszabalyok is szerencsesen melletted allnak. Kulonben ha a te tanuid nem rokoni tanuk, azzal semmi baj nincsen, sot...!!! De en nem pereskednek a helyedben. Ehhez egy szuper jo ugyved kell, es nagyon stabil bizonyito ero. A szamitasaim szerint jo esellyel az ugyvedre megy el mindaz, amit megnyernel.
Elhozod az összes papírt a házból!
Nincs más esélyed!
"Amit a 15 év házasság alatt a házra költöttünk"
Annak egyébként is csak a fele járna neked. Már ha tudnád igazolni a költést és gogy te fizetted ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!